A nem is olyan távoli jövőben idegenek érkeznek bolygónkra, akik szintén humanoidok, de messzi hazájukban génmanipulációval szolgaságra teremtették őket. Most, hogy elszabadultak, és megérkeztek a Földre, az emberiséget szolgálnák úgy, hogy elvegyülnek közöttünk. Akad, aki bárpultos lesz, mások rendőrként tűnnek fel, de néhányan bizony a bűn útját választják a boldoguláshoz. Sykes nyomozó (James Caan) nem nagyon lelkesedik az idegenekért, mivel meggyőződése, hogy volt társát az egyik jövevény gyilkolta meg, és az egész fajnak rejtegetnivalója akad. Előítéleteit kénytelen szögre akasztani, amikor új nyomozótársat kap a jövevény Sam Francisco (Mandy Patinkin) személyében.


A film Rockne S. O'Bannon író munkája, aki a páratlan sikerű V-sorozatot hagyta ott, hogy filmen láthassa viszont új sci-fijét, a Földönkívüli zsarut. Bár a mozi eredetileg nem lett sikeres, ahhoz elég volt, hogy egy televíziós sorozatot útjára indítson. A széria kibővítette a film cselekményét, noha az eredeti szereplőket tévés színészekkel (Gary Grahammel és Eric Pierpointtal) váltották fel. Sam Francisco családot kapott, és egy fajok közti szerelmi szál is kifejlődött az egy évadot megélt sci-fi sorozatban, mely a szokásos bűntények megoldása mellett olyan komoly kérdéseket is felvetett, mint például az emigráns munkaerő kihasználásának jogossága.

A film ezzel szemben egy rutinos krimi, amely a Halálos fegyver által megálmodott zsaruhaveros formulát azzal rázta fel, hogy az egyik nyomozó pöttyös úszósapkát visel a fején. A rendező az a Graham Baker volt, aki 1981-ben lezárta az Ómen-trilógiát az Ómen 3. – Végső leszámolás című filmmel. A korábbi kollaborációra emlékezve ő hívta meg Jerry Goldsmith zeneszerzőt a projekthez. Bár a komponista már az elejétől kezdve kétkedve fogadta a filmet, a nyolcvanas évek végén gyakran bólintott rá olyan produkciókra, melyeket egykori barátai forgattak. Plusz volt már egy téma a zsebében, amit valahol fel akart használni...


Kevesen tudják, hogy 1987-ben Goldsmith kerek egy hetet dolgozott Oliver Stone Tőzsdecápák című filmjén, ahonnan közös megegyezéssel, káromkodva viharzott ki. Bár azt a zenét végül Stewart Copeland írta meg, Jerrynek volt egy témája, melyet a rosszabb napokra félretéve meghagyott magának. A melankolikus, jazzes témát szintetizátorra ültette, ez lett a Földönkívüli zsaru szerelmi témája, mely legszebben a "The Wedding" című trackben hallható. Ez volt az egyik legkedvesebb témája, és később többször is elgondolkozott azon, jó ötlet volt-e pont ebben a filmben elsütni. A szoros határidő azonban egyre közeledett, és ebben az esetben a zeneszerző csak magára hagyatkozhatott.

A Földönkívüli zsarué egyike azon kevés zenéknek, melyeket Goldsmith maga adott elő, és kizárólag szintetizátorokat használt hozzá. A The Hollywood Planet stúdióban felvett kompozíciókon Jerry teljesen elszigetelve dolgozott, a film egy kópiájával. A szerelmi téma mellett elsősorban azzal kísérletezgetett, hogy miként adhat a jövevényeknek önálló hangzást. A megoldás a több helyen is felbukkanó, három hangjegyből álló motívum, mely funkcióját tekintve a Harmadik típusú találkozások hívóhangjának mintájára készült. Ez a könnyen beazonosítható motívum szinte minden trackben felbukkan. Az albumon emellett hallható elektroblues egy bárjelenethez ("Jerry's Jam"), illetve rengeteg akciózene, melyek a művésztől már a Gyilkos robotokból ismerősek lehetnek.

Amíg Goldsmith a filmen dolgozott, valahogy elfelejtettek szólni neki, hogy közben a második felét teljesen újravágták, így a zene már nem illik alá, át kéne írni. "Ja, emellett pedig a zene maradék része is lehetne egy kicsit poposabb, ha már szintetizátort használtál..." Az eltolt határidő miatt Goldsmith már nem ért rá újra felvenni a score-t, ezért a hollywoodi jó szokáshoz hűen az egészet kidobták. Az új score-t Curt Sobel zenei vágó írta meg, követve a "szintipopos" vonalat, de a helyettes zene a mai napig kiadatlan maradt. Goldsmith aláfestésére hasonló sors várt, ezért a zeneszerző a Tőzsdecápákból átmentett témát végül a nagy sikerű Oroszország-házban használta fel, ahol Branford Marsalis adta elő.


Goldsmith score-ja hosszú évekig csak gyenge kópiákon keringő legenda volt, amíg 2005-ben ki nem adta a Varése Sarabande. A szalagokra az előző évben készült Jerry Goldsmith at 20th Century Fox doboz összeállítása során találtak rá, de mivel e művet nem használták fel filmhez, inkább nem rakták rá az ünnepélyes válogatásra. Ezzel szemben 2005-ben megjelentették, így ez lett az első, hivatalosan is kiadott visszautasított Goldsmith-muzsika. Emellett a szerző szintetizátorzenéi közül számomra ez az abszolút kedvenc, mivel igazán maradandó témák és ötletek találhatóak benne, annak ellenére, hogy végül nem kerültek felhasználásra a filmben.

Frissítés: 2013-ban a Kritzerland gondozásában megjelent egy dupla album, mely Curt Sobel és Jerry Goldsmith score-ját egyaránt tartalmazza.