A kezdő tétel ("A Heart Beats in Space") talán az egész kiadvány legcsodálatosabb részlete, itt még csak nyomokban fedezhetjük fel a később némileg eluralkodó vadnyugati stílust. Szívdobogásra emlékeztető effektekkel indul és záródik a track, melyben az egyik zenei vezérmotívumot tárja elénk a szerző. Ez a dallam először a nagyzenekar vonós szekciójának tolmácsolásában jelenik meg, hozzájuk társul be aztán egy angyali hangú, visszafogott kórus, majd egy gitár játékával teljesedik ki a kompozíció – a trombita megjelenése viszont sajnos ront az összképen. Az album következő tételei is ezt a témát boncolgatják, főként különböző fa- és rézfúvósok szólójátékával, megjelennek azonban, sőt egyre erőteljesebbé válnak a disszonáns zenei elemek is. A második tétel ("A Martian") még ugyanazt a zenei stílust hozza, mint az ezt megelőző, tulajdonképpen az első két track egybe is mosódik az egyforma dallamvilág miatt, sőt a harmadik se különíthető el tőlük igazán. Ez ugyanakkor nem negatívum, mert Morricone elég rendesen ért egy-két dallam perceken keresztül történő unalommentes ismétléséhez. A gond az "And Afterwards?" trackkel veszi kezdetét, mely igazából zeneileg komoly teljesítmény, de kikapcsolódáshoz nem ajánlatos kompozíció. Rengeteg modern zenei elemet vonultat fel a szerző, főleg Krzysztof Penderecki és Ligeti György stílusában. Kicsit érthetetlen is, hogy miért a 2001: Űrodüsszeia zenéjéhez nyúl vissza alapként az olasz mester, bár a film alatt ezen tételek jól megállták a helyüket, de a CD-n azért néhol már embert próbálóak. Kicsit kizökkenti a hallgatót a nagy disszonanciából a következő tétel ("A Wife Lost"), mely drámai pillanatokat fest alá, így természetesen a muzsika is lírai kellett, hogy legyen. Aztán jön a "Towards the Unknown", mely a film alatt zseniálisan feszültségkeltő. Ugyan jó ötlet volt a barbárul megszólaló Hammond-orgona kissé fülsértő hangja, önmagában, pláne a filmbéli jelenet ismerete nélkül azonban nem túl kellemes hallgatnivaló ez sem. Érezhették ezt az album összeállítói is, mert az "Ecstacy of Mars"-sal kissé nyugodtabb percek következnek, de a következő track, a közel negyedórás hosszúságú "Sacrifice of a Hero" ismét hallójárat-próbáló periódusokkal rendelkezik. Inkább horrorzenébe illenének azok a pillanatok, percek, melyek jellemzik ezt a tételt, második fele pedig egyértelműen westernfilmzene, és nem sci-fi. Az "A Where?" elejével még tesz egy kísérletet a szerző, hogy az album vége előtt feladjuk a végighallgatás szándékát, de a track második felében beköszönő kórusos, hősies, szintén vadnyugatias stílusú zenéjével megmenti a tételt, sőt az egész eddig igen felemásnak ható albumot is. A záró track pedig már inkább arra ösztönzi a hallgatót, hogy újra és újra elővegye Morricone vörös bolygós kompozícióját, mely néhány a filmbe nagyon illő, de nélküle kissé fura momentumot leszámítva minőségi zenei csemege.