A Mikrokozmosz – Füvek népe című, többszörösen díjnyertes természetfilm után a Claude Nuridsany–Marie Pérennou alkotópáros egy merészebb világ ábrázolásába fogott bele. Hatévnyi munkával a két biológus létrehozta sajátos, valószínűtlennek ható, ám mégis csodálatos és magával ragadó meséjét a világ keletkezéséről, egészen a kezdetek kezdetétől, csillagok születésétől, a földi élet megjelenésétől. Káprázatos képeken keresztül mutatják be az élet növekedését egészen a pusztulás zűrzavaráig, történetüket pedig – a tudományos ismereteken túl – eredetmítoszokra és legendákra építik, mely legendákat az afrikai griot törzs egy tagja meséli el nekünk, mint a szájhagyomány útján élő mítoszok földjének, az emberiség bölcsőjének egyik legalkalmasabb képviselője.


A bogárvilág zenei kifejezését César-díjjal jutalmazták 1997-ben, s a sikeres munka révén az alkotók számára egyértelmű volt: ismét Bruno Coulais francia zeneszerző kapja a feladatot, hogy az amőbától kezdve a tojásevő kígyóig bezárólag hatásos komolyzenei aláfestést komponáljon ehhez az egyedülálló dokumentumfilmhez. A Himalája – Az élet sója, a Vándormadarak vagy a Kémek között kiváló score-jai után ismét egy rendkívül színes lemezt tarthatunk kezünkben, ráadásul a Genezis kiadványa egy igazi ínyencséget is tálal elénk, mégpedig egy szűk félórás DVD-mellékletet a zene keletkezéséről és a felvételekről. Őszintén megmondom, hogy a rövidfilmig egész másképpen értékeltem magát a zenét, mert bár elismerem, hogy az alkotás minden egyes jelenetéhez tökéletesen idomul, különálló hallgatása igen kemény feladat. Azonban ahogy betekinthettem Coulais munkájába, megtapasztaltam azt a hihetetlen átélést és áhítatot, amellyel a zseniális zenészek életet adtak a komponista minden egyes hangjegyének – s ez volt számomra az igazi genezis-élmény; új jelentésekkel, új képekkel gazdagította a már ismert tételeket.

Az alapvetően bensőséges hangvétel leginkább annak köszönhető, hogy a film egészen közelről felvett jelenetekből áll, és az egyébként sem nagy termetű állatok apró rezdüléseit így tudja csak igazán hitelesen kísérni. Coulais megemlíti, hogy műve nem egy újabb jelentéssel akarta gazdagítani a film mondanivalóját, hanem az volt a célja, hogy a különböző kíséretek egyenrangú szerepet kapjanak a látvánnyal. Ehhez egyébként sok segítséget nyújtott számára a két rendező is, akik minden egyes jelenet képi világát jó előre jellemezni tudták a komponistának a legapróbb részletekre kiterjedően, így sikerülhetett az, hogy a két produkció teljesen egybeolvad, és harmonikus egészt alkot. A felvételekben javarészt pár ember vett csak részt: főként a zseniális ritmikai megoldásokért felelős ütősök, egy vonósnégyes, illetve Florent Boffard, aki zongorán és csembalón is közreműködik. A hangsúlyosabb részeknél a Bolgár Szimfonikus Zenekar és egy bolgár gyerekkórus is besegít, a fináléban pedig a Bolgár Rádiózenekar rezesbandája hallható.


Az ősrobbanással induló, káoszból fokozatosan felépülő, s végül keserédes indulóval záródó művet elképesztő aprólékossággal állította össze a szerző. A legnagyobb szerepet a zongoraművész kapta, akit Coulais egyáltalán nem kímélt, és kortárs művek bonyodalmára jellemző melódiákat komponált számára, ezt rögtön a „Genesis” című tételben meg is tapasztalhatjuk. Jellegzetes francia hangulatú zene az elmaradhatatlan tangóharmonikával, de a kongától lüktető nyitányt kellően barokkossá teszi a csembaló és a pengetett hegedűjáték. Az igazi főtémát a második, „Desir, Mon Beau Desir” című tétel jelenti, amely később többször, alig eltérő formákban is visszatér („Les Crables Violonistes”, „La Pirogue”). A színes ritmusjátéknak köszönhetően találkozhatunk felpörgetett Solarisszal, legalábbis Cliff Martinez csodálatos, álomszerű score-jának hangulatát idézi a „Les Bulles De Savon” című tétel; illetve igen érdekes hangélményt hoz a kaméleonok küzdelme alá komponált, kizárólag ütőhangszereket megszólaltató „Les Cameleons”.

Az album mindenképpen kiemelkedő pontját képezi a „Les Hippocampes” harmonikával és sejtelmes hangú hegedűvel kifejezett melankóliája, a szinte különálló minigenezisnek megfelelő „Le Fleuve Rouge” fájdalomteli szépsége, valamint a Gustave Holst Bolygók című műve előtt tisztelgő „La Conquete Des Terres” egy napfelkelte élményét hosszan tartott hangokkal előcsalogató ünnepélyessége. Némiképp kilóg a sorból egy borzalmas dal („Les Inseparables”), amely mintha a Himalája furcsa vokáljai közül maradt volna ki, s itt most egy hisztérika előadásában születne újjá. Hihetetlen élményt nyújt azonban a filmből végül is kihagyott „Le Poisson Pécheur”, mely a rendezők szerint annyira jól sikerült, hogy elvonta a néző figyelmét a jelenetben szereplő halevő halról. Coulais igen érdekes módon csalogatott ki ilyen furcsa hangokat: Boffard segítségével kicsit átszerelték a zongorát, és mindenféle csavarokkal, valamint tompító eszközökkel megváltoztatták a húrok csengését. Az így előállított különleges hangok teszik ezt a tételt a Genezis egyik leghangulatosabb darabjává.


Ahogy közeledünk a végéhez, még visszatér a „Desir” motívum, illetve meghallgathatjuk az élet fanfárját a rezesbanda előadásában, amelyhez a tétel végére bekapcsolódik a gyermekkórus is. Az album sötétsége megszűnni látszik, minden a helyére kerül, s akár úgy is mondhatjuk: az élet megy tovább. Vagy éppen újrakezdődik, hiszen Coulais ezen műve is lehet filmzenei élményeink egyik színes darabja, amelyet többször is előveszünk majd. Három dolog valamelyike nélkülözhetetlen a teljes befogadásához: Bruno Coulais korábbi munkáinak szeretete, a film iránti rajongás vagy a mellékelt DVD végigtekintése. Ha bármelyik teljesül, garantált a kellemes kikapcsolódás.