Intent to Destroy (2017)
- zene: Serj Tankian
- kiadás éve: 2017
- kiadó: Lakeshore Records
- játékidő: 73:33
A pop-rock vagy alternatív zenei színtéren sokan hitték már azt, hogy csak mert a saját műfajukban jól helytálltak, az már garancia arra, hogy filmzenei területen is képesek lesznek nagyot alkotni. 2017-ből Josh Homme, a Queens of the Stone Age frontembere egy elég jó negatív példa erre (Fatih Akin In the Fade-jének score-ja igencsak gyenge lett tőle), ellenpólusát pedig Serj Tankian, az örmény System of a Down énekese képviseli. Tankian politikailag meglehetősen aktív, így nem csoda, hogy első aláfestését az 1915 című dokumentumfilmhez írta, mely ugyanúgy az említett évtől kezdődő és 1917-ig tartó, örmények ellen elkövetett török népirtással foglalkozik, mint az Intent to Destroy. Vélhetően mindörökre a török-örmény megbékélés ledönthetetlen gátját fogja jelenteni a vérengzéssorozat, hiszen már a lemészároltak számának meghatározásában is nagy eltérés mutatkozik a felek között. Miközben az örmények másfél millió meggyilkoltról beszélnek, a török álláspont (amely még a népirtás kifejezés ellen is berzenkedik) szerint "csak" 200-300 ezer ember veszett oda, míg a történészek 600-800 ezret tartanak a valósághoz közel állónak. 2017-ben ezt a témát már érintette a Christian Bale főszereplésével forgatott Az ígéret, a Joe Berlinger (Blair Witch: Ideglelés 2.) rendezte Intent to Destroy viszont nem kizárólag játékfilmes eszközökhöz nyúl a rekonstruáláshoz, hanem archív felvételekkel és interjúkkal is igyekszik alátámasztani az események bemutatását. A megszólalók között ott találjuk Bale-t, Tankiant, illetve Atom Egoyan (Emlékezz!) és Terry George (Az ígéret) direktorokat is.
Tankian eddig tehát két dokumentumfilm-muzsikával jelentkezett, írt játékzenét, kiegészítő darabokat a Hardcore Henryhez, valamint 2017-ben egy a 13. században játszódó orosz történelmi mozinál is felbukkant. Jelen score-jában hazája zenei jelképét, a dudukot tette meg vezérhangszernek, melyet a legtöbben a Gladiátorból ismerhetnek. A tradicionális örmény instrumentum használata gyakorlatilag fél siker, jellegzetes, szomorú hangja könnyen nagy hatással lehet a hallgatóságra. A szerző ugyan az előtérbe tolta, ezt azonban ízlésesen tette, ezzel elkerülve azt, hogy túlzásba vitt használat miatt egy bő egyórás siratódal legyen a végeredmény. Zongora, szintetizátor, női vokál, dobok, vibrafon, sőt még zenedoboz hangja is felcsendül a műben, sikeresen támogatva a dudukot. Olykor egy másik, de már nem kifejezetten Örményországhoz köthető közreműködő is felbukkan: ez nem más, mint az úd, más néven arab lant. Meg kell említeni még, hogy az is hatásos, amikor elektromos gitár lép be a kompozíciókba, és mivel ez csak kevésszer történik meg, e pontokon ütősebbé válik az aláfestés. Dokumentumfilmről beszélünk, amelyek ugye nem a zenéikről nevezetesek, elvégre a műfaj alkotói sokszor örülnek, ha egyáltalán a forgatásra összegyűlik a pénz. Épp ezért az Intent to Destroy kísérete esetében sem grandiózus megoldásokkal találkozunk, a nagyzenekari hangzás felé közelítéshez a cselló mellett vonósokat imitáló szintetizátor is segítséget nyújt. Ez a megoldás sokszor lehúzza egy score minőségét, ezúttal azonban nincs erről szó, nem lengi be a score-t az olcsóság szaga, még ha persze szükségtelen is monumentális hangszerelésre számítani.
A score annyira megfogott az első hallgatáskor, hogy rögtön bele is kezdtem az ismertetésébe, azonban a harmadik alkalom során jobban letisztult a kép, és a pontszám kettővel kevesebb lett. A legtöbbet az nyomta a latban, hogy nem érzem úgy: el fogom még indítani valaha az aláfestést. Megállapítható, hogy amennyiben nem lenne jelen a témából automatikusan következő duduk, kevésbé volna hatásos ez a bő egy óra, mert az egzotikum levonásával kevesebb maradna. Nincs jelen semmilyen bonyolultabb motívum sem, inkább az egyszerűség – szebben írva: letisztultság – dominál. Az első lejátszáskor még izgalmasnak tűnik a score, utána hamar megunható, de biztató kezdetnek és érdekes színfoltnak egyaránt nyugodtan nevezhető, és a jelenetek alatt is hatásos lehet – ha megnéztem volna, amihez készült, biztos emelkedne a pontszám. Nem valószínű, hogy Tankianból komoly tényező válik a filmvilágban, de elképzelhető, hogy az efféle kisebb alkotások terén hozni fog egy megbízható minőséget – akár még a duduk nélkül is.
Tankian eddig tehát két dokumentumfilm-muzsikával jelentkezett, írt játékzenét, kiegészítő darabokat a Hardcore Henryhez, valamint 2017-ben egy a 13. században játszódó orosz történelmi mozinál is felbukkant. Jelen score-jában hazája zenei jelképét, a dudukot tette meg vezérhangszernek, melyet a legtöbben a Gladiátorból ismerhetnek. A tradicionális örmény instrumentum használata gyakorlatilag fél siker, jellegzetes, szomorú hangja könnyen nagy hatással lehet a hallgatóságra. A szerző ugyan az előtérbe tolta, ezt azonban ízlésesen tette, ezzel elkerülve azt, hogy túlzásba vitt használat miatt egy bő egyórás siratódal legyen a végeredmény. Zongora, szintetizátor, női vokál, dobok, vibrafon, sőt még zenedoboz hangja is felcsendül a műben, sikeresen támogatva a dudukot. Olykor egy másik, de már nem kifejezetten Örményországhoz köthető közreműködő is felbukkan: ez nem más, mint az úd, más néven arab lant. Meg kell említeni még, hogy az is hatásos, amikor elektromos gitár lép be a kompozíciókba, és mivel ez csak kevésszer történik meg, e pontokon ütősebbé válik az aláfestés. Dokumentumfilmről beszélünk, amelyek ugye nem a zenéikről nevezetesek, elvégre a műfaj alkotói sokszor örülnek, ha egyáltalán a forgatásra összegyűlik a pénz. Épp ezért az Intent to Destroy kísérete esetében sem grandiózus megoldásokkal találkozunk, a nagyzenekari hangzás felé közelítéshez a cselló mellett vonósokat imitáló szintetizátor is segítséget nyújt. Ez a megoldás sokszor lehúzza egy score minőségét, ezúttal azonban nincs erről szó, nem lengi be a score-t az olcsóság szaga, még ha persze szükségtelen is monumentális hangszerelésre számítani.
A score annyira megfogott az első hallgatáskor, hogy rögtön bele is kezdtem az ismertetésébe, azonban a harmadik alkalom során jobban letisztult a kép, és a pontszám kettővel kevesebb lett. A legtöbbet az nyomta a latban, hogy nem érzem úgy: el fogom még indítani valaha az aláfestést. Megállapítható, hogy amennyiben nem lenne jelen a témából automatikusan következő duduk, kevésbé volna hatásos ez a bő egy óra, mert az egzotikum levonásával kevesebb maradna. Nincs jelen semmilyen bonyolultabb motívum sem, inkább az egyszerűség – szebben írva: letisztultság – dominál. Az első lejátszáskor még izgalmasnak tűnik a score, utána hamar megunható, de biztató kezdetnek és érdekes színfoltnak egyaránt nyugodtan nevezhető, és a jelenetek alatt is hatásos lehet – ha megnéztem volna, amihez készült, biztos emelkedne a pontszám. Nem valószínű, hogy Tankianból komoly tényező válik a filmvilágban, de elképzelhető, hogy az efféle kisebb alkotások terén hozni fog egy megbízható minőséget – akár még a duduk nélkül is.
Kiemelkedő trackek: Answer to Denialists, Turkish Generals, Railway, Death March, Opening Scene, Intent to Love, Turkish History Changed
Bíró Zsolt
2018. 01. 23.
2018. 01. 23.
Tracklista:
- Massacre (Extended Length Bonus) (5:26)
- Answer to Denialists (2:31)
- Turkish Generals (5:36)
- Railway (2:59)
- Scout Tufenkian Scene (Bonus) (0:54)
- Death March (1:57)
- Table Read (1:15)
- 40 Days (1:54)
- Turkish & Armenian Histories (2:06)
- Opening Scene (3:54)
- Atom Egoyan Scene (1:19)
- Musa Dagh Climb (2:44)
- Ataturk Treaties and Strategy (2:23)
- Peter Balakian Scene (2:02)
- Canon Blast (1:08)
- Denialists (4:12)
- River Staging (2:39)
- Massacre (5:12)
- Hanging Village (2:47)
- Palace Balcony (3:45)
- Med School (1:12)
- End of Production (3:17)
- Intent to Live (2:01)
- Turkish History Changed (6:56)
- Hrant Dink (Extended Length Bonus) (3:24)
Az album a Spotify-on:
