A Kínai negyed, Az utolsó szolgálat és az Őrület forgatókönyvírója, Robert Towne a kilencvenes éveket a Mint a villámmal kezdte, melynek alaptörténete ugyan fiktív, ám a NASCAR fennállása óta megtörtént eseményekből is beleszőtt néhányat. Ez az ötlet kellett ahhoz, hogy az 1986-os Top Gunt követően újfent összeálljon Don Simpson, Jerry Bruckheimer, Tony Scott és Tom Cruise, a csapatmunka azonban korántsem volt idilli: a két producer gyakran vitázott egymással, aminek vagy Scott, vagy Towne (aki később Cruise első két Mission: Impossible-mozijánál is közreműködött) vetett véget. Ezen csetepaték sorozatos csúszáshoz és a gyártási költségek megkétszereződéséhez vezettek, ami nem igazán tetszett a stúdiónak, a siker azonban végül mindenkit kárpótolt.


A producerek előző három alkotásához Harold Faltermeyer szállított talpalávalót, kollaborációjuk azonban a Mint a villámmal nemcsak egy időre szakad meg, hanem véglegesen, ekkor került ugyanis képbe Hans Zimmer, aki ezt követően azon túl, hogy számtalan muzsikát szállított az alkotóknak, együttes erővel váltak Hollywood meghatározó szimbólumaivá az akciófilmek terén. Scott a szintén 1990-ben bemutatott Revans kapcsán szeretett volna először együtt dolgozni a szerzővel, ám ekkor még nem sikerült tető alá hozniuk együttműködésüket, így Zimmer helyére Jack Nitzsche került. Az 1988-as Elválasztott világhoz írt Zimmer-mű révén megigéződött direktor azonban soron következő megbízatásánál ismét az ő nevét vetette fel lehetséges személyként, amire Cruise és Bruckheimerék egyaránt rábólintottak. "Tony Scott azt kérte, hogy utazzak el Daytonába, és találkozzak a producerekkel, így hát leugrottam egy megbeszélésre, melyen azt mondták nekem, hogy olyan szintű késésben vannak, hogy azonnal hozzá kell látnom a munkához, különben sosem leszünk készen. Kerítettek nekem egy stúdiót, s az egynaposra tervezett kirándulásból végül három hónap lett" – emlékezett vissza a szerző, aki a Ridley Scott rendezte Fekete esőnél fektette le akcióstílusának alapjait. Zimmer szintetizátorokra, akusztikus és elektromos gitárra, illetve ütősökre építette fel művét, megvalósításában pedig többek között Shirley Walker volt segítségére, aki a Lánglovagokhoz, a Palimadárhoz, a Fekete esőhöz, a Játékszerekhez és a Micsoda csapat!-hoz hasonlóan hangszerelőként, illetve a zenészek karmestereként volt jelen: "A leghihetetlenebb komponisták egyike volt. Sosem nézett le azért, mert nem végeztem zeneiskolát. Nem is gondolná senki, milyen fontos volt ez számomra" – mesélte Zimmer. A közreműködők sorába tartozik még Jay Rifkin, Bruce Fowler és Mark Mancina is. Utóbbi jelenléte abból a szempontból érdekes, hogy bár biográfiájában és a világháló különböző fórumain számtalan információ kering arról, miként segített be kiegészítő komponistaként az utolsó versenyt felölelő jelenetek során, a La-La Land Records albumához kapcsolódó füzetecskében azonban mindenki fel van tüntetve, csak ő nem.


A score három pillérre építkezik: a feszültségre, a szerelmi szálra, valamint az akcióra, mely veleje a Cruise által alakított törekvő és pimasz ifjú versenyző, Cole heroikus dallamsora, amely a "Days of Thunder (Main Title)"-ben hallható először. E trió képezi a Billy Idollal közösen készített "The Last Note of Freedom"-ra keresztelt főcímdal zenei alapját is, melyet a Whitesnake rockbanda tagja, David Coverdale adott elő, akit Cruise keresett meg ezzel a feladattal – a zenei alap ének nélkül a "Days of Thunder (Main Title) (rock arrangement)"-ben ismerhető meg. Bármennyire is kedvelem ezt a muzsikát, tagadhatatlan, hogy megannyi olyan elem található benne, ami - keletkezési idejüktől függetlenül - más Zimmer-muzsikákat is eszembe juttat. Ilyen a Nicole Kidman által alakított doktornővel kapcsolatos jelenetek kíséretei közé tartozó "Phisical Kiss", amely a Zöld kártya zenéjével rokonítható, vagy a "You're Home / Daytona Race / The Crash" - "Cole in Truck / Pre-Race" páros, ahol a szintetizátor generálta pánsíp az Esőembert és a Fekete esőt idézi fel.

A score legemlékezetesebb szegmensét az akciódarabok fedik le, melyeknél a gitárszólókért felelős Jeff Beck nemegyszer igen rendesen a húrok közé csap. A score-t nemcsak a korszakra jellemző szintis hangzás, hanem a rock 'n' roll is erőteljesen átjárja, ami a "Rowdy Drives / Who Is This Driver?"-ból éppúgy kitűnik, mint a "Darlington / Cole Wins"-ből, a "You're Home / Daytona Race / The Crash" második feléből, a "Rental Car Race"-ből, és a tízpercnyi játékidővel bíró "Last Race"-ből, amely a korong egyik csúcspontja.


A Mint a villám aláfestésének megjelentetésével gyakorlatilag minden fontosabb korai, eddig kiadatlan Hans Zimmer-muzsika elérhetővé vált - az persze már más lapra tartozik, hogy akad közöttük olyan, mint az Esőember-korong, amely gyatra hangminősége okán újrakiadásért ordít. A hetvenpercnyi játékidővel bíró album a teljes kompozíciót elénk tárja, amire huszonhárom évet kellett várni, és bár a rajongók régóta szerették volna, ha e score napvilágot lát, Zimmer egy, az ezredforduló küszöbén adott interjúja alkalmával így vélekedett erről: "Korábban csináltam néhány igazán rossz zenét, és a Mint a villámé egyike ezeknek. Szükségtelen kiadni, mert nincs benne jó szerzemény". Cruise ezzel szemben azt vallja, hogy a zene életet ad a filmnek, éppen ezért Zimmer remek munkát végzett. Hogy a komponista véleménye a nyilatkozat óta eltelt tizenöt év alatt mennyit változott, azt nem tudom, én mindenesetre örülök annak, hogy végre polcomon tudhatom ezt az általam régóta várt kiadványt.