Noé (2014)
Noah
- zene: Clint Mansell
- vezényel: Matt Dunkley
- kiadás éve: 2014
- kiadó: Nonesuch Records
- játékidő: 78:31
Darren Aronofsky 2014-es, Noé című filmjét nagy várakozás előzte meg, hiszen a rendező ilyen volumenű, ennyire látványorientált alkotással korábban még nem jelentkezett. A vizuálisan és filozófiai síkon is rendkívül erős képeket és szépen becsomagolt, ám közérthető üzeneteket megfogalmazó direktor régi vágya volt, hogy a Biblia egyik legismertebb alakjának történetét filmre vigye. Gyakorlatilag már általános iskolás korában ötletelt arról, hogy egy film foglalkozhatna az egyébként mozis viszonylatban eléggé elhanyagolt Noéval. Első sikere, a 2000-ben bemutatott Rekviem egy álomért után már lehetősége is nyílt arra, hogy valóban hozzákezdjen egy olyan produkció ötletének kidolgozásához, mely Noé életét vinné vászonra, azonban közel másfél évtizedre volt szükség ahhoz, hogy terve realizálódjon. A bibliai történet önmagában nem lett volna elég egy epikus mozihoz, így a rendező egy nagyszabású fantasy történetté fejlesztette Noé és az özönvíz históriáját. A film az eredeti cselekményt nagyon szabadon kezeli, csak az alapok maradtak meg az ószövetségi történetből, s bár a forgatókönyvet is megíró Aronofsky próbált igen óvatosan nyúlni a kényes témához, azonban még így is magára haragított bizonyos keresztény egyházakat. Az iszlám világban pedig annyira elutasították a Noét, hogy a legtöbb muzulmán országban be sem mutathatták a mozik, vagyis betiltott film lett. Leszámítva a néhol valóban túlzó kiegészítéseket, az alkotás nem kezeli tiszteletlenül Noé és családja történetét, az özönvízzel kinyilvánított isteni üzenet is meglehetősen tisztelettudóan kerül ábrázolásra, bár kétségkívül látványosan. Persze az ellenérzések is érthetőek voltak, hiszen az átszabott história és a vallásos emberek számára nehezen befogadható alternatív értelmezések, történetszínezések érthető módon okozhattak felháborodást is.
A sztori alapjaiban véve a Bibliából jól ismert eseményeket követi. Noét víziók gyötrik a közelgő özönvízről, amely majd megtisztítja a világot a mindent eluraló gonoszságtól. Az isteni parancsot követve Noé – családja segítségével – nekilát egy bárka megépítésének, mely, az ő túlélésük mellett, a Földön élő minden állatfajból két példány számára is a biztos túlélést nyújtja. A bárka építését azonban Tubul Káin és követői egy idő után nem nézik jó szemmel, az eső megindulása után pedig már maguknak is helyet követelnének a hajón. A címszerepre sok színész volt esélyes, és bár sokáig Brad Pitt volt az első számú kiszemelt, ám végül Noét Russell Crowe megformálásában láthatjuk. Feleségét Jennifer Connelly, fogadott lányát Emma Watson, fiait Logan Lerman és Douglas Booth, míg nagyapját, Matuzsálemet Anthony Hopkins alakítja.
A film zenéjét a direktor állandó alkotótársa, Clint Mansell írta, aki immáron hatodik alkalommal dolgozott a rendezővel. A szerző ugyan egy megbízható komponistának mondható, aki stabilan hoz egy magas szintet, ám ha Darren Aronofskyval kerül össze, akkor a maximumot hozza ki magából, és nem volt ez másként a bibliai ihletésű fantasy esetében sem. Mansell Aronofsky filmjei esetében Hollywood egyik legkarakteresebb komponistája, aki hatalmas mértékű fejlődésen ment át, független filmes, alternatív zeneszerzőből vált napjaink egyik legeredetibb, bár igencsak alulfoglalkoztatott komponistájává. Egyéni stílusa, katartikus megoldásokban tobzódó elképzelései, modern hangzásvilága, melyben a szimfonikusokat és az elektronikus, illetve rockzenei elemeket vegyíti, a Noé esetében is maradandó eredményt hozott. A score sok tekintetben a szerző Aronofsky 2006-os, A forrás című mozijához írt, mára már alapműnek számító muzsikájához hasonlatos aláfestés. Mindkét zene esetében a Kronos Quartet volt a komponista kreatív partnere, ebből fakadóan a vonósok játéka lényeges eleme mindkét műnek. A két score-t összehasonlítva azonban lényegi különbségeket is találunk: míg A forrás egy visszafogottabb, merengősebb, a film filozófiai síkjához illően megzabolázott muzsikát kapott, addig a Noé esetében a nagyszabású történet, a látvány és a cselekménydús sztori sokkal összetettebb aláfestést eredményezett. Lényegesen több teret kap a szimfonikus zenekar, több népi hangszer bukkan fel, sok különböző gitár és dob is bevetésre kerül, ráadásul a Kronos Quartet önmagában is hatalmas színesítő elegy, emellett a vokális részek is kellően összetettek és változatosak.
A nagyszabású hangzás terén egyedi stílus a film alatt helyenként lúdbőröztető hatást okozva ragadja meg a nézőt, ráadásul a score külön hallgatva is ugyanezt az érzést okozza. A score hangulata – a film tónusához igazodva – hol sötét hangzású, hol monumentális, hol brutális erejű, s elmondható, hogy ez a teljesen kiszámíthatatlan változatosság igen messze áll a megszokott hollywoodi filmzenéktől. Ugyanakkor a klasszikus filmzenei hagyományok is szerves részét képezik, hiszen erősen témaorientált, a monumentalizmus mellett pedig rengeteg érzelem is helyet kapott benne, a kíntól a dühön át a katartikus örömig, sokféle emóciót hallhatunk benne.
Noha első hallgatásra nem biztos, hogy feltűnik, de a score igencsak témagazdag, sőt a karakterorientált leitmotif technikát követi. Mansell elképzelésében ez azonban nem a klasszikus, ezen komponálási módszert tökélyre fejlesztő zeneszerzőket idézi, ám mégis jól érezhető, hogy egy-egy motívum mely szereplőhöz vagy eseményhez kötődik. A nyitány, vagyis az "In the Beginning, There Was Nothing" két főbb témát is bemutat. Az egyik Káin leszármazottaihoz, főleg Tubul Káinhoz köthető, brutális hangzású magas vonóshangok és elektronikus megoldások keveredéséből áll, emellett pedig felhangzik Noé és családja témája is, mely egy összetett, sokkal szelídebb motívum. Több tételben is hallható, így az "A Sweet Savour" esetében, vagy a "For Seasons, and for Days, and Years"-nél, ahol részleteire bontva, gyakorlatilag újrakonstruálta a témát Mansell, itt szinte földöntúli hatást keltően szólal meg. Figyelemre méltó interpretációjával szolgál a "The End of All Flesh Is Before Me" esetében, ahol egy variációját halljuk a témának, amely egy ütős, agyontorzított iparizene-szerű kifutással záródik. De ez az alapja az album egyik legjobb tételének is ("Make Thee an Ark"), melynél a szimfonikusok játéka, az elektronika és a végén belépő kórus olyan katartikus fináléba torkollik, amilyet csak ritkán hallhatunk egy zeneműben. Ez a téma szintén emlékezetes pontja a score másik kiemelkedő trackjének ("By Man Shall His Blood Be Shed"), melynek közepén egy szédítően hatásos kórusmegoldás bukkan fel, de az indusztriális körítése sem megvetendő. A téma egyik legszebb felbukkanása pedig az instrumentális részt záró tracknél ("Day and Night Shall Not Cease") hallható, ahol epikus, nagy ívű lezárást ad az albumnak és a filmnek is.
Tubul Káin és követőinek témája – mivel nem annyira bonyolult – sokkal egyszerűbben beépíthető volt, emiatt elég sok helyen találkozhatunk vele az albumon. Magas tartományokban járó felcsendülése alapja a "The World Was Filled with Violence", az "I Will Destroy Them", vagy a vad lezárásba torkolló "The Wickedness of Man" című tételeknek. Az elektronikus környezetben vagy vad szóló vonós hangszer tolmácsolásában történő felcsendülésének egyik legjobb példája a "The Judgement of Man". Ezek mellett egy fontosabb kiegészítő téma bukkan még fel, ez egy Istenhez köthető motívum. Főként a különleges hangjáról ismert basszus fafúvós szerpentinen szólal meg, s ennek van egy olyan sajátos, időtlen hangzása, mely szinte az ősidőkbe repít vissza. Ezt hallhatjuk az "And He Remembered Noah", illetve a "The Spirit of the Creator Moved Upon the Face of the Waters" tételek esetében.
A népzenei elemek tekintetében igazán érdekes megoldásokat nyújt a score, hiszen távol-keleti, közel-keleti, indiai, európai zenei utalások is akadnak. Ezek legtöbbször olyan ügyesen vannak belekeverve Mansell modern stílusába, hogy fel sem figyel rá az ember, amikor egy-egy szólam egzotikus hangszeren szólal meg, vagy egy jellegzetes, régies népi motívumot játszik egy mai hangszer, például egy elektromos hegedű dallamai, netán a dobok hirtelen távol-keleties hangulatba kapcsolnak. Jó példa erre az "Every Creeping Thing That Creeps", ahol ezen jellemzők közül mindegyik felbukkan, vagy ilyen a "Your Eyes Shall Be Opened, and Ye Shall Be As Gods" is.
A filmet és az albumot is a különleges hangú énekesnő, Patti Smith "Mercy" című dala zárja. A szám hangulatában tökéletesen illik a mozihoz, emelkedett, ám mégis visszafogott imaszerű hatása felteszi a koronát erre a remek albumra. Mansell műve ugyan szokatlan megközelítésűnek is mondható az epikus mozik világában megszokottakhoz képest, de hatásossága és a jelenetekhez való tökéletes illeszkedése nem kérdéses. Sokszor írjuk egy megszokott rendező-zeneszerző kollaboráció esetében, hogy nagyon várjuk a páros újabb közös munkáját, azonban most ezt mégsem írhatom, hiszen Aronofsky új filmje, a Mother! esetében a komponista Jóhann Jóhannsson lesz. És bár a csere nem hangzik éppen rosszul, de azért remélem, Mansell számára nem a Noé volt az utolsó Aronofsky-alkotás.
A sztori alapjaiban véve a Bibliából jól ismert eseményeket követi. Noét víziók gyötrik a közelgő özönvízről, amely majd megtisztítja a világot a mindent eluraló gonoszságtól. Az isteni parancsot követve Noé – családja segítségével – nekilát egy bárka megépítésének, mely, az ő túlélésük mellett, a Földön élő minden állatfajból két példány számára is a biztos túlélést nyújtja. A bárka építését azonban Tubul Káin és követői egy idő után nem nézik jó szemmel, az eső megindulása után pedig már maguknak is helyet követelnének a hajón. A címszerepre sok színész volt esélyes, és bár sokáig Brad Pitt volt az első számú kiszemelt, ám végül Noét Russell Crowe megformálásában láthatjuk. Feleségét Jennifer Connelly, fogadott lányát Emma Watson, fiait Logan Lerman és Douglas Booth, míg nagyapját, Matuzsálemet Anthony Hopkins alakítja.
A film zenéjét a direktor állandó alkotótársa, Clint Mansell írta, aki immáron hatodik alkalommal dolgozott a rendezővel. A szerző ugyan egy megbízható komponistának mondható, aki stabilan hoz egy magas szintet, ám ha Darren Aronofskyval kerül össze, akkor a maximumot hozza ki magából, és nem volt ez másként a bibliai ihletésű fantasy esetében sem. Mansell Aronofsky filmjei esetében Hollywood egyik legkarakteresebb komponistája, aki hatalmas mértékű fejlődésen ment át, független filmes, alternatív zeneszerzőből vált napjaink egyik legeredetibb, bár igencsak alulfoglalkoztatott komponistájává. Egyéni stílusa, katartikus megoldásokban tobzódó elképzelései, modern hangzásvilága, melyben a szimfonikusokat és az elektronikus, illetve rockzenei elemeket vegyíti, a Noé esetében is maradandó eredményt hozott. A score sok tekintetben a szerző Aronofsky 2006-os, A forrás című mozijához írt, mára már alapműnek számító muzsikájához hasonlatos aláfestés. Mindkét zene esetében a Kronos Quartet volt a komponista kreatív partnere, ebből fakadóan a vonósok játéka lényeges eleme mindkét műnek. A két score-t összehasonlítva azonban lényegi különbségeket is találunk: míg A forrás egy visszafogottabb, merengősebb, a film filozófiai síkjához illően megzabolázott muzsikát kapott, addig a Noé esetében a nagyszabású történet, a látvány és a cselekménydús sztori sokkal összetettebb aláfestést eredményezett. Lényegesen több teret kap a szimfonikus zenekar, több népi hangszer bukkan fel, sok különböző gitár és dob is bevetésre kerül, ráadásul a Kronos Quartet önmagában is hatalmas színesítő elegy, emellett a vokális részek is kellően összetettek és változatosak.
A nagyszabású hangzás terén egyedi stílus a film alatt helyenként lúdbőröztető hatást okozva ragadja meg a nézőt, ráadásul a score külön hallgatva is ugyanezt az érzést okozza. A score hangulata – a film tónusához igazodva – hol sötét hangzású, hol monumentális, hol brutális erejű, s elmondható, hogy ez a teljesen kiszámíthatatlan változatosság igen messze áll a megszokott hollywoodi filmzenéktől. Ugyanakkor a klasszikus filmzenei hagyományok is szerves részét képezik, hiszen erősen témaorientált, a monumentalizmus mellett pedig rengeteg érzelem is helyet kapott benne, a kíntól a dühön át a katartikus örömig, sokféle emóciót hallhatunk benne.
Noha első hallgatásra nem biztos, hogy feltűnik, de a score igencsak témagazdag, sőt a karakterorientált leitmotif technikát követi. Mansell elképzelésében ez azonban nem a klasszikus, ezen komponálási módszert tökélyre fejlesztő zeneszerzőket idézi, ám mégis jól érezhető, hogy egy-egy motívum mely szereplőhöz vagy eseményhez kötődik. A nyitány, vagyis az "In the Beginning, There Was Nothing" két főbb témát is bemutat. Az egyik Káin leszármazottaihoz, főleg Tubul Káinhoz köthető, brutális hangzású magas vonóshangok és elektronikus megoldások keveredéséből áll, emellett pedig felhangzik Noé és családja témája is, mely egy összetett, sokkal szelídebb motívum. Több tételben is hallható, így az "A Sweet Savour" esetében, vagy a "For Seasons, and for Days, and Years"-nél, ahol részleteire bontva, gyakorlatilag újrakonstruálta a témát Mansell, itt szinte földöntúli hatást keltően szólal meg. Figyelemre méltó interpretációjával szolgál a "The End of All Flesh Is Before Me" esetében, ahol egy variációját halljuk a témának, amely egy ütős, agyontorzított iparizene-szerű kifutással záródik. De ez az alapja az album egyik legjobb tételének is ("Make Thee an Ark"), melynél a szimfonikusok játéka, az elektronika és a végén belépő kórus olyan katartikus fináléba torkollik, amilyet csak ritkán hallhatunk egy zeneműben. Ez a téma szintén emlékezetes pontja a score másik kiemelkedő trackjének ("By Man Shall His Blood Be Shed"), melynek közepén egy szédítően hatásos kórusmegoldás bukkan fel, de az indusztriális körítése sem megvetendő. A téma egyik legszebb felbukkanása pedig az instrumentális részt záró tracknél ("Day and Night Shall Not Cease") hallható, ahol epikus, nagy ívű lezárást ad az albumnak és a filmnek is.
Tubul Káin és követőinek témája – mivel nem annyira bonyolult – sokkal egyszerűbben beépíthető volt, emiatt elég sok helyen találkozhatunk vele az albumon. Magas tartományokban járó felcsendülése alapja a "The World Was Filled with Violence", az "I Will Destroy Them", vagy a vad lezárásba torkolló "The Wickedness of Man" című tételeknek. Az elektronikus környezetben vagy vad szóló vonós hangszer tolmácsolásában történő felcsendülésének egyik legjobb példája a "The Judgement of Man". Ezek mellett egy fontosabb kiegészítő téma bukkan még fel, ez egy Istenhez köthető motívum. Főként a különleges hangjáról ismert basszus fafúvós szerpentinen szólal meg, s ennek van egy olyan sajátos, időtlen hangzása, mely szinte az ősidőkbe repít vissza. Ezt hallhatjuk az "And He Remembered Noah", illetve a "The Spirit of the Creator Moved Upon the Face of the Waters" tételek esetében.
A népzenei elemek tekintetében igazán érdekes megoldásokat nyújt a score, hiszen távol-keleti, közel-keleti, indiai, európai zenei utalások is akadnak. Ezek legtöbbször olyan ügyesen vannak belekeverve Mansell modern stílusába, hogy fel sem figyel rá az ember, amikor egy-egy szólam egzotikus hangszeren szólal meg, vagy egy jellegzetes, régies népi motívumot játszik egy mai hangszer, például egy elektromos hegedű dallamai, netán a dobok hirtelen távol-keleties hangulatba kapcsolnak. Jó példa erre az "Every Creeping Thing That Creeps", ahol ezen jellemzők közül mindegyik felbukkan, vagy ilyen a "Your Eyes Shall Be Opened, and Ye Shall Be As Gods" is.
A filmet és az albumot is a különleges hangú énekesnő, Patti Smith "Mercy" című dala zárja. A szám hangulatában tökéletesen illik a mozihoz, emelkedett, ám mégis visszafogott imaszerű hatása felteszi a koronát erre a remek albumra. Mansell műve ugyan szokatlan megközelítésűnek is mondható az epikus mozik világában megszokottakhoz képest, de hatásossága és a jelenetekhez való tökéletes illeszkedése nem kérdéses. Sokszor írjuk egy megszokott rendező-zeneszerző kollaboráció esetében, hogy nagyon várjuk a páros újabb közös munkáját, azonban most ezt mégsem írhatom, hiszen Aronofsky új filmje, a Mother! esetében a komponista Jóhann Jóhannsson lesz. És bár a csere nem hangzik éppen rosszul, de azért remélem, Mansell számára nem a Noé volt az utolsó Aronofsky-alkotás.
Gregus Péter
2017. 04. 06.
2017. 04. 06.
Tracklista:
- In the Beginning, There Was Nothing (4:12)
- The World Was Filled with Violence (1:30)
- The End of All Flesh Is Before Me (2:15)
- A Sweet Savour (4:28)
- The Fallen Ones (3:57)
- For Seasons, and for Days, and Years (2:27)
- Make Thee an Ark (5:09)
- Every Creeping Thing That Creeps (5:46)
- I Will Destroy Them (2:53)
- Flesh of My Flesh (1:42)
- The Wickedness of Man (1:39)
- In Sorrow Thou Shalt Bring Forth Children (3:55)
- Your Eyes Shall Be Opened, and Ye Shall Be As Gods (2:24)
- The Flood Waters Were Upon the World (3:01)
- By Man Shall His Blood Be Shed (3:33)
- The Judgement of Man (2:45)
- The Spirit of the Creator Moved Upon the Face of the Waters (3:00)
- Forty Days and Nights (3:20)
- What Is This That Thou Hast Done? (2:11)
- The Fear and the Dread of You (4:23)
- And He Remembered Noah (4:18)
- Day and Night Shall Not Cease (5:49)
- Mercy Is - Patti Smith (4:11)
Az album a Spotify-on:
