A huszonegyedik század első évtizedének kétségkívül legsikeresebb, legjövedelmezőbb és legnézettebb filmszériája volt a nehéz sorsú varázslótanonc, Harry Potter nyolc felvonásos története. 2001-ben a gyerekfilmek koronázatlan királya, Chris Columbus indította el a mozis pályafutását J.K. Rowling nagy sikerű regényfolyamának, majd Alfonso Cuarón és Mike Newell után az ötödik résztől David Yates vette gondozásba a sztorit. Az első két fejezet még inkább a gyerekfilmek zsánerébe tartozott, majd ahogy sötétedett és vált baljósabbá a történet, úgy lettek egyre bátrabbak a készítők, így végül egy komor fantasy kerekedett ki Harry Potter viszontagságos sorsából. Az utolsó regényt egyrészt anyagi, másrészt művészi megfontolásból megfelezték, ami azt eredményezte, hogy A Halál ereklyéi két része eltér a korábbi Potter-mozik felépítésétől. A záró film rögtön felveszi az előző végének a fonalát, itt már esélyünk sincs olyan szokásos Harry Potter-filmes epizódjeleneteket látni, mint amilyen a nevelőszülők általi vegzálás vagy a Roxfortba megérkezés volt. Harry, Ron és Hermione folytatja a Voldemort lelkének darabjait őrző horcruxok felkutatását, azonban a sötét erők már olyannyira megerősödnek, hogy a teljes mugli- és varázsvilág is végveszélybe kerül. Harryék ugyan végül eljutnak a menedéknek vélt Roxfortba, azonban már a varázslóiskola sem képes védelmet nyújtani Voldemort és serege ellen, így elkerülhetetlen lesz Harry Potter és a Sötét Nagyúr végső, évek óta várt nagy összecsapása.


Az utolsó felvonás egy szép epilógus is lett, hiszen feleleveníti a korábbi fejezetek főbb karaktereit (újjal szinte nem is szolgál), sőt jól ismert régi helyszínekre látogatunk vissza, majd egy hatalmas epikus finálé után, egy valóban megható, tulajdonképpen könnyfakasztó lezárással szolgál. Mivel a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész kifejezetten jó kritikákat kapott, és nem mellesleg rengetegen voltak kíváncsiak a lezárásra, így mozis rekordok sorát döntötte meg. Többek között ezt a filmet nézték meg a nyitó napon és a nyitó hétvégén a legtöbben, ez lett a legjövedelmezőbb Potter-mozi, és nem utolsósorban a harmadik legnagyobb bevételre szert tevő film (a képzeletbeli dobogóról nemrég a Bosszúállók taszította le).

A komponista posztján az előző rész aláfestéséért is felelős Alexandre Desplat maradt, noha John Williams, az első három film zeneszerzője is bejelentkezett, hogy szívesen írna muzsikát a történet lezárásához. Azonban úgy alakult, hogy A Halál ereklyéi 2. rész zenéjét pont a Tintin kalandjaiéval egy időben kellett volna megírnia, így végül időhiány miatt elzárkózott a lehetőségtől. Azonban a francia mesternek sem volt sok ideje, hiszen 2011 elején kezdhetett hozzá a munkához, végül májusban, a premier előtt pár héttel rögzítette a score-t a Harry Potter-filmek állandó zenekarával, a London Symphony Orchestrával. A komponista segítségére ebben a zenében is Conrad Pope volt, aki a hangszerelők vezetői és az album társproduceri tisztét töltötte be. Desplat, aki igen elismerően nyilatkozott a nagy előd Potter-muzsikáiról, szerette volna a Hedwig-témát egy nagyszabású variáció formájában bemutatni, azonban a film erre nem adott lehetőséget, viszont kisebb elemeit beépítette a score-ba, sőt jóval nagyobb arányban tette ezt, mint az előző mozi esetében. Ugyanakkor az ott alkalmazott hangzásvilágot, mely az előző részeknek és a saját, egyedi stílusának parádés ötvözete volt, itt is megtartotta, a lüktető basszusokból viszont érezhetően visszavett, ami a zene előnyére vált. Sőt az előző score-ba beépített arab, afrikai vagy dél-amerikai ritmusokat itt már egyáltalán nem alkalmazta.


Új témákat viszont kitalált, nem is akármilyeneket. A széria történetében most először nem a Hedwig-témával indul a mozi, mivel a komponista új főmotívummal vezeti be a sztorit. Nem véletlenül hanyagolta a jól ismert Williams-dallamot, ugyanis Harry édesanyjának témája, a keltás, gyászos "Lily's Theme"-mel hihetetlenül jól kapta el a Harry Potter-filmek egyik fontos elemét, a veszteséget. A szériában folyamatosan jelen levő halált és elmúlást jelképezi ez a dallam, vagyis azt, ami a finálét a leginkább meghatározza. Ez ugyan a korábbi mozikban is jelen volt, és mind a négy Potter-komponista beleszőtte eme hangzásvilágot valamilyen módon a saját score-jába, de a zene nyelvén ennyire erősen, Desplat-n kívül csak Williams tudta ilyen jól megjeleníteni a harmadik fejezet "Window to the Past" című trackjében. A "Lily's Theme" éteri hangú szólistája egyébként Mai Fujisawa, aki nem mellesleg Joe Hisaishi filmzeneszerző lánya. A szelíden kísérteties főmotívum az album egyik legkiválóbb tételében, a "The Resurrection Stone"-ban is felbukkan, itt is hallhatjuk Fujisawát, de hangszeres verziója is elhangzik ebben a tételben. Ugyanakkor a "Snape's Demise" bizonyítja, hogy Lily témáját nemcsak a karakterhez, hanem az elmúlás motívumának is szánta a szerző. Erre példa még a Lily és Perselus múltbéli kapcsolatát zeneileg lefestő "Severus and Lily" és a dinamikus "Dragon Flight" második felében lévő csodás megszólalása, ahol a vadul szárnyaló zenét hivatott feloldani.

A második legfontosabb motívum egy harcias dallam, melyet leginkább Roxfort megtámadásához köthetünk. A "New Headmaster" vezeti be először, de itt még korántsem olyan jelentős, mint amilyenné a történet későbbi szakaszára válik. Drámai és megható osztinátó képezi e téma alapját, mindez pedig a legtökéletesebben a "Statues" esetében hallható, mely egy, a szó legszorosabb értelmében véve varázslatos jelenethez született. Itt az ismétlődő elemekből álló dallam harcias ütősök és rezesek hangjaival egészül ki, s ugyanezt halljuk két erőteljes csatazene, a "Courtyard Apocalypse" és a "Battlefield" esetében is, csak még pergősebbre, katonásabbra hangszerelve, és nem mellesleg ezen kiegészítőktől lesznek e téma legjobb interpretációi az imént nevesített tételek.


Mint már említésre került, Desplat több helyen is alkalmazta Williams Hedwig-témáját, de más motívumokat is adaptált a nagy elődtől, például a végefőcím alá. Azonban nemcsak Williams, hanem az ötödik és a hatodik epizód muzsikáját jegyző Nicholas Hooper dallamaiból is átvett részeket, és ezeket is a saját stílusához igazította, ezáltal pedig igen érdekes tónusban szólalnak meg e régi témák. Az albumon viszont ne nagyon keressük ezeket, mivel fura módon a kiadó csak Desplat zenéit rakta a CD-re, eltekintve a Hedwig-téma párszori, szerény felbukkanásától, vagyis a score sok érdekes és értékes elemével csak a jelenetek alatt találkozhatunk. A komponista Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész alá írt zenéjének több eleme is felbukkan a befejező mozi muzsikájában, ezek közül a horcrux-téma az "Underworld"-ben hangzik fel, a halálfaló-motívum átértelmezett változata pedig a "The Tunnel"-ben hallható, de feltűnik még a roxforti diákok dallama is, mely először a "Neville"-ben, majd a hőssé váló karakterhez párosulva a film végi "Neville the Hero"-ban is megjelenik.

Desplat előző Potter-muzsikájában az egyik igen gyakran felbukkanó motívum volt az obliviate nevű, felejtést előidéző varázslat szomorú témája, mely ezen az albumon két tételben bukkan fel: a "Harry Surrenders" és a "Harry's Sacrifice" esetében. A trackek közül megemlítendő még az "In the Chamber of Secrets", mely a Hedwig-motívum elhaló felvezetésével indul, és egy williamses végkifejletbe torkollik. A végső nagy összecsapáshoz íródott "Showdown" és a "Voldemort's End" a témák nagy átfogó kavalkádja, szinte minden fontosabb felbukkan benne valamilyen variáció formájában, megidézve és lezárva nyolc emlékezetes filmet és zenét.


A nyolc Harry Potter-mozi zenei szempontból összesen két Oscar-jelölést kapott, mindkettőt John Williams. Alexandre Desplat természetesen megérdemelte volna, hogy művével ő is a nomináltak között legyen, de mint tudjuk, az Akadémiánál általában nem a minőség számít a filmmuzsikák terén. Azonban nemcsak a Harry Potter-score-okkal bánt el az AMPAS, mivel szégyenletes módon a széria egyetlenegy Oscar-díjat sem kapott, ami annak fényében kifejezetten gyalázatos a Filmakadémia részéről, hogy milyen mozik nyertek az elmúlt tíz évben látványtervért, jelmezért, maszkért, zenéért, trükkökért vagy fényképezésért aranyszobrot. Vagyis hiába írta meg Desplat a franchise és a 2011-es év egyik legjobbját, gyakorlatilag esélye sem volt, hogy teljesítményét az Akadémia elismerje, egy Grammy-jelölés azonban összejött annak a score-nak, mely méltón búcsúztatta Harry Pottert.