"Nincs szükség arra, hogy elolvassam. Szerezzétek meg!" – adta ki az utasítást Lawrence Gordon producer, miután barátja, Lloyd Levin filmötletként mutatta meg neki Roderick Thorp Nothing Lasts Forever című kötetét. Az égő felhőkarcolót és rendőrségi helikoptereket tartalmazó borítóra rögtön felfigyelt a filmes, aki olyan VHS-klasszikusok megvalósulásához járult hozzá, mint a Ragadozó, a 48 óra, a Kutyám, Jerry Lee vagy A bosszú börtönében. A történet az író azon, The Detective című könyvének folytatása, melyet 1968-ban, azonos címmel adaptáltak Frank Sinatra főszereplésével, s értelemszerűen a Nothing Lasts Foreverrel kapcsolatban is őt keresték meg először, ám mivel a színész ekkorra már hetvenes éveinek elején járt, jobbnak látta kihátrálni a lehetőségből. Ezt követően az alkotók nem egyenes ágú adaptációként, hanem egy jó forgatókönyv alapjaként kezdtek tekinteni a sztorira. Jeb Stuart (A szökevény) és Steven E. de Souza (48 óra) csavartak párat a cselekményen, módosították a rosszfiúk indítékát, karaktereket kereszteltek át (többek között a főszereplőt is Joseph Lelandről John McClane-re), majd Die Hard címmel letették ötletüket, melynek végeredményét nemcsak klasszikusként, hanem az akcióműfaj egyik reformereként is emlegetik.


A mozi sikere és a komponista, Michael Kamen ismertsége dacára a Drágán add az életed! score-jának kiadása meglehetősen sokáig váratott magára. Amellett, hogy a folytatásoknál a premierrel párhuzamosan jelentek meg az albumok, itt 2002-ig kellett várni arra, hogy a különféle kalózváltozatok helyett a CD-t végre hivatalos formában tudhassák polcukon a rajongók. A Varése Sarabande CD Clubjának korongja azonban egyszerre volt öröm és csalódás, a közel nyolcvanpercnyi hanganyag ugyanis folyamatos, halk sistergéssel párosult. Kilenc évvel később a La-La Land Records rukkolt elő az immáron kétlemezes, jó hangminőségű változattal, melyet 2017-ben új köntösben ismét piacra dobtak. A legfrissebb verziónak a mozi bemutatása harmincadik évfordulójának tiszteletére megjelent háromlemezes gyűjtemény számít, mely a teljes score mellett nemcsak tételalternatívákat és a felhasznált karácsonyi dalokat tartalmazza, hanem olyan, temp trackből végleges zenévé előlépő filmzenerészleteket is, mint John Scott Testőr kereszttűzben ihlette "We've Got Each Other"- je, és James Horner A bolygó neve: Halálhoz köthető "Resolution and Hyperspace"-e. Kiadás szempontjából elmondható, hogy a Drágán add az életed! score-ja a szintén a nyolcvanas évekből származó Kommandó, a Ragadozó és a Vissza a jövőbe zenéihez hasonló utat járt be: rendkívül sokat kellett várni a CD-kre, majd miután az első, limitált változatokat gyorsan elkapkodták, folyamatosan érkezni kezdtek az új verziók, így az egykoron a gyűjtemény nagy kincsének számító, régóta áhított korongok hétköznapi termékké váltak. Viszont tény, hogy jelen esetben ezen tendenciának köszönhetően hezitálhattam nyugodtan évekig az album beszerzésén, hiszen bár a filmet megunhatatlannak tartom (természetesen az eredeti, Vass Gábor, Helyey László és Andresz Kati-féle szinkronnal), Kamen munkája sosem nyűgözött le maradéktalanul, emiatt pedig csak a 30th Anniversary Remastered Edition felbukkanását követően döntöttem a vásárlás mellett – ebből eredően írásom is ezen a változaton alapul.

Kamen Joel Silver producer révén került a projektbe, akivel ezt megelőzően a Halálos fegyveren dolgozott, és bár soron következő együttműködésük, a Ragadozó a komponista időhiánya okán meghiúsult, ám amikor csak lehetett, egyesítették erejüket, amire a kilencvenes évek végéig két tucat példát találunk. A zeneszerző azonban ezúttal nem lehetett maradéktalanul boldog, művét ugyanis meglehetősen mostoha módon kezelték. Kamen a premier előtt egy hónappal szállította le a százpercnyi zenét, a film hektikus utómunkálatai során azonban ezek egy része szétdarabolva került más jelenetekhez, nem pedig oda, ahová eredetileg szánták őket, emellett voltak olyan trackek, melyeket teljes egészében kihagytak, másokat pedig vagy újrakevertek, vagy a már említett Scott- és Horner-féle tételekkel helyettesítettek. A La-La Land jelen albumváltozata az eredeti elképzelést éppúgy magában foglalja, mint a film alatt hallható, döntően a rendező, John McTiernan utasításainak megfelelően a vágószobában átformált alternatívákat, ezáltal teljes képet kaphatunk erről a hollywoodi komponisták számára sajnos finoman szólva sem ismeretlen jelenségről.


"Nem sokkal azután találkoztam ezzel a produkcióval, hogy végeztem a Halálos fegyverrel, melyben ugyan volt néhány akciójelenet, ám korántsem volt olyan jellegű mozi, mint ez. Ebben kevesebb a párbeszéd, és több az izgalom" – mesélte Kamen, akit a mozi atmoszférája mellett leginkább az Alan Rickman alakította karakter, a kifinomult modorú Hans Gruber fogott meg. McTiernan javaslatára a szerző a Beethoven IX. szimfóniájából származó "Örömóda" dallamain keresztül tükrözte a terroristavezér stílusát, illetve származását, ám a Nakatomi-épületet megszálló csoport ténykedését egyéb ismert dallamok is kísérik: a Clarence Gilyard Jr. (Walker, a texasi kopó) által megformált Theót az Ének az esőben főcímdalából származó hangok követik, csapat szinten pedig a "Winter Wonderland" című karácsonyi szerzemény hangjegyei tűnnek fel. Az album elején található "Terrorist Entrance" révén mindháromból ízelítőt kapunk, később pedig olyan trackekben köszönnek vissza, mint a "John's Escape / You Want Money", az "Approaching the Vault", a "Fire Alarm", a "Tony and John Fight", a "Santa", a "Yippee Ki-Yay", a "The Vault (Film Edit)", a "Message for Holly (Film Edit)" és a "Helicopter Explosion and Showdown". 


Míg Gruber jelenlétét az "Örömóda" hivatott érzékeltetni, addig Bruce Willis karaktere két témával is rendelkezik. Az első, gitárjátékra és pizzicatóra támaszkodó változat a "John's Escape / You Want Money"-ben jelenik meg, az elszántságot és dühöt szimbolizáló, öt hangjegyes vonósszólammal kiegészülő verzió pedig az "And If He Alters It"-ben csendül fel elsőként. Ezeknek a dallamoknak nemcsak a Kamen által jegyzett folytatásokban van fontos szerepe, hanem az egész franchise-ban is, a Marco Beltrami score-jával ellátott negyedik és ötödik részben ugyanis szintén felcsendülnek. Ezek mellett egy főhősünk érzelmeit bemutató dallam is született, ám ez az utólagos variálások eredményeként nem igazán tudja betölteni a neki szánt szerepet. A "Seeing Holly"-ban a házasságát rendbe tenni kívánó rendőr és felesége, Holly (Bonnie Bedelia) számára cselesztára, vonósokra, fúvósokra és hárfára íródott muzsika eredetileg nemcsak a film elején, hanem egyfajta keretként a zárójelenetben is feltűnt volna, de mivel az "Aftermath / Powell's Comeback"-et az addig tempként alkalmazott Scott-féle "We've Got Each Other"-re, valamint Horner "Resolution and Hyperspace"-ére cserélték, a szerző koncepciója kútba esett.

A Drágán add az életed! muzsikája sok apró motívummal rendelkezik ugyan, ám híján van az átfogó, fülbemászó témáknak, ezért csak többszöri hallgatást követően tudtam ráhangolódni. Ebben elsősorban a Még drágább az életed! jóval könnyebben befogadható filmzenealbumának alapos ismerete (ami az itt még csak kibontakozódóban lévő altémák felfedezéséhez nyújtott támpontot), illetőleg az olyan akciótételek segítettek, mint a "Terrorist Entrance", a "Going After John", a "Main Title"-höz hasonlóan karácsonyi csengettyűket imitáló szintetizátorhanggal tarkított "Under the Table", az "Assault on the Tower", a "John Is Found Out", a "The Vault (Film Edit)", a "The Battle / Freeing the Hostages" és a "Helicopter Explosion and Showdown". Az ezeknél megfigyelhető, hektikusan jelen lévő ütősök, morajló rezesek, pizzicatók, vonósszólamok és fémes hangzások teljes mértékben alá lettek rendelve a cselekménynek, és színességük, játékosságuk okán remekül illeszkednek a megannyi, lövésekkel és verekedésekkel járó effekthez. Ráadásul hangzásuk harminc év elteltével sem kopott: a helyenként elektronikus elemekkel is tarkított, ám alapvetően klasszikus hangszerelésű muzsika ma is képes lenne helytállni bármilyen, a zsánerbe tartozó mozi alatt – igaz, tempója okán nem biztos, hogy lépést tudna tartani a manapság megszokott vágástempóval és látványorgiával. 


"Nagyon büszke vagyok a Drágán add az életed! score-jára" – nyilatkozta Michael Kamen, aki ügyesen érzett rá a film thriller és akció műfajok között lavírozó hangulatára. Amennyire frissnek hatott anno a mozi koncepciója, annyira számított kuriózumnak a szerző stílusa, amit az is jól mutat, hogy a Halálos fegyvert és ezt követően számos hasonló projekttel keresték fel őt. A klasszikus Die Hard-trilógia zenéinek jellegzetessége, hogy a filmek alatt sokkal jobban működnek, mint a képsoroktól függetlenül, illetőleg hogy az első rész esetében még nem olyan nyomatékosan jelen lévő McClaine-témák a későbbi történetekben fontos szerephez jutottak, a franchise szerves részévé váltak. A komponista itt hallható, meglehetősen sajátos akcióstílusa olyan egyéb produkcióknál érhető tetten, mint például a Halálos fegyver-mozik, a James Bond – A magányos ügynök, a Hudson Hawk – Egy mestertolvaj aranyat ér, Az utolsó cserkész, a Jackson, a vadállat vagy Az utolsó akcióhős, melyekre szintén érvényes, hogy könnyen befogadható vezérmotívumok híján a néző jobban emlékszik a dalokra vagy egy-egy ismert mű adaptációjára, mint a score-ra.