2023 augusztusában egy tehetséges zeneszerzőtől kellett búcsút vennünk. Bár Carl Davis nem tartozott a legközismertebb művészek közé (ami persze relatív, hiszen a Spotify-on havonta 226 ezren hallgatják szerzeményeit), munkássága mégis a filmzenetörténelem fontos részét képezi. Ha megnézzük filmográfiáját, meglepő dolgot tapasztalunk, az 1936-ban született komponista ugyanis első filmzenéjét látszatra az 1916-os Türelmetlenséghez készítette, a listában pedig még sok-sok címet találunk a huszadik század első évtizedeinek filmterméséből. A magyarázat egyszerű: Davis azon kevesek közé tartozott, akik arra specializálódnak, hogy némafilmeket látnak el utólag aláfestéssel. Ahogy a 2007-ben vele készített interjúnkban fogalmazott: „Egyfelől megpróbálom ezeket a filmeket az arra fogékony közönség számára élvezhetővé tenni, másfelől pedig reménykedem abban, hogy a muzsikám hű marad az akkori produkciók rendezőinek elképzeléseihez.” Az ilyen jellegű műveiről elmondható, hogy izgalmas átmenetet képeznek a régmúlt monumentális szimfonikus filmzenéi és a komolyzenei klasszikusok között, ebből adódóan időtlenek, s mindkét műfaj kedvelői által könnyen befogadhatók és élvezhetők, koncerttermekbe való darabok. A Türelmetlenség mellett a komponista többek közt olyan némafilmeket látott el aláfestéssel, mint Az operaház fantomja (1925), a Ben Hur 1925-ös, eredeti változata, Buster Keaton A generálisa (1926) vagy épp a Napóleon (1927).


Davis nevét több mint kétszáz produkcióhoz kapcsolhatjuk, a némafilmek mellett pedig mozi- és tévéfilmeket éppúgy találunk, mint sorozatokat. Bár ezek zöme hazánkban sosem került bemutatásra, az ismertebbek közt viszont olyanokat találunk, mint A francia hadnagy szeretője Meryl Streeppel és Jeremy Ironsszal, a Háború és béke című tévés folyam Anthony Hopkinsszal, a Dávid király Richard Gere-rel, és persze ki kell emelni a Colin Firth nevével fémjelzett minisorozatot, a Büszkeség és balítéletet. További érdekesség, hogy az 1980-ban készült Oppenheimer című rövid szériát is az ő dallamai támogatják. Több balettet is komponált, 2019-ben pedig előállt A nagy Gatsby ihlette munkájával, mellyel azt kívánta elérni, hogy úgy hangozzon, mintha csak egy korabeli, drága Broadway-musical lenne. F. Scott Fitzgerald művével azonban már jóval korábban kapcsolatba került, mert 2000-ben őt kérték fel a Mira Sorvino főszereplésével készült filmadaptáció score-jának megírására.

A szerzeményeit gyakran vezénylő Carl Davis halálával nemcsak egy kiváló zeneszerzőt veszített el a film- és a klasszikus zenei világ, de egy olyan művészt is, aki fontos küldetésének érezte, hogy a régmúlt homályába vesző, elfeledett mozgóképeket összetett muzsikái segítségével, új köntösbe öltöztetve varázsolja érdekessé az utókor számára. Nyugodjon békében!