Vic 'Deak' Deakins őrmester (John Travolta) úgy érzi, hogy az amerikai légierő oktalanul mellőzi személyét az előléptetések terén – több száz sikeres küldetése után már minimum ezredesnek kéne lennie. Egy éjjeli próba során partnerével, Riley Hale kapitánnyal (Christian Slater) együtt, két atomtöltettel a fedélzeten tesztel egy új lopakodót, mikor társát katapultálja a gépből, a bombákat pedig ledobja a földre, hogy majd újra begyűjtve őket, zsarolhassa a kormányt. A nagy stratéga azonban nem számol azzal, hogy társa túléli a zuhanást, így az egykori barátok macska-egér játékba kezdenek mindkét atomtöltet megszerzéséért – a hajsza földön, vízen, levegőben és még síneken is zajlik John Woo első sikeres amerikai rendezésében.

Hans Zimmer a kilencvenes évek közepén három nagy sikerű akciózenével alapozta meg a Media Ventures igazi hangzását, melyet azután egyre többen és többen kerestek. A három közül Az utolsó esélyé a legkorábbi, mely így sokszor kerül elő összehasonlításokban. Az utolsó zene A sziklához íródott két társszerzővel (Nick Glennie-Smith, Harry Gregson-Williams), a lemez pedig egyből akcióklasszikus lett. A két score közé ékelődik be a Rés a pajzson aláfestése, mely gyakran elveszik idősebb és fiatalabb testvére között, de a trióból ebben található a legtöbb ötletes utalás, zsánerforgatás és tematikai következetesség, vagyis rengeteg olyan dolog, ami megdobogtatja a filmzenekedvelők szívét.


Az egész aláfestés alapja a környezetből indul ki, Zimmer ugyanis egyfajta modern spagettiwesternként értelmezte a filmet, és ez a zenében a tradicionális hangszerek kifordításában mutatkozik meg. Érdekes módon a westernhangzást pont azért választotta Woo és a komponista, hogy elkerüljék az amerikai hangzást, illetve hogy a spagettiwesternekből merítve erősítsék az európai mintát. Van itt alaposan átkevert szájharmonika, elektromos bendzsó és rengeteg különféle gitár az akusztikustól a rockgitárig. Az összes pengetős hangszer Bob Daspit biztos kezében van, kivéve a Deak témáját játszó baritongitárt, amelyen Duane Eddy adja elő a rá jutó melódiákat. Zimmer azért választotta a legendás gitárost, mivel érzése szerinte az összes spagettiwestern-zene alaposan merített az előadó munkásságából, aki mégsem kapott meghívást egyikhez sem – ezt a "hiányosságot" pótolná a Rés a pajzson kísérete.

A score legnagyobb erőssége a Zimmerre nem mindig jellemző tematizálás, ahogy mind a hős (Hale), mind a gonosz (Deak) külön témát kap. Az egyetlen különbség, hogy Hale témája általában beleolvad az akciózenékbe (például a "Secure" közepe), míg Deaké minden esetben különálló és nyugodt, önálló egység. A legnagyobb zenekari őrület közepén, egy robbanó bányában vagy egy lángoló vonaton is ugyanolyan változatlanul csendül fel a melódia, mintha semmi különös nem történt volna. Deak témája a karakterrel együtt mindig független kívülálló, akivel semmi rossz nem történhet – a filmben ez először egy kicsit furcsán ható effektus, de utólag belegondolva teljesen érthető.


A zene egyik nehezebben értelmezhető, de fontos eleme egy emulált kórus, amely általában egyházi énekeket ad elő kísérteties, emberfölötti hangon. A "hangok" ötlete is a spagettiwesternekből származik, például a Volt egyszer egy vadnyugat végén is egy hasonló kórus zárja le a filmet. A Rés a pajzson esetében a vokál szerepe a bombát jelképezi, az alapötlet pedig a film egyik jelenetéből származik, ahol Hale úgy írja le az atomtölteteket, mint amelyek isteni erőt adnak, hiszen a bombák birtoklója élet és halál ura lesz. A kórus ebben a pillanatban az "Agnus Dei" ("Isten báránya") kifejezést énekli, mely kísérteties formában számos ponton visszatér, legkidolgozottabb variációja a "Greed" elején hallható. A fővokalista a gyakori Zimmer-munkatárs Lisbeth Scott, akit egy gyerekkórus is segít.

A mozi természetéből következően nincs külön romantikus téma (ezáltal szerencsére mentesülünk a hatásvadász érzelgős pillanatoktól), de a "Nuke" utolsó perceiben hallható részről külön kell szólni, mivel ez az egyetlen nem akciódarab – és egyben Zimmer egyik legszebb romantikus tétele. Bár elsőre hidegen hat a szintetizátorok szólama közepén tévelygő trombita hangja, a filmben kétségtelenül ez a leghatásosabb tétel – közvetlenül egy atomrobbanás után hallható, mégis megnyugtatja a nézőket (és az egyik szereplőt is), hogy ez a veszély ugyan most következmények nélkül elmúlt, de ezt nem lehet minden alkalommal megúszni...


Szólnunk kell a lemez prezentálásáról is, ami az egyik legproblémásabb rész. Zimmertől megszokhattuk, hogy a zenéit bizony alaposan átkeveri a soundtrack számára, de a Rés a pajzson esetében még ennél is tovább ment. Az aláfestés egyórás, fék nélküli akciókoktél, a tételek egymásba futnak, és a film különböző pontjain hallottak egybemosódnak, de legalább sorrendben. A tempót azonban gyakran ügyetlen és nyilvánvaló vágások szakítják meg, ahol hallani, hogy az aláfestés természetéből más következett volna. A komplett anyagból nagyjából húsz percet vágtak ki, a maradékot pedig igen különösen osztották fel, majdnem minden esetben egyszavas címeket adva nekik, melyeknek ugyan nem mindig van közük a filmhez, de nagyon találóan írják le az újravágott tételek összhatását.

A zenén történt operációk ellenpontjaként a Milan kiadványának körítéséről csak dicsérőleg szólhatunk. A CD-borítóban bőségesen találhatunk információt a filmről, a komponistáról és a zenéről. Az írást Hans Zimmer idézetei színesítik, ahol elmeséli, miért ezt a megközelítést választotta, illetve ismerteti a filmzenékkel kapcsolatos ars poeticáját is. Az információs füzetke emellett taglalja a szokásos segítők névsorát, ebből például kiderül, hogy az albumra került anyagot Jeff Rona (A Thousand Roads) választotta ki – ez volt az egyik legelső feladata a Media Ventures keretein belül. A tokban rejtőző lemeznek egyszerű fekete nyomata van, de a rá nyomott filmes logó (cím plusz lopakodó) nagyon el lett találva.


A Rés a pajzson muzsikája az egyik legjobb akcióscore a Media Ventures csoport kínálatából, de a dicséret nem kizárólag az aláfestésnek szól, hanem a zenei világ mögött húzódó filozófiának is, ami nemcsak, hogy összetett, de ekkoriban még az újdonság erejével is hatott. Bár a score sem mentes az előre- és visszautalásoktól, ez keveset von le az értékéből.

A film soundtrackje jelenleg nem található meg a Spotify kínálatában, így írásunk alá a Good Morning America című albumot illesztettük be. A Hans Zimmer zenéiből összeállított kiadvány első két trackje bő tízpercnyi ízelítőt tartalmaz a Rés a pajzson zenéjéből.