„Amikor komponálok, a fejemben teszem azt, mert amikor a zongorát használom, akkor csak az ujjaim általi játékra tudok összpontosítani. Éppen ezért fontos számomra az, hogy a zene egésze a fejemben jelenjen meg, és onnan írjam le.”


Bruno Coulais a legnépszerűbb és legkeresettebb európai komponisták egyike, akit először olyan sikeres természetfilmek szerzőjeként ismerhettünk meg, mint például a Mikrokozmosz – Füvek népe vagy az Égi vándorok, mely utóbbi szolgált alapjául a 2001-es Vándormadaraknak is. Az érdekes és sajátos zenei kifejezésmóddal rendelkező művész a kétezres évekre nőtte ki magát a tévéfilmek miliőjéből, napjainkban pedig már többszörös díjnyertes, illetve Oscar-jelölt művészként van számon tartva világszerte. 

Zenei tanulmányait zongorán, illetve hegedűn kezdte meg, s már az elejétől fogva az a cél hajtotta, hogy idővel a kortárs klasszikus zeneszerzők egyikeként emlegessék. Első filmes aláfestéssel kapcsolatos munkájára még a konzervatóriumban töltött éveiben került sor, amikor is Francois Reichenbach rendező megkérte, hogy írjon zenét a México mágico című produkciójához. A többek között Igor Sztravinszkij, Szergej Prokofjev és Ligeti György művészetének hatása alatt álló, ekkor még csak tizennyolc éves komponista először visszautasította a megbízást, lévén ez idő tájt még az volt a zeneírással kapcsolatos meglátása, hogy egy műnek önállóan kell érvényesülnie, így a képsorokra történő írás, valamint a cselekményekhez való idomulás nem volt elfogadható számára. A kíváncsisága azonban túlnőtt ezen véleményén, így végül mégis megpróbálkozott a feladattal, amely aztán akkora örömöt és sikerélményt biztosított számára, hogy ezt követően már a filmzenék jelentették a fő csapásirányt.

Coulais a nyolcvanas-kilencvenes évek során szinte csak tévés produkciókon dolgozott, s ezalatt a dokumentumfilmek világa mellett krimiben (Sárga rapszódia), drámában (Casanova visszatér), romantikus vígjátékban (Útmutató a hűtlenséghez) és egyéb műfajokban is megmutathatta tehetségét, ám ezen időszakának legfontosabb eredménye nemcsak ez volt, hanem az is, hogy a mozifilmek színterére már egy tapasztalt, önálló stílussal rendelkező, kiforrott komponistaként léphetett. Bár már a kilencvenes évek vége felé egyre többször kérték fel mozifilmekhez (amihez nagyban hozzájárult az 1996-os Mikrokozmosz sikere), karrierjének ezen része a századfordulótól vette igazán kezdetét az olyan sikerprodukciók révén, mint a Bíbor folyók, a Vidocq vagy a Belphégor – A Louvre fantomja. Coulais már addig is számos jelölést és díjat (köztük a francia filmvilág legrangosabb elismerését, a César-díjat) tudhatott magáénak, a 2004-es Kóristák című zenés dráma hozta meg azonban számára az igazi sikert: ezen kompozíciójáért nemcsak EFA-díjat kapott, hanem Oscar- és BAFTA-jelöléseket is, a következő évben pedig felkérték, hogy csatlakozzon az Academy of Motion Picture Arts and Sciences szervezethez. A munkásságával kapcsolatos pozitív visszhangok ellenére azonban Coulais nem tört be könnyedén Hollywoodba, első tengerentúli megbízatása ugyanis a 2009-es Coraline és a titkos ajtóig váratott magára - ezen zene egyik érdekessége, hogy a szóló részeket Budapesten rögzítették. A nagyobb költségvetésű produkciók új, és minden eddiginél szélesebb teret biztosítottak a komponista számára, aki azonban emellett a dokumentumfilmek világának sem fordított hátat, így később az Óceánok, valamint a Babák – Az első év zenei kíséretei is az ő tollából kerülhettek ki.

Coulais innovatív stílusú kompozíciói rendkívül színesek és egyediek: az adott projekt kívánalmainak megfelelően a kortárs komolyzenei elemek éppúgy megfigyelhetőek bennük, mint a világzenék és egyéb tradicionális elemek, továbbá kísérletezgetései (a Babák zenéjében például játékokat is felhasznált), s majdhogynem állandó szereplőknek nevezhetjük műveiben az éneket, a zenedoboz hangját, valamint Tibet, Egyiptom és Korzika sajátos hangszereit. Coulais rengeteg időt fordít olvasásra, valamint különféle kiállítások megtekintésére, bevallása szerint ugyanis ihletet gyakran nem az adott produkcióból merít, hanem a könyvekből és a tárlatokból. „Amikor nekiülök a zene elkészítésének, többnyire minden ötletem elszáll. Ilyenkor fontos számomra, hogy ne a stúdiómban üljek, és próbálkozzak a zeneírással, hanem kimozduljak, s inspirációkat gyűjtsek. Amikor aztán ráérzek a helyes útra, belevetem magam a munkába, és éjjel-nappal dolgozom. Utóbbira azért van szükség, mert nagyon lusta vagyok, és ha jön egy ötlet, akkor a lehető legtöbbet igyekszem kihozni belőle” – nyilatkozta egy interjú alkalmával. 
 

Kulics László
2013.01.02.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


Beszámolónk a második ubedai International Film Music Conference eseményeiről
Beszámolók