Az 1960-as években a James Bond-filmek mellett javában készültek a különféle paródiák, illetve utánérzetek, melyek családi szórakozást jelentettek, amíg meg nem érkezett az újabb 007-es kaland. És mivel az ügynöktéma irodalmi fronton is támadott, A felszámoló című adaptáció szinte elkerülhetetlen volt. A film John Gardner első Boysie Oakes-könyve alapján készült, és műfaját tekintve az egyik legtalálóbb ügynökparódia, könyvben és filmben egyaránt. A több könyvből álló regényfolyam főhőse Boysie, a "profi bérgyilkos", akinek egyetlen hibája, hogy fél a fegyverektől, lövés közben becsukja a szemét, és még a repüléstől is irtózik. Azonban kitart a munkája mellett, mert a gyors autók és a szép lányok vonzzák...


A sorozat első darabjából készült filmben Rod Taylor játssza a mimózalelkű felszámolót, párja pedig a jövendőbeli Bond-lány, Jill St. John. Sajnos a többi könyvből sosem készült film, és ami a legrosszabb, hogy így zene se íródhatott hozzájuk. A felszámoló zenéje Lalo Schifrin egyik legkorábbi munkája, időrendben közvetlenül a híres "Mission: Impossible Theme" megírása előtt keletkezett, és egyfajta bevezető volt a komponista számára a '60-as évek kém-jazz műfajába.

Bár a film nyilvánvaló 007-paródia, Schifrin kerüli a Bond-zenék utánzását, inkább sajátosan értelmezi a műfajt, ami később meghatározó stílusjegye lesz. Az angol ügynök kalandjaihoz azonban egy szál kapcsolja A felszámoló zenéjét, még pedig az animált főcím, ami alatt egy Shirley Bassey által előadott dal szól. A Bond-főcímdalok stílusában megírt kompozíció számos hasznos dolgot árul el a főhősről, például kiderül róla, hogy "haláli jó fej", de "jobb ha elhagyod a várost, ha megérkezik". A filmet tulajdonképpen két azonos című dal foglalja keretbe, de funkciójuk teljesen más. Míg a főcím alatt hallható nóta tele van élettel, és megragadja a főhős életmódjának legfontosabb mozzanatait, addig a film végén egy tragikus szerelmi vallomás csendül fel, ami a film lehetséges folytatásaira tesz utalást – "vajh mi lesz, ha legközelebb elkapják"...

Boysie Oakes playboy/bérgyilkos életmódjának két oldala van, és míg a korábban elérhető kiadások kizárólag az elsőre fókuszáltak, adig ezen a CD-n mindkét oldal egyformán helyet kap. Boysie munkájának legjobban azt a részét élvezi, amikor nem kell dolgozni, ezért ideje nagy részét otthonában próbálja tölteni ("The Penthouse"), illetve rengeteg zenét hallgat, amik az album tanulsága szerint mind róla vannak elnevezve ("Boysie's Bossa"), így talán nem is olyan meglepő, hogy ezek a kedvencei. Mindezekhez Schifrin a legjobb angol jazz-zenészeket kapta kölcsön, így zenetörténeti szempontból is értékesek azok a darabok, amik a filmben alig kapnak szerepet Boysie lejátszójában.


A bérgyilkos életmódot sajnos kevesebb darab jelképezi, bár talán ezek az érdekesebb kompozíciók – elsősorban az album elején találhatóak, és a Boysie beszervezésével kapcsolatosak. Ilyen szempontból a humoros című "The Pissoir / 767,2274 Tank Corp", a "Find a Murderer", illetve "The Secret Act" nevű trackek jelentik Schifrin legelső kísérletezését a kém-jazz műfaj akciórészével, ahol avantgárd elemekkel tűzdeli tele a kompozíciókat. Akik akciót keresnek, valószínűleg ezekben a számokban fogják megtalálni számításukat.

A zenébe fektetett munka mennyiségét mutatja, hogy Schifrinnek mi mindent kellett írnia a filmhez. A két dalon, score-on és a jazzbetéteken kívül az albumon szerepel még pár olyan zene is, melyek a filmben teljesen eltűnnek, ilyenek például a katonai parádékon hallható indulók ("Arc de Triomphe", "March of the Guard"), illetve rengeteg olyan kompozíció, melyek kizárólag a filmzenelemezhez készültek. Ezeket a darabokat a CD végére gyűjtötték össze a producerek, a záró szám pedig még mindig Shirley Bassey dala, így lesz kerek egész az album.

Bár jó lenne azt mondani, hogy a zene tele van előjelekkel, melyek már jelzik, hogy itt bizony a műfaj egyik meghatározó egyénisége élesíti a körmeit, A felszámoló alapján ezt merészség lenne kijelenteni. Ebben az összeállításban a hangsúly még mindig a kellemes, jazzes kompozíciókon van, ezért ne várjunk igazi klasszikus Schifrin-akciózenét a filmtől, ilyen szempontból a Mission: Impossible lemez vagy a San Franciscó-i zsaru ígéretesebb vétel. De ha kíváncsiak vagyunk, honnan indult a műfaj egyik nagyágyúja, a lemez kötelező darab.


A teljes score kiadása a Film Score Monthly jóvoltából megjelenő Silver Age Classics-sorozat keretein belül történt. A kiadás információkat tartalmaz a filmről, sőt a jegyzetekben olvasható egy Schifrin-interjú is a zenével kapcsolatban. Az eredetileg bakelitlemezen megjelenő anyag alig félórás volt, és a kor követelményei szerint a jazzvonalra gyúrt rá, így a tényleges score helyett azok a darabok kerültek fel rá, amik például alig pár pillanatig hangzanak el a főhős lemezjátszójában. A mostani kiadásra összeválogatott számok sokkal jobb képet adnak Schifrin zenei világáról, úgyhogy kétség nélkül ezt a kiadást ajánlott beszerezni az érdeklődőknek.