A komponisták többsége egyetért azzal, miszerint a nagy stúdiók által pénzelt produkciókhoz képest a független filmekhez történő zeneszerzés mind kreativitásban, mint pedig munkatempóban nagyobb teret biztosít a számukra. Christopher Lennertznek – aki szintén osztja ezt a véleményt – korábban már több alkalommal is lehetősége nyílott megtapasztalni ezt, s ezen viszonylagos kötetlenséget a Judy Hecht Dumontet által rendezett Tortilla Heavenben most újfent kihasználhatta. A harmincöt éves komponista neve hazánkban elsősorban az Odaát című tévésorozat kapcsán lehet ismerős, a széria bevezető részéhez szerzett feszültségteli, sejtelmes aláfestésével pedig egy Emmy-jelölést is kivívott magának. Lennertz kilencéves korától fogva kezdett komolyan foglalkozni a zenével: amellett, hogy zeneszerzést és jazzt tanult, mára több hangszeren is játszik (például trombitán és gitáron). A University of Southern California falai közül kilépett, friss diplomás végzős hamarosan a filmesek nyüzsgő világában találta magát, és bár eddigi karrierje során főként tévés alkotásokhoz készített muzsikákat, néhány olyan ismertebb videojáték dallamai is az ő nevéhez fűződnek, mint a Medal of Honor: Pacific Assault és a James Bond 007: From Russia with Love. 
 

A szerző idei első mozifilmes debütálása Dumontet Tortilla Heavenjéhez fűződik. Az alkotás az új-mexikói Falfurrias nevű kisvárosban játszódik, melynek lélekszáma alig több hetvennél. A település egyetlen étterme a film címét is adó Tortilla Heaven, ahol Isidor Navarro (José Zuniga) a vidék legjobb ételeit készíti, ám minthogy a legközelebbi főút tőlük mintegy öt kilométernyire található, a helyi lakosokon kívül szinte senki sem tér be hozzá. Mindez akkor változik meg, mikor egyik nap a tortilla tésztáján meg nem jelenik Jézus képe, aminek persze igen hamar híre megy, ezáltal Isidor vállalkozása éppúgy fellendül, mint Falfurrias turizmusa.

A film rendezője az America című minisorozat aláfestésének ismeretében kereste meg Lennertzet ezzel a projekttel. Olyan muzsikát képzelt el a Tortilla Heavenhez, amelyben a lassú ritmusú latin cumbia stíluselemei a délnyugati rockkal keverednek, amit később az Új-Mexikót szimbolizálandó néhány ősi, a tájegységre jellemző zenei elemmel, illetve egy kis misztikummal fűszerezett a szerző. A kellő hatás és eredetiség elérése érdekében olyan zenészeket vontak be a munkába, mint Alex Acuna (aki különféle dobokat szólaltatott meg), valamint Tommy Morgan harmonikás, s természetesen néhány jellegzetes hangszer is előkerült (ilyen például a dobro gitár, melynek különös hangja annak köszönhető, hogy a gitártest hangnyílásába egy alumíniumból készült kúpot tesznek, ami így egyfajta rezonátorként működik). 
 

"Először a főtéma, illetve az egyik karaktert, Gil Garciát (Miguel Sandoval) jellemző sötét motívum vázlatait készítettem el, s ahogy haladt a forgatás, úgy kezdett egyre inkább körvonalazódni a zene a vonósok, fafúvósok és az egész kompozíció ívét szolgáló gitárjáték bevonásával" – emlékezik vissza a komponista, aki a zeneírás során az arra vonatkozó rendezői instrukciókon, valamint az alkotás képsorainak mondanivalóján kívül a betétdalokra is támaszkodhatott. "Judy már a forgatás korai szakaszában kiválogatott néhány dalt, amelyeket egyfajta iránymutatóként kezeltem, és ezek ismeretében igyekeztem olyan zenét írni, ami képes egységet alkotni velük" – meséli, miközben arra is kitér, hogy mennyire kiemelkedő szerepe van az instrumentális alátámasztások és a betétdalok helyeinek gondos megválasztásának. A betétdalokat illetően a produkció zenei felügyelője, Margaret Guerra Rodgers azzal a javaslattal állt elő, hogy néhány betétdal erejéig szerződtessenek egy zenekart is. Így került a stábba az Ozomatli nevű együttes, akik végül két dalt is szereztek a Tortilla Heavenhez, amelyeket maga Lennertz producerelt, és minthogy a score ekkor még nem volt teljesen kész, megoldható volt a dalok jellegzetes motívumainak beleszövése is, ennek köszönhetően a kétféle alátámasztás immáron nemcsak stílusában idomult egymáshoz, hanem valódi egységet alkottak. Az együttes és a komponista munkakapcsolatát jelentősen könnyítette, hogy korábban már volt alkalmuk együtt dolgozni a zenekar mostanihoz hasonló jellegű Grammy-díjas lemezén, a Street Signs-on, ahol Lennertz a zenekari rendező tisztségét töltötte be. 

A produkció ihlette betétdalok, valamint Christopher Lennertz aláfestésének feljátszása, illetve a teljes hanganyag kikeverése nagyjából két hetet vett igénybe, s ezek mindegyikét a szerző Los Angeles-i stúdiójában végezték. Ezen munkafolyamat eredménye azonban nem került a boltok polcaira, így ezt az alkotás helyszínéből adódóan némiképp egyedi hangvételűre sikerült, latinos aláfestést csupán a film megtekintése során hallhatjuk majd.

 

Külön köszönet Tom Kiddnek a közreműködésért.