„Minden filmzenémnél igyekeztem eredetit alkotni, mást, mint amit megszokhattunk. Amikor zenét írok, az mesél. Nem olyan, ami semmitmondó, vagy olyan szőnyegelem, amelyben nem történik semmi. Úgy vélem, kalandvágyó vagyok – az életben éppúgy, mint a munkám során.”


Zeneszerző, karmester, jazz-zongorista, énekes, író, producer – Michel Legrand sokoldalúságát elsősorban ezekkel szokás jellemezni, ugyanakkor kisebb karakterek megszemélyesítésének erejéig kamera elé is állt, sőt, három alkalommal (a Coup de foudre és az ABC Afterschool Specials egy-egy epizódja, valamint a Cinq jours en juin apropóján) még a rendezői szerepkört is kipróbálta. Hatvanhárom éves pályafutása során kétszáznál is több alkotás kíséretét jegyezhette, melyek között olyanokat találni, mint a Kamaszkorom legszebb nyara, a Yentl, a Steve McQueen és Faye Dunaway főszereplésével forgatott A Thomas Crown-ügy, a nem hivatalos James Bond-film, a Soha ne mondd, hogy soha, vagy a hazánkban is nagy sikert aratott Egyszer volt… az ember című tudományos rajzfilmsorozat, illetve folytatásai.

Legrand-t születésétől fogva körülvette a zene: apja, Raymond Legrand zeneszerzőként és komponistaként volt ismert, anyjának testvére, Jacques Hélian pedig a francia koncerttermek ünnepelt karmestere volt. Így hát a dallamok világa őt is magával ragadta, de hogy igazából mit is jelentett számára a zene, arra csak a Conservatoire de Paris-ban folytatott tanulmányai során ébredt rá. Zongoristaként és zeneszerzőként lépett ki az iskolapadból, majd Maurice Chevalier mellett kezdett el dolgozni: „Húszévesen fejeztem be tanulmányaimat, és úgy éreztem, bármire képes vagyok. Szimfóniákat írhattam, virtuózkodhattam zongorán, de ehhez napi tizenkét órákat kellett dolgoznom. Énekelhettem, vezényelhettem, megvalósíthattam az álmaimat” - mesélte. Az eleinte leginkább dalszerzőként tevékenykedő művésznek a melódia és a kortárs zenei elemek, ritmusok számítottak a legfontosabbnak, és amellett, hogy az Egyesült Államokban koncertezhetett, olyan kiválóságokkal is színpadra állhatott, mint Miles Davis vagy Herbie Mann. 1954-ben jelent meg első önálló lemeze, az I Love Paris, amely egy csapásra az élvonalba repítette. 

A filmzenei világ is igen hamar felfigyelt rá: huszonhárom évesen megírhatta élete első score-ját a Visages de Paris című dokumentumalkotáshoz, Marc Lanjean szerző mellett pedig zenei rendezőként debütálhatott a Razzia sur la chnouf krimi révén. Ezen a téren 1959-ig kellett várnia az áttörésre, melytől kezdve olyan direktorok kezdtek dolgozni vele, mint Jean-Luc Godard, Agnés Varda, Francois Reichenbach és Jacques Demy, akik pályafutásának legfontosabb kollaborátorai voltak. Velük hozta tető alá a Cherbourg-i esernyőket, az Amerika egy francia szemévelt, a Lolát, A balek bosszúját, A rochefort-i kisasszonyokat, a H mint hamisítást, Az asszony az asszonyt, az Ilyen nagy szívet, a Cléo 5-től 7-iget, az Éli az életét, az Angyal-öbölt, a Szép májust, valamint a Maigret és a gengsztereket is. Filmzeneszerzői tevékenységének első rangos elismerését Demynek köszönhette, akivel a Cherbourg-i esernyők által megteremtette a filmmusicalek világát, melyet eleinte biztos bukásnak tartottak, ám végül nemcsak a nézők körében aratott sikert, hanem az Amerikai Filmakadémia ítészei körében is, akik három Oscar-jelölésben részesítették – igaz, díjra egyiket sem válthatta. A művészt összesen tizenhárom alkalommal nominálták a szoborra, s háromszor át is vehette azt: a Kamaszkorom legszebb nyara score-jáért, valamint a Barbra Streisand főszereplésével készült Yentl betétdaláért, melyet éppúgy Alan és Marilyn Bergman dalszerzőkkel megosztva kapott, mint A Thomas Crown-ügy betétdala esetében.

Legrand igényesen és ötletesen ötvözte a jazz, az easy listening és a komolyzenei irányzatokat, ami a hatvanas évek során rendkívül újszerű filmzenei stílusnak bizonyult, így a francia mellett a brit és az amerikai megkeresései is kezdtek folyamatossá válni. A hetvenes évekre Hollywoodban is kifejezetten keresett komponista lett, s bár az átütő erejű mozik mindig elkerülték, ez elismertségén egyáltalán nem érződött. Sok amerikai és brit megbízását a francia újhullám másolása miatt kapta, de a francia kosztümös filmek vonala is hozott neki feladatokat. Írt zenét az Üvöltő szelek 1970-es adaptációjához, A hölgy az autóban szemüveggel és puskával című drámához, A közvetítőhöz, a Válás előtthöz, a Babaházhoz, a Rendőrvicchez, illetve a Clint Eastwood rendezte Szerelem korhatár nélkül című alkotáshoz. Francia munkái közül ebből a korszakból kiemelhető A vénlány, az Egy válás meglepetései, valamint az egyik legkiválóbb műve, A három testőr - A királyné nyaklánca score-ja. A hetvenes évek végétől a rajzfilmek világának is meghatározó alakjává lépett elő. Ő szállított score-t a Münchausen báró csodálatos kalandjaihoz, a hazánkban A kis manók furulyájaként bemutatott hupikék törpikék-mozihoz, valamint az Egyszer volt… az emberre keresztelt tudományos mesefolyamhoz, amit később az Egyszer volt... a világűr, az Egyszer volt, hol nem volt... az élet, az Egyszer volt... Amerika, az Egyszer volt... az ötlet, az Egyszer volt, hol nem volt... a felfedezők,  valamint az Egyszer volt, hol nem volt... a Föld követtek.

A nyolcvanas évek során a már említett Yentl és Sean Connery utolsó James Bond-szerepe, a Soha ne mondd, hogy soha mellett A prémvadászhoz, A házasodjunk, vagy tán még se? című Burt Reynolds–Goldie Hawn-produkcióhoz és a Jesse Owens történetéhez is ő szállíthatta a kíséretet, s bár a következő évtizedtől felkéréseinek száma csökkent, élete végéig alkotott: 2018 folyamán két filmmel, a J'ai perdu Albertre keresztelt komédiával, valamint a The Other Side of the Wind című drámával hallatott magáról. A filmzenei munkássága mellett Legrand igen jelentős jazz-zeneszerzői, előadói karriert is befutott: a huszadik század második felének legjelentősebb jazzikonjaival szinte kivétel nélkül dolgozott. Mindezeken túl a könnyűzenei világban is több sikert könyvelhetett el (Streisand mellett Ray Charlesszal, Neil Diamonddal, Ella Fitzgeralddal, Aretha Franklinnel, Diana Ross-szal és Frank Sinatrával is dolgozott), illetőleg operákat, concertókat, szonátákat, balettzenéket és versenyműveket szerzett. Még élete utolsó éveiben is koncertezett, 2016 őszén pedig magyarországi rajongói is szemtanúi lehettek lenyűgöző életkedvének és persze virtuóz zongorajátékának. 
 

Kulics László
2019.02.10.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A három testőr
Zenék egy témára

Michel Legrand
A filmzene legendái

Robin Hood
Zenék egy témára

Romantikus filmzenék
Kollaborációk, életutak