A setét torony (2017)
The Dark Tower
- zene: Tom Holkenborg (Junkie XL)
- vezényel: Edward Trybek
- kiadás éve: 2017
- kiadó: Sony Masterworks
- játékidő: 66:43
Bizonyára minden filmrajongó találkozott már azzal az érzéssel, amikor nemcsak, hogy nem csigázta fel egy mozi előzetese, de egyenesen taszította az egész produkció, és jól tudta: teljesen esélytelen, hogy valaha is megnézze. 2017-ben számomra a "soha az életben nem nézném meg" kategória éllovasa a Stephen King regényciklusát lapul vevő A setét torony volt. Jó előre nagy katasztrófát ígért az a totális bizonytalankodás, ami körüllengte az egész, Nikolaj Arcel rendezte vállalkozást. Kezdve a direktor vagy a főszereplők kiválasztásának mizériájától egészen odáig, hogy a stúdió sokáig képtelen volt értelmesen kommunikálni azt, hogy ez most a regényszéria egy, netán több kötetének feldolgozása/zanzája, esetleg a belengetett, King fantasysorozatán alapuló majdani tévésorozat prológusa – vagy egyáltalán micsoda. Sokak szerint katasztrófa is, de legalábbis középszerű lett, ráadásul a nézőket sem sikerült a vetítőtermekbe csábítani, így az Idris Elba és Matthew McConaughey közreműködésével készült produkció nem indított el egy új moziszériát, ráadásul még a tévés széria elkészítését is bizonytalanná tette.
A holland Tom Holkenborg egy elég érdekes jelenség a filmiparban, hiszen kétségkívül foglalkoztatott szerzőnek számít, azonban mintha egy számmal nagyobb mellényt hordana, mint amire szüksége lenne. Miközben nem tartható jelentős filmzeneszerzőnek, már internetes mesterkurzust tart a komponálásról, és ha ezt saját közegében (melyben egyébként még kedvelem is), elektronikus zenészként tenné, szavam sem lenne. Így azonban inkább visszás a dolog, hiszen a Hans Zimmer mellett megszerzett elméleti tudását szerzeményeiben rendszerint nem sikerül maradéktalanul átadnia. Ugyan a 300: A birodalom hajnala és a Mad Max: A harag útja aláfestése hatásos adrenalinfröccsök, a szerző főleg ütemekre épülő világa hamar kiismerhetővé, ezáltal unalmassá vált, és noha Wonder Woman hozzá köthető témája elég jellegzetes, végeredményben az mégis csupán egy gitárriff. Már-már megbocsáthatatlan az is, amit a Deadpoolhoz, egy zenei értelemben ennyire sok lehetőséget hordozó mozihoz összetákolt, ez és A setét torony aláfestése után pedig sok reményt nem fűzök ahhoz, hogy a jövőre érkező Tomb Raiderhez majd lehengerlő kompozíciókat ír.
A setét torony műfaja fantasy, ebből viszont nem jönnénk rá a zenéből, mert inkább akciófilmre tippelhetnénk a hallatán. A legnagyobb problémát a soundtracken épp az akciórészek jelentik, mert ennyire szegényes hangzású, recsegő-ropogó, a valódi vonósokat szintetizátorral feldúsító darabokat blockbusternek szánt produkcióban ritkán hallani. Sokszor egyfajta káosz megtestesítőiként hatnak, ami egyes jelenetek alatt bizonyára még jól is jön, mindazonáltal ez nem szépít a tényen, hogy élvezhetetlen hallgatnivalók. Jobb a helyzet az érzelmesebb részeknél, ahol még akár kellemesnek titulálható motívumokkal is találkozhatunk (jó ötlet volt például egy száncsengőszerű hang bevetése), ám emlékezetesség szempontjából ezek sem vizsgáznak sikeresen. Egy kifejezetten nagyszerű szerzeményt mindazonáltal találni a kiadványon: a főtémát. Ezt nem a soundtrackek végére szokás rakni, mint itt, most azonban érthető az ok: a korábbi egy órában annyira nem történik semmi érdekes, hogy első tételként elhasználása esetén még látványosabb lenne a kontraszt. Amennyiben a CD minden akciótétele annyira duzzadna a dinamikától, mint a nagyszerű, akár egy westernbe is behelyezhető "Roland of Eld (Main Titles)", egy igen hatásos score-ról beszélhetnénk.
A fenti zsörtölődés ellenére igazságtalanság lenne leírni Holkenborgot, mert azért próbálkozik, a Guy Pearce-féle Megtorlás score-jánál például azt érzem, hogy a film ismerete sokat dob majd szerzőnk muzsikájának befogadásán – amit A setét torony score-jánál kicsit sem éreztem. Ugyanakkor a mozgóképekhez kapcsolódó munkássága alapján úgy tűnik, hogy az ígéretes kezdet és alig pár score után be is rántotta a féket. Markánsabb eredményt talán akkor érhetne el, ha nem a blockbusterek irányát célozná be, hanem az elektronikus filmzenéknél maradna, azaz nem távolodna el annyira attól, amiben kétségtelenül jó. Erre egy aktuálisabb példa tőle a tavalyi Distance Between Dreams című szörfös dokumentumfilm muzsikája, amely a maga műfajában, azaz az elektronikus score-ok között kimondottan hangulatos produktum.
A holland Tom Holkenborg egy elég érdekes jelenség a filmiparban, hiszen kétségkívül foglalkoztatott szerzőnek számít, azonban mintha egy számmal nagyobb mellényt hordana, mint amire szüksége lenne. Miközben nem tartható jelentős filmzeneszerzőnek, már internetes mesterkurzust tart a komponálásról, és ha ezt saját közegében (melyben egyébként még kedvelem is), elektronikus zenészként tenné, szavam sem lenne. Így azonban inkább visszás a dolog, hiszen a Hans Zimmer mellett megszerzett elméleti tudását szerzeményeiben rendszerint nem sikerül maradéktalanul átadnia. Ugyan a 300: A birodalom hajnala és a Mad Max: A harag útja aláfestése hatásos adrenalinfröccsök, a szerző főleg ütemekre épülő világa hamar kiismerhetővé, ezáltal unalmassá vált, és noha Wonder Woman hozzá köthető témája elég jellegzetes, végeredményben az mégis csupán egy gitárriff. Már-már megbocsáthatatlan az is, amit a Deadpoolhoz, egy zenei értelemben ennyire sok lehetőséget hordozó mozihoz összetákolt, ez és A setét torony aláfestése után pedig sok reményt nem fűzök ahhoz, hogy a jövőre érkező Tomb Raiderhez majd lehengerlő kompozíciókat ír.
A setét torony műfaja fantasy, ebből viszont nem jönnénk rá a zenéből, mert inkább akciófilmre tippelhetnénk a hallatán. A legnagyobb problémát a soundtracken épp az akciórészek jelentik, mert ennyire szegényes hangzású, recsegő-ropogó, a valódi vonósokat szintetizátorral feldúsító darabokat blockbusternek szánt produkcióban ritkán hallani. Sokszor egyfajta káosz megtestesítőiként hatnak, ami egyes jelenetek alatt bizonyára még jól is jön, mindazonáltal ez nem szépít a tényen, hogy élvezhetetlen hallgatnivalók. Jobb a helyzet az érzelmesebb részeknél, ahol még akár kellemesnek titulálható motívumokkal is találkozhatunk (jó ötlet volt például egy száncsengőszerű hang bevetése), ám emlékezetesség szempontjából ezek sem vizsgáznak sikeresen. Egy kifejezetten nagyszerű szerzeményt mindazonáltal találni a kiadványon: a főtémát. Ezt nem a soundtrackek végére szokás rakni, mint itt, most azonban érthető az ok: a korábbi egy órában annyira nem történik semmi érdekes, hogy első tételként elhasználása esetén még látványosabb lenne a kontraszt. Amennyiben a CD minden akciótétele annyira duzzadna a dinamikától, mint a nagyszerű, akár egy westernbe is behelyezhető "Roland of Eld (Main Titles)", egy igen hatásos score-ról beszélhetnénk.
A fenti zsörtölődés ellenére igazságtalanság lenne leírni Holkenborgot, mert azért próbálkozik, a Guy Pearce-féle Megtorlás score-jánál például azt érzem, hogy a film ismerete sokat dob majd szerzőnk muzsikájának befogadásán – amit A setét torony score-jánál kicsit sem éreztem. Ugyanakkor a mozgóképekhez kapcsolódó munkássága alapján úgy tűnik, hogy az ígéretes kezdet és alig pár score után be is rántotta a féket. Markánsabb eredményt talán akkor érhetne el, ha nem a blockbusterek irányát célozná be, hanem az elektronikus filmzenéknél maradna, azaz nem távolodna el annyira attól, amiben kétségtelenül jó. Erre egy aktuálisabb példa tőle a tavalyi Distance Between Dreams című szörfös dokumentumfilm muzsikája, amely a maga műfajában, azaz az elektronikus score-ok között kimondottan hangulatos produktum.
Kiemelkedő trackek: There's Always Another Battle, The Creed, Roland of Eld (Main Titles)
Bíró Zsolt
2017. 09. 23.
2017. 09. 23.
Tracklista:
- The Dark Tower (1:42)
- The Face of My Father (1:29)
- I Kill With My Heart (3:03)
- Skin People (2:33)
- Getting a Toothbrush (1:14)
- Dutch Hill (2:57)
- Guardian (0:47)
- Arrival in Mid-World (1:52)
- His Shine Is Pure (2:21)
- The Map (2:25)
- Thinny (2:36)
- Something Got Out (1:31)
- We Don't Have Chicken (3:01)
- Manny Village (1:06)
- See Across Worlds (2:18)
- There's Always Another Battle (2:12)
- A Chicken, a Goat and One Bullet (3:44)
- Keystone Earth (0:47)
- Portal Activity (1:31)
- Smiley Face (1:46)
- The Creed (3:14)
- Death Always Wins (2:53)
- Dixie Pig (2:20)
- Tall, Dark and Handsome (1:54)
- Full Package as Advertised (2:05)
- It Will Fall (4:50)
- Collateral Damage (4:44)
- Hot Dogs (1:14)
- Roland of Eld (Main Titles) (2:34)
Az album a Spotify-on:
