Valódi zeneszerzőről is beszélhetünk persze, ő volt a hazánkban ismeretlen Carlos D'Alessio, aki a forgatást követő évben hunyt el. A főcím közben harmonikás-zongorás keringője szól, egy táncjelenet alatt mintha valami mesefilm egyszerű témájának rumbaverziója hangozna el, és egy tangóharmonikás, tipikusan párizsi hangulatú motívum mellett helyett kapott egy "mackótáncoltatós" szerzemény is. A legfurcsább zenét az egyik jelenetben a főhős a szomszédban lakó barátnőjével közösen adja elő – egy csellón és egy óriási fűrészen. A színészekkel jó előre betanultatták a rendezők a mozdulatsorokat, aminek csak a jelenet hitelessége szempontjából volt jelentősége, a stábtagok ugyanis csak a két, borzalmasan hamis hangokat előcsalogató előadóval szembesülhettek. A csellón játszó színésznő, Maire-Laure Dougnac (már jóval korábban elkezdve) egészen a felvételig gyakorolt lakásában, és egy idő után azt tapasztalta, hogy a közelben dolgozó festők a még el sem készült film zenéjét fütyülik, ami egy akkor nem is létező soundtrackhez képest eléggé nagy sikernek tekinthető.

D'Alessio munkája mellett felcsendül pár kompozíció más szerzőtől is: a békákkal és csigákkal teli szobában szóló indulótól kezdve néhány gramofonos múlt századi slágeren át a cirkuszi bevonulós zeneként ismertté vált "Entry of the Gladiators"-ig bezárólag. Mindent egybevetve a zenei anyag igen excentrikus és eléggé sokrétű is, éppen emiatt tűnik úgy, mintha mindenáron szeretne távolságot tartani a film nézőjétől, és nem nevezhető olyannak sem, amit szívesen meghallgatna az ember önmagában is – ráadásul már a CD beszerzése is nagy falat lenne.