Jutalomjáték ez Lalo Schifrinnek is, bár a végeredményt illetően ismét méltánytalanul eltűnik a süllyesztőben, hiszen a hivatalosan kiadott album semmit nem tartalmaz a mester egyébként igen kellemes zenéjéből. Pedig a könnyed karibi hangulaton túlmenően bizony jócskán összeszedte a hetvenes-nyolcvanas években tökélyre fejlesztett akció- és kalandzenéit, a Piszkos Harry vagy a Mission: Impossible felejthetetlen zenei pillanatait megálmodó komponista mégis érthetetlen módon hanyagolva van, ami a kiadókat illeti. Egy klasszikus rablómeséhez illő remek aláfestést komponált, nyilván visszaemlékező jellegű kedvtelésből: kongák és jazzdobok, markáns hegedű, hamisítatlan aranykori hangszerelés és harmóniák – pazar bemutató a mai zeneszerzőknek, hogy így is lehet, és egyáltalán nem poros ez a fajta zenei gondolkodásmód. Nem árt egy kis retróhangulat, így csak remélni lehet, hogy a film igazán értékelhető eleme, maga a zene előbb-utóbb megjelenik score formájában is, és nem csak Kevin Lyttle és egyéb harmatgyenge tiszavirág-életű előadók felejthető produkcióiban merül ki. Akit ilyen dalok érdekelnek, az megtalálja az éppen aktuális nyári válogatásalbumon, nekünk, filmzenerajongóknak viszont leginkább Schifrin csodálatos munkáira van szükségünk, amíg még bírja erővel. Márpedig Az utolsó gyémántrablás zenéjével is jelezte: az égvilágon nincs semmi baja. (A kiadott album értékelhetetlen, a fenti pontszám kizárólag a score-ra vonatkozik.)