„Mindig élvezem azt a folyamatot, amikor együttműködhetek a rendezővel a film hangzásvilágának, hangspektrumának és -környezetének megteremtésében. Minden rendelkezésemre álló eszközt felhasználok ahhoz, hogy olyan zenét hozzak létre, amely annyira erőteljes, hogy fokozza a rendező elképzelését, vízióját.” 


Napjaink egyik legkülönlegesebb, igen egyedi hangulatú zenei világgal rendelkező szerzője 1969-ben született Reykjavíkban. Itt nevelkedett és járta ki iskoláit, valamint az egyetemet is. Már tizenegy éves korától tanult zenélni, de végül ezt nyelvészeti és irodalomtudományi tanulmányokért feladta. Eleinte az indie rock világa vonzotta; a nyolcvanas években olyan zenekarokban játszott, mint például a Daisy Hill Puppy Farm, társaival együtt több lemezt is rögzített és adott ki. Később gitárosként, dalszerzőként és producerként olyan együttesekben folytatta, mint az Olympia, az Unun és a Ham, ezek azonban nem léptek túl a kis klubok világán. 1999-ben alapítója lett a Kitchen Motors nevű formációnak, mely az izlandi könnyűzenészekre jellemző sajátos, sötéten kifinomult hangzásvilágot képviselő banda volt. Többek között punk, jazz, klasszikus, indusztriál, metál és elektronikus zenei elemeket vegyítettek, s egy igen inspiráló alkotóközeget képzett a csapat maga körül. Jóhannsson ebben a zenekarban kezdte kialakítani későbbi stílusát, melankolikus, egyedi világa ezen időkből ered. A zenekarral alkalma volt több területen kipróbálni magát, sok izlandi művésszel ismerkedett meg, később pedig nemzetközi szinten is mozgolódott a formáció. A rock után figyelme a színházi és a filmzenék felé fordult. Első szólóalbuma, az Englabörn 2002-ben jelent meg, mely egy azonos című színpadi produkció zenei anyagának továbbgondolt muzsikáját tartalmazta. Már itt jellemző stíluselemei közé tartozott a digitális szűrők alkalmazása, ami során élő zenét bontott alkotóelemeire, hangrétegeire, így összeállítva egy új hangulatú muzsikát. A szentimentális komolyzenei utalások, a kamara- és kortárs zenei megoldások, illetve az élő zenéhez adott természeti vagy gépi hangok egyvelegéből álló stílusa az ezt követő táncművek, színházi darabok és egyéb programzenék során kristályosodott ki. Második albuma, a Virdulegu Forsetar hamisítatlan ambient muzsika, melyben tizenegy rézfúvós, illetve zongora, glockenspiel és orgona jelenti az élő zenei alapot, melyre természeti és elektronikusan gerjesztett hangokat dolgozott rá. 

2006-os szólóalbuma, a nemcsak címében különleges IBM 1401, A User's Manual egy személyes darabja lett. Édesapja az IBM mérnöke volt Izlandon, egyben az ország egyik első programozója, Jóhannsson ennek apropóján korabeli hardvereket használt a zene megalkotására, s így vegyített klasszikus zenét, elektronikus és kísérletezgetős muzsikát. A 2008-ban megjelent Fordlandia már egy igen kiforrott mű volt. A témaválasztásában merész konceptalbumot (melyet Henry Ford gumigyártásra felállított brazíliai iparvárosa és annak bukása ihletett) szimfonikusokkal, kórussal, szólóhangszerekkel rögzítette, a különleges darab pedig máig az egyik legizgalmasabb munkája. 2010-ben az egyedi alkotásairól ismert Bill Morrison filmessel dolgozott együtt, aki a 2011-es The Miners' Hymns című produkciójának kísérőzenéjét bízta rá. A pusztuló ipari környezet kiváló inspiráló közeg volt Jóhannsson számára, hiszen a melankólia és az elektronikus zene tökéletesen passzolt a filmhez. A kortárs rekviemként jellemzett aláfestés, a dokumentumfilmtől különválva, önálló bemutatót és albumkiadást is megélt, s nem mellesleg kiváló kritikákat is bezsebelt. 

A kétezres években több izlandi filmes is felfedezte már őt, ám a szigetországbeli munkái jobbára a feledés homályába vesznek. Dokumentumfilmek (Hamu és hó, Koppenhágai álmok), játékfilmek (The Icelandic Dream, Dís) és tévés alkotások, illetve rövidfilmek terén munkálkodott. 2007-ben Szász János az ő korábbi muzsikáit használta fel az Ópium: Egy elmebeteg nő naplója esetében (majd 2018-ban A hentes, a kurva és a félszeműhöz is), 2009-ben pedig az első nemzetközileg is jegyzett mozija lett a Személyes vonatkozás. A filmes áttörés 2013-ban következett be Denis Villeneuve rendező jóvoltából, aki a Fogságban című mozihoz kérte fel őt. A sötét thrillerhez született borongós, a kísérletezéstől és a furcsa hangulatú elektronikától sem mentes aláfestése kiváló munka lett. Jóhannsson Villeneuve-vel még két alkalommal dolgozott együtt. Miközben a Sicario – A bérgyilkos magyar zenészekkel rögzített aláfestése a korábbi score-jaihoz képest sokkal feszültebb, ám teljesen új hangzást képviselő lett, a 2016-os Érkezés esetében már abszolút a kísérletezés irányába ment el a fura vokális hangok és zörejek, neszezések tekintetében. A Sicario kapcsán Oscar-jelölésben is részesült a komponista, míg az Érkezés BAFTA- és Golden Globe-nominációt jelentett neki, a World Soundtrack Awardson pedig az év legjobb filmzenéjének járó díjat is elnyerte. Negyedik kollaborációja a kanadai rendezővel azonban már kudarcba fulladt. A Szárnyas fejvadász 2049 esetében ugyan ő kezdett neki a score megalkotásának, ám végül Hans Zimmer és Benjamin Wallfisch aláfestésével mutatták be a filmet, a váltást pedig – általánosságokon túl – nem indokolták. 

A Fogságban sikere után egyre több megbízást kapott, bár elég sok felemás mozi is becsúszott ezek közé: ilyen volt a McCanick vagy a Vak érintés. Igazán sok feladatot ezután sem vállalt, a mainstream mozik pedig teljesen hidegen hagyták. 2014-ben egy új típusú feladat várt rá. A Stephen Hawking életéről szóló A mindenség elmélete komponistájaként kellett helyt állnia, s itt már szakítania kellett a kísérletezgetős elektronikus zenével, sokkal inkább a melankóliára, a gyönyörű dallamokra volt szükség. A score játékossága, valamint fülbemászó, szerethető motívumai egy teljesen új Jóhannssont mutattak meg. Megérdemelten járt neki a Golden Globe-díj, illetve az Oscar-, a Grammy- és a BAFTA-jelölés. 2015-ben tévésorozat esetében is kipróbálhatta magát, hiszen Baltasar Kormákur sötét krimisorozatához (Trapped) is ő komponált, de sajnos, mint oly sok filmzenéjét, albumként ezt sem ismerhettük meg.

Utolsó előtti szólóalbuma, a Summer of Summer 2015-ben jelent meg, ezt honfitársával, Hildur Gudnadóttir csellistával együttműködve jegyzi. 2016-ban kötött kiadói szerződést a híres Deutsche Grammophon céggel, s itt jelent meg tizedik, egyben utolsó szólóalbuma, az Orfeusz mítosza által ihletett Orphée. 2017-ben Darren Aronofsky anyám! című filmjén dolgozott, ám végül azt javasolta a rendezőnek, hogy ne alkalmazzon aláfestést a mozihoz. A megírt zenének azonban más szerepet szánt, s valamilyen formában szerette volna megjelentetni. Ennek sorsa bizonytalan, és életében már nem is kerülhet sor a kiadásra, mivel a komponista 2018. február 9-én váratlanul elhunyt Berlinben. Napjaink egyik legizgalmasabb zeneszerzőjének hirtelen halála nemcsak a szakmát, de a filmmuzsikák rajongóit is sokkolta. Egyedi hangulatú művei és sajátos zenei látásmódja miatt túlzás nélkül állítható, hogy halála hatalmas űrt hagyott a filmzenei világban.

Szerencsére még három alkalommal hallhatjuk egy-egy új művét, hiszen Nicolas Cage természetfeletti mozijához, a Mandyhez, valamint a Rooney Mara és Joaquin Phoenix főszereplésével készült Mária Magdolnához még 2017 őszén rögzítették az aláfestést. Utóbbi filmért különösen rajongott a szerző, s igen izgalmas muzsikát ígért a bibliai történethez. Colin Firth vitorlázós túlélőfilmje, a The Mercy aláfestése pedig 2018 februárjában, szinte a komponista halálával egy időben jelent meg. Érdekesség, hogy 2017-ben rendezőként is kipróbálta magát: első és egyben utolsó filmje, a fekete-fehér Last and First Men tízéves előkészítés után született meg. Az audiovizuális élményt kínáló alkotást Tilda Swinton narrálta, s 2017 nyarán debütált a Manchesteri Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a premieren a film aláfestését a BBC Filharmonikusok élőben játszották. A szerző halála után derült ki, hogy alig pár nappal a tragikus esemény előtt írt alá Marc Forster nyáron bemutatásra kerülő, Christopher Robin című mozijához, mely a komponista legnagyobb produkciója lett volna. A legszorosabb kollégája, Hildur Gudnadóttir által belül nagyon magányos emberként jellemzett, zárkózott komponista 48 évet élt. 
 

Gregus Péter
2018.02.18.
 

Teljes filmográfia: