Féktelenül 2.: Teljes gőzzel (1997)
Speed 2: Cruise Control
- zene: Mark Mancina
- vezényel: Don Harper
- kiadás éve: 2010
- kiadó: La-La Land Records
- játékidő: 70:16
Jan de Bont nemcsak arról tarthatna szemináriumot, miként lehetünk jó operatőrök, hódíthatjuk meg európaiként Hollywoodot, illetve válhatunk közkedvelt rendezővé, hanem arról is, hogyan rombolhatjuk le önnön nimbuszunkat. Direktorként első vállalkozásával, a Féktelenüllel remekül helytállt, az ezt követő Twister szintúgy szórakoztató lett, a Féktelenül 2.: Teljes gőzzellel azonban elindult egy olyan lejtőn, aminek eredményeként a Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsője után teljesen eltűnt a színről, és már csak 2012-ben hallatott magáról, a Matthew McConaugheyvel, Nicole Kidmannel és John Cusackkel készített Az újságos fiú producereként.
"Azt hiszem, utólag rengeteg dolog világossá vált számomra. A stúdió mindenképpen szeretett volna folytatást, és mivel engem is foglalkoztatott a dolog, örültem a felkínált lehetőségnek. Ám miután megtudtam, hogy Keanu Reeves nem vesz részt benne, aggódni kezdtem" – nyilatkozta egy alkalommal a bukással kapcsolatosan de Bont, majd hozzátette: "Úgy vélem, sok olyan film született már, amelyet vagy jobb lett volna nem elkészíteni, vagy kisebb büdzséből kellett volna kihozni. Ez is egy ilyen eset lett." A Féktelenült egyrészes mozinak tervezték, a sikert követően azonban a 20th Century Fox illetékesei úgy döntöttek, mindenképpen elkészítik a második epizódot, a kérdés mindössze annyi volt, hogy kikkel. De Bont oldalán a kulcsfontosságú stábtagok közül kizárólag Sandra Bullock tért vissza, mellette pedig egy-egy röpke jelenet erejéig Glenn Plummer (aki ezúttal nem az autójával, hanem a motorcsónakjával kerül a képbe) és a McMahon kapitányt megformáló Joe Morton is feltűnt a vásznon. A korábbi producerek viszont éppúgy távol maradtak, mint a forgatókönyvírók, valamint Reeves is, aki részint azért nem vállalta, mert nem sokkal előtte végzett a Láncreakció munkálataival, s kezdett neki Az ördög ügyvédjének, ráadásul rockbandájával, a Dogstarral is turnéra indult.
A folytatásra 160 millió dollárt különítettek el de Bont számára, a Féktelenül 2.: Teljes gőzzel azonban hazájában ennek alig harmadát kalapozta össze, a világviszonylatot figyelembe véve pedig épphogy elérte a befektetett összeget. A csúfos kudarc Reeves hiányának éppúgy betudható, mint a gyenge forgatókönyvnek, Annie (Bullock) és Alex (Jason Patric) suta szerelmi szálának, nem utolsósorban pedig annak, hogy a film összképe, hangulata jócskán elmaradt attól, ami az előd ismeretében elvárható volt. Azt, hogy a mozi a legrosszabb folytatások mintapéldájának egyikévé lépett elő, a negatív visszajelzések mellett az is elősegítette, hogy a nyolc Arany Málna-jelöléséből a legrosszabb remake vagy folytatás címét díjra tudta váltani.
A zeneszerzői posztot újfent Mark Mancina tölthette be (emiatt érvényesülhetett jobban Trevor Rabin a Con Air – A fegyencjárat score-jánál), ezúttal azonban a betétdalok sokkal fontosabb szerephez jutottak, mint a Féktelenül esetében, ami végül a score utóéletére is rányomta a bélyegét. De Bont azért szorgalmazta a dalokat, hogy a nézőket könnyebben magába szippantsa a karibi hangulat, a felhőtlen kiruccanás érzése. Összesen tizenhárom, főleg a reggae vonalat képviselő szám került a képsorok alá, melyek közül három source music szerepet töltött be: a UB40 a "Tell Me Is It True"-t, Tamia a "Make Tonight Beautiful"-t, Carlinhos Brown pedig az "A Namoradá"-t adja elő a hajó utasainak szórakoztatására felfogadott muzsikusként. A Virgin Records betétdalos korongja a mozibemutatót megelőző hónapban látott napvilágot, öt dalát pedig arra használták, hogy a rádiókban sugározva népszerűsítsék a filmet. A reklámhadjáratban tehát a zenének is fontos szerepe lett, a soundtrack sikere érdekében pedig a Virgin olyan megállapodást kötött a direktorral, hogy a premiert követő fél évben Mancina műve nem jelenhet meg – így kívánták elkerülni a célközönség két albumverzióval történő esetleges megzavarását. A hat hónapból végül tizenhárom év lett, ami azért sajnálatos, mert a mozi igen kevés erényeinek egyike pont a score.
De Bont azért kért teljesen új zenét a szerzőtől, mert bár folytatásról volt szó, az új környezet, illetve szereplők okán önálló filmként kívánta kezelni, s ezt a kíséreten keresztül is szerette volna érzékeltetni. A komponista ennek megfelelően látott neki a munkának, s bár a hangzásvilágot tekintve szakított az előző résszel, a közkedvelt főtémát nem hagyta el. "Mindenképpen fel akartam használni a Féktelenül jellegzetes motívumát, de egy kicsit más megközelítésben" – mesélte a szerző. Ráadásul a munkafolyamat során egy olyan ötlet is körvonalazódni kezdett benne, mely végül jellegzetességé vált, elsőre azonban merésznek tűnt: "Szerettem volna a teljes Fox-fanfárt felhasználni úgy, hogy az utolsó akkordját egy őrült csúsztatással helyettesítem." A stúdió szignálzenéjének megváltoztatására addig összesen két alkalommal, A rózsák háborúja (zene: Davis Newman) és A végső megoldás: Halál (Elliot Goldenthal) esetében volt példa, s bár a Fox illetékesei eleinte szkeptikusan fogadták a kezdeményezést, miután meghallgatták az "átúszás" módját, engedélyt adtak a felhasználására. Szerencsére nemcsak a képsorok alatt hallható a nyitány ezen verziója, hanem a La-La Land Records albumán is, ami – akárcsak a film esetében – különösen hatásos kezdést biztosít. A "Twentieth Century Fox Fanfare / Motorcycle Chase"-ben ezen felül egy olyan tracket köszönthetünk, amely bizonyos értelemben átmenetet képez az előd és az utód között azzal, hogy mindegyik akciótémából tartalmaz részleteket. Az új, dinamikus dallamsor továbbgondolt variációi később az aláfestés meghatározó pilléreinek egyikévé lépnek elő, s döntően Alex akcióba lendülésekor csendülnek fel. Emellett egy hőstéma is köthető az új főszereplőhöz, amelyre a "Last Lifeboat" utolsó percein túl a "Tunker Turn", a "The Harbor", a "Final Chase", illetőleg az "Underwater Rescue" néhány eleme épül.
A már említett reggae vonal a dalok mellett szerencsére a score-ban is megmutatkozik, de utóbbinál kettős szerepben hallható, hiszen nemcsak a vakáció, hanem Annie és Alex szerelmi szálának érzékeltetéséhez is e stílushoz nyúlt a szerző – a karakterek azért kaptak a Féktelenül zárásaként alkalmazott dallamsor helyett új romantikus témát, mert Mancináék úgy látták, hogy a korábbi nem illeszkedik a stílusukhoz. Ezen megközelítések az "Alex and Annie / Caribbean Cruise"-"Crusing" kettősben tárulnak elénk, ahol a főszerepet a szaxofon, a latin és kubai ütőhangszerek, a steel drumok (ezekből összesen nyolcat szólaltattak meg, s a "The Herbor"-ban a klasszikus téma előadását is így oldották meg), illetőleg a gitárjáték töltik be, a nagyzenekar pedig ügyesen statisztál ehhez.
"A dallamosság kulcsfontosságú volt számomra. Először a hajó témáját készítettem el, majd a karibi és a szerelmi motívumokon, illetve Geiger fenyegetőbb tónusú dallamain volt a sor. Ezután megnéztem, miként viszonyulnak az egyes jelenetekhez, s csak ezt követően foglalkoztam a score többi részével" – mesélte a munkafolyamatról Mancina, majd hozzátette: "Ez a zene más, mint a Féktelenülé volt: van benne hősiesség, üldözés, ördögi momentumok és egy kis szerelmi rész is". Az átalakulást már az eddig kiemelt tételek is remekül alátámasztják, de jó példa még a gonosz témája, amely az első rész esetében főként elektronikus elemek, effektek révén kelt életre, ezúttal viszont nagyzenekar tolmácsolásában jelenítődik meg. Geiger (Willem Dafoe) kevésbé szociopata, mint a Dennis Hopper alakította Payne volt (és ez nem Dafoe színészi kvalitásainak, hanem kidolgozatlan karakterének tudható be), ami az aláfestésből is kitűnik, a hozzá kapcsolódó, tik-takoló ütősjátékkal kísért nyolc hangjegyes dallamsor ugyanis bár fenyegető, nem annyira rideg, mint a korábbi felvonás esetében. "Olyan motívumot szántam neki, mintha egy képregényből ismert gonosztevő lenne – de nem tiszteletlenségből találtam ki ezt a vonalat számára" – kommentálta a komponista a Geiger-témát, mely az "Engine Room"-ban bukkan fel először, majd az ezt követő "Overboard"-ban is visszatér a jóval több hangból álló hajótémával karöltve. A pörgősebb muzsikák ("Last Lifeboat", "Goodbye Alex", "Tanker Turn", "Gieger Grabs Annie", "Escape", "The Harbor", "Final Chase", "Underwater Rescue") esetében Mancina úgy alkalmazta az akciómotívumot, a heroikusságot, illetve a gonosz és a hajó témáit, hogy különböző tempók, hangszerelések, valamint átkötések kíséretében váltogatta őket, annak fényében, hogy épp mi kap hangsúlyosabb szerepet a vásznon. Az imént kiemelt trackeknek köszönhetően az album második fele egy masszív akciódömping, s mivel rengeteg ütősszólam található bennük, valamint alig figyelhető meg dinamikacsökkenés, a kiadvány tömény szegmensét képezik, ugyanakkor ha valaki kedveli a komponista ilyen jellegű megmozdulásait, annak ezen tételek egy percig sem fognak csalódást okozni.
Mark Mancinának két hónap állt rendelkezésére ahhoz, hogy a Féktelenül 2.: Teljes gőzzel százperces score-ját leszállítsa. Munkáját részint az nehezítette, hogy minden elképzeléséről demót kellett készítenie, s csak annak elfogadását követően dolgozhatta ki a zenekarra, másfelől pedig az akadályozta, hogy a zenével kapcsolatos utómunkálatok párhuzamosan zajlottak a vágással, ami miatt számtalan alkalommal volt kénytelen módosítani a már késznek vélt anyagot. "Ez volt a legnehezebb munka, amit valaha csináltam" – kommentálta a szerző, akinek hetvenpercnyi műve vált elérhetővé 2010 nyarán. A La-La Land lemezén helyet foglaló tételek nem minden esetben egyeznek meg teljes mértékben a filmben hallottakkal, aminek oka abban rejlik, hogy a kiadó munkatársai a trackek nyirbálás előtti változataival töltötték ki a játékidőt.
"Azt hiszem, utólag rengeteg dolog világossá vált számomra. A stúdió mindenképpen szeretett volna folytatást, és mivel engem is foglalkoztatott a dolog, örültem a felkínált lehetőségnek. Ám miután megtudtam, hogy Keanu Reeves nem vesz részt benne, aggódni kezdtem" – nyilatkozta egy alkalommal a bukással kapcsolatosan de Bont, majd hozzátette: "Úgy vélem, sok olyan film született már, amelyet vagy jobb lett volna nem elkészíteni, vagy kisebb büdzséből kellett volna kihozni. Ez is egy ilyen eset lett." A Féktelenült egyrészes mozinak tervezték, a sikert követően azonban a 20th Century Fox illetékesei úgy döntöttek, mindenképpen elkészítik a második epizódot, a kérdés mindössze annyi volt, hogy kikkel. De Bont oldalán a kulcsfontosságú stábtagok közül kizárólag Sandra Bullock tért vissza, mellette pedig egy-egy röpke jelenet erejéig Glenn Plummer (aki ezúttal nem az autójával, hanem a motorcsónakjával kerül a képbe) és a McMahon kapitányt megformáló Joe Morton is feltűnt a vásznon. A korábbi producerek viszont éppúgy távol maradtak, mint a forgatókönyvírók, valamint Reeves is, aki részint azért nem vállalta, mert nem sokkal előtte végzett a Láncreakció munkálataival, s kezdett neki Az ördög ügyvédjének, ráadásul rockbandájával, a Dogstarral is turnéra indult.
A folytatásra 160 millió dollárt különítettek el de Bont számára, a Féktelenül 2.: Teljes gőzzel azonban hazájában ennek alig harmadát kalapozta össze, a világviszonylatot figyelembe véve pedig épphogy elérte a befektetett összeget. A csúfos kudarc Reeves hiányának éppúgy betudható, mint a gyenge forgatókönyvnek, Annie (Bullock) és Alex (Jason Patric) suta szerelmi szálának, nem utolsósorban pedig annak, hogy a film összképe, hangulata jócskán elmaradt attól, ami az előd ismeretében elvárható volt. Azt, hogy a mozi a legrosszabb folytatások mintapéldájának egyikévé lépett elő, a negatív visszajelzések mellett az is elősegítette, hogy a nyolc Arany Málna-jelöléséből a legrosszabb remake vagy folytatás címét díjra tudta váltani.
A zeneszerzői posztot újfent Mark Mancina tölthette be (emiatt érvényesülhetett jobban Trevor Rabin a Con Air – A fegyencjárat score-jánál), ezúttal azonban a betétdalok sokkal fontosabb szerephez jutottak, mint a Féktelenül esetében, ami végül a score utóéletére is rányomta a bélyegét. De Bont azért szorgalmazta a dalokat, hogy a nézőket könnyebben magába szippantsa a karibi hangulat, a felhőtlen kiruccanás érzése. Összesen tizenhárom, főleg a reggae vonalat képviselő szám került a képsorok alá, melyek közül három source music szerepet töltött be: a UB40 a "Tell Me Is It True"-t, Tamia a "Make Tonight Beautiful"-t, Carlinhos Brown pedig az "A Namoradá"-t adja elő a hajó utasainak szórakoztatására felfogadott muzsikusként. A Virgin Records betétdalos korongja a mozibemutatót megelőző hónapban látott napvilágot, öt dalát pedig arra használták, hogy a rádiókban sugározva népszerűsítsék a filmet. A reklámhadjáratban tehát a zenének is fontos szerepe lett, a soundtrack sikere érdekében pedig a Virgin olyan megállapodást kötött a direktorral, hogy a premiert követő fél évben Mancina műve nem jelenhet meg – így kívánták elkerülni a célközönség két albumverzióval történő esetleges megzavarását. A hat hónapból végül tizenhárom év lett, ami azért sajnálatos, mert a mozi igen kevés erényeinek egyike pont a score.
De Bont azért kért teljesen új zenét a szerzőtől, mert bár folytatásról volt szó, az új környezet, illetve szereplők okán önálló filmként kívánta kezelni, s ezt a kíséreten keresztül is szerette volna érzékeltetni. A komponista ennek megfelelően látott neki a munkának, s bár a hangzásvilágot tekintve szakított az előző résszel, a közkedvelt főtémát nem hagyta el. "Mindenképpen fel akartam használni a Féktelenül jellegzetes motívumát, de egy kicsit más megközelítésben" – mesélte a szerző. Ráadásul a munkafolyamat során egy olyan ötlet is körvonalazódni kezdett benne, mely végül jellegzetességé vált, elsőre azonban merésznek tűnt: "Szerettem volna a teljes Fox-fanfárt felhasználni úgy, hogy az utolsó akkordját egy őrült csúsztatással helyettesítem." A stúdió szignálzenéjének megváltoztatására addig összesen két alkalommal, A rózsák háborúja (zene: Davis Newman) és A végső megoldás: Halál (Elliot Goldenthal) esetében volt példa, s bár a Fox illetékesei eleinte szkeptikusan fogadták a kezdeményezést, miután meghallgatták az "átúszás" módját, engedélyt adtak a felhasználására. Szerencsére nemcsak a képsorok alatt hallható a nyitány ezen verziója, hanem a La-La Land Records albumán is, ami – akárcsak a film esetében – különösen hatásos kezdést biztosít. A "Twentieth Century Fox Fanfare / Motorcycle Chase"-ben ezen felül egy olyan tracket köszönthetünk, amely bizonyos értelemben átmenetet képez az előd és az utód között azzal, hogy mindegyik akciótémából tartalmaz részleteket. Az új, dinamikus dallamsor továbbgondolt variációi később az aláfestés meghatározó pilléreinek egyikévé lépnek elő, s döntően Alex akcióba lendülésekor csendülnek fel. Emellett egy hőstéma is köthető az új főszereplőhöz, amelyre a "Last Lifeboat" utolsó percein túl a "Tunker Turn", a "The Harbor", a "Final Chase", illetőleg az "Underwater Rescue" néhány eleme épül.
A már említett reggae vonal a dalok mellett szerencsére a score-ban is megmutatkozik, de utóbbinál kettős szerepben hallható, hiszen nemcsak a vakáció, hanem Annie és Alex szerelmi szálának érzékeltetéséhez is e stílushoz nyúlt a szerző – a karakterek azért kaptak a Féktelenül zárásaként alkalmazott dallamsor helyett új romantikus témát, mert Mancináék úgy látták, hogy a korábbi nem illeszkedik a stílusukhoz. Ezen megközelítések az "Alex and Annie / Caribbean Cruise"-"Crusing" kettősben tárulnak elénk, ahol a főszerepet a szaxofon, a latin és kubai ütőhangszerek, a steel drumok (ezekből összesen nyolcat szólaltattak meg, s a "The Herbor"-ban a klasszikus téma előadását is így oldották meg), illetőleg a gitárjáték töltik be, a nagyzenekar pedig ügyesen statisztál ehhez.
"A dallamosság kulcsfontosságú volt számomra. Először a hajó témáját készítettem el, majd a karibi és a szerelmi motívumokon, illetve Geiger fenyegetőbb tónusú dallamain volt a sor. Ezután megnéztem, miként viszonyulnak az egyes jelenetekhez, s csak ezt követően foglalkoztam a score többi részével" – mesélte a munkafolyamatról Mancina, majd hozzátette: "Ez a zene más, mint a Féktelenülé volt: van benne hősiesség, üldözés, ördögi momentumok és egy kis szerelmi rész is". Az átalakulást már az eddig kiemelt tételek is remekül alátámasztják, de jó példa még a gonosz témája, amely az első rész esetében főként elektronikus elemek, effektek révén kelt életre, ezúttal viszont nagyzenekar tolmácsolásában jelenítődik meg. Geiger (Willem Dafoe) kevésbé szociopata, mint a Dennis Hopper alakította Payne volt (és ez nem Dafoe színészi kvalitásainak, hanem kidolgozatlan karakterének tudható be), ami az aláfestésből is kitűnik, a hozzá kapcsolódó, tik-takoló ütősjátékkal kísért nyolc hangjegyes dallamsor ugyanis bár fenyegető, nem annyira rideg, mint a korábbi felvonás esetében. "Olyan motívumot szántam neki, mintha egy képregényből ismert gonosztevő lenne – de nem tiszteletlenségből találtam ki ezt a vonalat számára" – kommentálta a komponista a Geiger-témát, mely az "Engine Room"-ban bukkan fel először, majd az ezt követő "Overboard"-ban is visszatér a jóval több hangból álló hajótémával karöltve. A pörgősebb muzsikák ("Last Lifeboat", "Goodbye Alex", "Tanker Turn", "Gieger Grabs Annie", "Escape", "The Harbor", "Final Chase", "Underwater Rescue") esetében Mancina úgy alkalmazta az akciómotívumot, a heroikusságot, illetve a gonosz és a hajó témáit, hogy különböző tempók, hangszerelések, valamint átkötések kíséretében váltogatta őket, annak fényében, hogy épp mi kap hangsúlyosabb szerepet a vásznon. Az imént kiemelt trackeknek köszönhetően az album második fele egy masszív akciódömping, s mivel rengeteg ütősszólam található bennük, valamint alig figyelhető meg dinamikacsökkenés, a kiadvány tömény szegmensét képezik, ugyanakkor ha valaki kedveli a komponista ilyen jellegű megmozdulásait, annak ezen tételek egy percig sem fognak csalódást okozni.
Mark Mancinának két hónap állt rendelkezésére ahhoz, hogy a Féktelenül 2.: Teljes gőzzel százperces score-ját leszállítsa. Munkáját részint az nehezítette, hogy minden elképzeléséről demót kellett készítenie, s csak annak elfogadását követően dolgozhatta ki a zenekarra, másfelől pedig az akadályozta, hogy a zenével kapcsolatos utómunkálatok párhuzamosan zajlottak a vágással, ami miatt számtalan alkalommal volt kénytelen módosítani a már késznek vélt anyagot. "Ez volt a legnehezebb munka, amit valaha csináltam" – kommentálta a szerző, akinek hetvenpercnyi műve vált elérhetővé 2010 nyarán. A La-La Land lemezén helyet foglaló tételek nem minden esetben egyeznek meg teljes mértékben a filmben hallottakkal, aminek oka abban rejlik, hogy a kiadó munkatársai a trackek nyirbálás előtti változataival töltötték ki a játékidőt.
Kulics László
2018. 03. 18.
2018. 03. 18.
Tracklista:
- Twentieth Century Fox Fanfare / Motorcycle Chase (4:18)
- Alex and Annie / Caribbean Cruise (4:42)
- Engine Room (5:02)
- Overboard (8:40)
- Last Lifeboat (7:01)
- Goodbye, Alex (4:06)
- Reunion (2:43)
- Tanker Turn (5:02)
- Gieger Grabs Annie (1:48)
- Escape (7:31)
- The Harbor (7:16)
- Final Chase (7:23)
- Underwater Rescue (1:46)
- Cruising (2:58)
