Colette (2013)
- zene: Atli Örvarsson
- vezényel: Atli Örvarsson
- kiadás éve: 2013
- kiadó: MovieScore Media
- játékidő: 42:35
A második világháborúval kapcsolatban megszámlálhatatlan borzalommal vagyunk kénytelenek szembesülni, melyek mai napig kísértik az emberiséget. Az eseményekbe nemcsak különféle kortörténeti leírások, illetve felvételek révén nyerhetünk betekintést, hanem megannyi tényleíró, oknyomozó dokumentumfilmnek köszönhetően is, melyek mellett természetesen a szórakoztatóipart képviselő mozisok kínálatában sem szűkölködhetünk, igaz, utóbbiak már többnyire csupán alapként használják a háborút az akciófilmekhez, a vígjátékokhoz vagy éppen a drámákhoz. A legnagyobb figyelmet mindmáig a holokauszt, illetve annak áldozatai kapják, amivel kapcsolatban legtöbben Steven Spielberg Schindler listáját említik elsőként a megannyi alkotás közül, melyek a Milan Cieslar által rendezett Colette révén idén újabb taggal bővültek. A mozi a Pulitzer-jelölt író, Arnost Lustig regényét, az 1992-es Colette: Dívka z Antverpet dolgozza fel, melyhez hasonló adaptációra Kertész Imre Sorstalanságának feldolgozásából eredően immáron hazai példa is felhozható.
Zeneszerzőként Atli Örvarsson nevét láthatjuk a stáblistán, ami legalább olyan érdekes választás, mint ahogyan annak idején Andy Vajna Nick Glennie-Smith mellett tette le a voksát a Szabadság, szerelem esetében – hozzáteszem, nem a minőséget furcsállom, hanem a kontinenseken történő átnyúlás tényét, amit minden valószínűséggel ezúttal is az ösztönzött, hogy a gyártó országon belül nem találtak erre alkalmas komponistát. A Hans Zimmer-házból származó Örvarsson idén többek között a Boszorkányvadászok, valamint A végzet ereklyéi – Csontváros révén hallatott magáról, melyekhez viszonyítva a Colette kapcsán egy teljesen más oldaláról mutatkozik meg, s ezzel rendkívül nagy meglepetést okozott számomra. Nemcsak azért, mert egy viszonylag korrekt, romantikával fűszerezett drámamuzsikát szállított le, hanem azért is, mert mellőzte a Remote Control Production hangzásvilágát, és egy tisztán szimfonikus, helyenként az európai zeneszerzési stílusra hajazó score-ral járult hozzá ehhez a háborús korszakban zajlódó történethez.
A komponista e projektnek köszönhetően olyan feladattal került szembe, melyhez hasonlóval eddig még nem találkozott, ráadásul munkáját azzal kellett kezdenie, hogy különféle előzeteseket készített a direktor számára akkor, amikor még csupán egyeztetések folytak azzal kapcsolatban, hogy esetlegesen ő töltheti majd be a zeneszerzői posztot. Először a tábor, Birkenau ihlette meg, majd miután elnyerte a hozzá készült rideg dallamokkal Cieslar tetszését, egy szerelmi témát is rendeltek tőle, s csupán ezt követően léphetett hivatalosan a fedélzetre: "Egyetlen projektemhez sem volt még szükség ennyi demóra, mint ehhez, de megérte, mert nagyon szerettem volna részt venni ebben az alkotásban" – nyilatkozta Örvarsson, aki idén februárban vezényelte fel score-ját Prágában.
Az író az auschwitzi koncentrációs táborban átélt személyes tapasztalataival fűszerezte történetét, ami egy, a deportálás áldozatául esett szerelmespárról szól, akik sikeresen megszöknek, majd pedig Kanadában találnak menedéket. A címszereplő a pár női tagja, Colette (akit Clémence Thioly alakít), kinek főtémáját a szerző nem a csapattársaitól megszokott háromhangos harmóniákra építette fel, hanem egy némileg összetettebb, ugyanakkor rendkívül fülbemászó dallamsorra (melynek kezdő hangjegyei viszont Hans Zimmer a Zöld kártyához készült művéből lehetnek ismerősek), amely az albumnyitó Colette-ben egyszerre jeleníti meg a fájdalmat, a reményt, valamint a helyzettől függetlenül is lángoló szerelmet. Ezen vezérmotívum később olyan tételekben tér vissza, mint a "Merci Mon Amour", a "Kanada", a "Free As a Bird" vagy a "Colette: End Titles", melyek közül utóbbi kettő a korong legcsodálatosabb darabjainak számítanak az oboaszólóval fűszerezett "The Diamond"-dal egyetemben. Ezen keserűséggel átjárt, ugyanakkor valamilyen szinten mégis kellemes dallamsor szöges ellentéte a "Crematorium" – "Triangle of Love and Hate" duó, ezek ugyanis elnyújtott, baljós hangjegyeiknek köszönhetően a tábor szürke és rideg falait, illetve az általuk sugallt könyörtelenséget hivatottak tükrözni.
A dinamikusabb pillanatokat rejtő "Workshop of Evil" némiképp kizökkent az eddig említettek által megalapozott hangulatból, de mindezt nem csillogó, harsány megmozdulásokkal teszi, hanem határozottan megszólaló, ugyanakkor visszafogottabban jelen lévő ütősökkel, valamint csörgővel oldja meg a szerző. Hasonló megoldásokkal operál még a "Planning the Escape" és a "The Escape" trackek esetében is, melyekkel a szökési kísérlet előkészítését, illetve végrehajtását követi nyomon Örvarsson.
Bár az első néhány tételt követően sok meglepetést már nem okoz e score – amihez a film műfaja, illetve témája, valamint a vezérmotívum többszöri felbukkanása egyaránt hozzájárul –, azonban érdemes időt szentelni neki, de a "Colette: End Titles" című zárótételnek mindenképpen, amely akár önállóan, egy hangverseny darabjaként is tökéletesen megállná a helyét. Atli Örvarsson remekül megragadta a történet hangulatát, és nemegyszer sikerült olyan tételt komponálnia, melyek felcsendülésekor a produkció ismerete nélkül is könnyedén lelki szemeink elé tárulhatnak a koncentrációs táborok, s a lakóik félelme, kilátástalansága.
Zeneszerzőként Atli Örvarsson nevét láthatjuk a stáblistán, ami legalább olyan érdekes választás, mint ahogyan annak idején Andy Vajna Nick Glennie-Smith mellett tette le a voksát a Szabadság, szerelem esetében – hozzáteszem, nem a minőséget furcsállom, hanem a kontinenseken történő átnyúlás tényét, amit minden valószínűséggel ezúttal is az ösztönzött, hogy a gyártó országon belül nem találtak erre alkalmas komponistát. A Hans Zimmer-házból származó Örvarsson idén többek között a Boszorkányvadászok, valamint A végzet ereklyéi – Csontváros révén hallatott magáról, melyekhez viszonyítva a Colette kapcsán egy teljesen más oldaláról mutatkozik meg, s ezzel rendkívül nagy meglepetést okozott számomra. Nemcsak azért, mert egy viszonylag korrekt, romantikával fűszerezett drámamuzsikát szállított le, hanem azért is, mert mellőzte a Remote Control Production hangzásvilágát, és egy tisztán szimfonikus, helyenként az európai zeneszerzési stílusra hajazó score-ral járult hozzá ehhez a háborús korszakban zajlódó történethez.
A komponista e projektnek köszönhetően olyan feladattal került szembe, melyhez hasonlóval eddig még nem találkozott, ráadásul munkáját azzal kellett kezdenie, hogy különféle előzeteseket készített a direktor számára akkor, amikor még csupán egyeztetések folytak azzal kapcsolatban, hogy esetlegesen ő töltheti majd be a zeneszerzői posztot. Először a tábor, Birkenau ihlette meg, majd miután elnyerte a hozzá készült rideg dallamokkal Cieslar tetszését, egy szerelmi témát is rendeltek tőle, s csupán ezt követően léphetett hivatalosan a fedélzetre: "Egyetlen projektemhez sem volt még szükség ennyi demóra, mint ehhez, de megérte, mert nagyon szerettem volna részt venni ebben az alkotásban" – nyilatkozta Örvarsson, aki idén februárban vezényelte fel score-ját Prágában.
Az író az auschwitzi koncentrációs táborban átélt személyes tapasztalataival fűszerezte történetét, ami egy, a deportálás áldozatául esett szerelmespárról szól, akik sikeresen megszöknek, majd pedig Kanadában találnak menedéket. A címszereplő a pár női tagja, Colette (akit Clémence Thioly alakít), kinek főtémáját a szerző nem a csapattársaitól megszokott háromhangos harmóniákra építette fel, hanem egy némileg összetettebb, ugyanakkor rendkívül fülbemászó dallamsorra (melynek kezdő hangjegyei viszont Hans Zimmer a Zöld kártyához készült művéből lehetnek ismerősek), amely az albumnyitó Colette-ben egyszerre jeleníti meg a fájdalmat, a reményt, valamint a helyzettől függetlenül is lángoló szerelmet. Ezen vezérmotívum később olyan tételekben tér vissza, mint a "Merci Mon Amour", a "Kanada", a "Free As a Bird" vagy a "Colette: End Titles", melyek közül utóbbi kettő a korong legcsodálatosabb darabjainak számítanak az oboaszólóval fűszerezett "The Diamond"-dal egyetemben. Ezen keserűséggel átjárt, ugyanakkor valamilyen szinten mégis kellemes dallamsor szöges ellentéte a "Crematorium" – "Triangle of Love and Hate" duó, ezek ugyanis elnyújtott, baljós hangjegyeiknek köszönhetően a tábor szürke és rideg falait, illetve az általuk sugallt könyörtelenséget hivatottak tükrözni.
A dinamikusabb pillanatokat rejtő "Workshop of Evil" némiképp kizökkent az eddig említettek által megalapozott hangulatból, de mindezt nem csillogó, harsány megmozdulásokkal teszi, hanem határozottan megszólaló, ugyanakkor visszafogottabban jelen lévő ütősökkel, valamint csörgővel oldja meg a szerző. Hasonló megoldásokkal operál még a "Planning the Escape" és a "The Escape" trackek esetében is, melyekkel a szökési kísérlet előkészítését, illetve végrehajtását követi nyomon Örvarsson.
Bár az első néhány tételt követően sok meglepetést már nem okoz e score – amihez a film műfaja, illetve témája, valamint a vezérmotívum többszöri felbukkanása egyaránt hozzájárul –, azonban érdemes időt szentelni neki, de a "Colette: End Titles" című zárótételnek mindenképpen, amely akár önállóan, egy hangverseny darabjaként is tökéletesen megállná a helyét. Atli Örvarsson remekül megragadta a történet hangulatát, és nemegyszer sikerült olyan tételt komponálnia, melyek felcsendülésekor a produkció ismerete nélkül is könnyedén lelki szemeink elé tárulhatnak a koncentrációs táborok, s a lakóik félelme, kilátástalansága.
Kulics László
2013. 09. 20.
2013. 09. 20.
Tracklista:
- Colette (3:35)
- The Diamond (3:01)
- Workshop of Evil (3:10)
- Merci Mon Amour (2:18)
- Crematorium (2:44)
- Beautiful Brown Eyes (1:58)
- Free As a Bird (1:53)
- Praying for Willie (2:23)
- Triangle of Love and Hate (2:47)
- Planning the Escape (2:10)
- Kanada (2:45)
- Change of Heart (2:37)
- Cossacks to the Rescue (2:52)
- The Escape (2:41)
- Outside the Church (2:35)
- Colette: End Titles (2:44)
Az album a Spotify-on:
