1923-as alapítása óta a Disney stúdió megannyi örök érvényű mesét álmodott vászonra, így repertoárjáról, teljesítményéről amellett is csak elismerően nyilatkozhatunk, hogy akadnak rossz csillagzat alatt született alkotásai. Nekem is számos kedvencem van tőlük, a Disney szó hallatán azonban zsigerből – amolyan pavlovi reflexként – többnyire az Aladdinra szoktam asszociálni, aminek oka rendkívül egyszerű: ezt láttam tőlük először, világa pedig olyannyira elvarázsolt, hogy a mai napig ez számít nálam a legtöbbször megtekintett rajzfilmnek – szorosan a nyomában pedig A szépség és a szörnyeteg, valamint Az oroszlánkirály található. A Disney ezzel a produkcióval rendkívüli módon talált telibe, hiszen anyagi szempontból 1992 legjövedelmezőbb alkotása lett, s egyúttal az addigi legnagyobb bevételt elérő animációs film címét is bezsebelte – húsz évvel később, 2011-ben pedig musicalként indult újfent világ körüli hódító útjára (ugyanezek azonban folytatásairól, az Aladdin 2. – Aladdin és Jafarról, valamint az Aladdin 3. – Aladdin és a tolvajok fejedelméről már nem mondhatók el).


A 31. egész estés Disney-rajzfilmként jegyzett mozit a dalok révén Oscar- és Golden Globe-díjjal jutalmazott A kis hableányt is jegyző páros, John Musker, illetve Ron Clements írta és rendezte, a forgatókönyv alapját pedig Az Ezeregyéjszaka meséi, valamint az Aladdin és a csodalámpa című elbeszélés összegyúrása szolgáltatta – természetesen nem csekély számú módosítással a Disney-féle követelményrendszerhez történő igazodás végett. A megvalósítás folyamata Howard Ashman szövegíró megkeresésével indult, akivel a stúdió már 1988-ban leült tárgyalni, és ő Alan Menkennel karöltve ki is dolgozott néhány dalt, melyekre alapozva aztán megszületett a forgatókönyv első változata, amely ekkor még alaposan eltért a végső verziótól, a direktorok bekapcsolódásával azonban formát öltött a mindenki által jól ismert történet. Az eredetileg a tízes évei elején járó Aladdinból Muskeréknek köszönhetően lett idősebb utcafiú, ráadásul ez az öregítés a megjelenésében is megmutatkozott, az alkotók ugyanis eleinte egy Michael J. Foxra hasonlító Aladdinban gondolkodtak, ám végül úgy döntöttek, egy sportosabb Calvin Klein-modell alkata jobb választás lesz a címszereplő kinézetére. A helyszínek megrajzolásában az 1940-es, legendás A bagdadi tolvaj című mozi vizualitását tartották követendőnek a készítők, emellett a stáb egyik iráni származású tagja is sokat segített az autentikushoz közelítő megjelenés elérésében. A szinkronhangok többségét kevésbé vagy egyáltalán nem ismert színészek adták, egy kivételével, a dzsinn „szerepét” ugyanis egy neves, komikus vénával megáldott művészre kívánták bízni. John Candy, Steve Martin és Eddie Murphy neve egyaránt szóba került a pergő nyelvű, sziporkázó dzsinn szerepére, a feladatot azonban végül Robin Williamsre bízták, sőt, egy idő után a forgatókönyv bizonyos részeit is kifejezetten rá alakították, emellett pedig még a dalait is ő énekelte – pályafutása során ezen kívül még az Egy úr az űrből-folyam, a Popeye, a Játékszerek, valamint a Madárfészek kedvéért fakadt dalra. 


Az Aladdin a magyar közönség előtt is remekül szerepelt, s amennyiben a muzsikájára terelődik a szó, akkor döntően az „A Whole New World” magyar nyelvű változatát, az „Egy új élmény”-t szokás emlegetni, amely a rajzfilmben Miller Zoltán és Janza Kata előadásában hallható (a karakterek beszédhangjait azonban nem ők, hanem a Bolba Tamás–Kocsis Judit duó kölcsönözte). Napjainkban azonban nem az övékét, hanem a Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán-féle verziót szokás sugározni a tévében, illetve rádióban, amely a 2007-es Musical duett album megjelenését követően taszította le a trónról az eredetit úgy, hogy rövidesen a „kihagyhatatlan esküvői dalok” csokrába is bekerült. S ha már a hazai átiratot említve futottam neki a daloknak: az „Egy új élmény”-en felül a főhősünkről szóló „One Jump Ahead” hazai változata, a „Hip-Hop” szintén ismertnek tekinthető, az „Ezeregy éj” („Arabian Nights”), a „Jóbarát” („Friend Like Me”) vagy az „Ali herceg” („Prince Ali”), azonban jóval ritkábban kerül terítékre. Pedig utóbbiak is szintúgy elmondhatják magukról, hogy túlnőttek az annak idején a BMG Ariola Hungary gondozásában megjelent – s ma már sajnos nem kapható – magyar nyelvű Aladdin-albumon, hiszen olyan válogatáskorongokon is helyet kaptak, mint például a Disney rajzfilmslágerek magyarul, a Világhírű rajzfilmslágerek magyarul vagy a Híres rajzfilmslágerek magyarul-széria albumai.

A lemez bemutatását nem véletlenül kezdtem a dalokkal, A kis hableányhoz és A szépség és a szörnyeteghez hasonlóan a szerzőpáros ugyanis ezúttal sem ment el a dalok, valamint a score közötti kohézió megteremtése mellett. Ennek eredményeként az Aladdinról mint utcagyerekről szóló „One Jump Ahead”-ben felbukkanó dallamok az instrumentális aláfestés csoportjába tartozó „Street Urchins”-ben, a „To Be Free”-ben, illetőleg az „Aladdin's Word”-ben köszönnek vissza, s amíg a Jázmin hercegnőhöz köthető motívum az imént már említett „To Be Free”-ben kapott még helyet, addig az „A Whole New World” többek között a „The Kiss”-ben bukkan fel, Jafar jellemét pedig a filmet felvezető „Arabian Nights” kísérete vetíti előre. A dalok és a score rengeteget merít az arabos zenékből, ami a dallamokban és a hangszerelésben egyaránt megmutatkozik. A szerzők ezen törekvései legszembetűnőbben az „Arabian Nights”-ban és a „Marketplace” első felében figyelhetőek meg, ugyanakkor e stílusjegyek az „On a Dark Night”, valamint a „The Cave of Wonders” egyes részeinél is felbukkannak. A „The Kiss”, a „Jasmine Runs Away”, illetőleg az „Aladdin's Word” képviselik a muzsika érzelmesebb, drámaibb részeit, ahol csodálatos vonós-, illetve fúvósszólamok idézik meg Aladdin és Jázmin érzéseit. S bár az alkotás fő mozgatórugóját a szerelem, illetőleg a be nem teljesült vágyak sokasága képezi, mindez egy remek kalandként lett tálalva a nézők felé, ami remek táptalajként szolgál a nagyszabású kalandzenének, illetve a többnyire Dzsini jelenlétét szimbolizáló játékos muzsikáknak. Ezeket ötvözte Menken a Jaffarral kapcsolatos konfliktusokat alátámasztó darabjaiban, melyek így amellett, hogy helyenként rendkívül fenyegetőek, egy-egy jól eltalált ütős- és rezesszólamnak hála nem feledtetik, hogy a hallottakat mese inspirálta. Ennek eredményeként vált rendkívül színessé a „Jafar's Hour”, a „The Ends of the Earth”, az „On a Dark Night”, a „The Cave of Wonders”, illetőleg a „The Battle". A score-ra az „A Whole New World” dalszövegének két sorába torkolló „Happy End in Agrabah” teszi fel a koronát, mely kétségkívül a Menken által írt rajzfilmzenék legcsodálatosabb tételeinek egyike.


Az 1993-as Oscar-, Golden Globe- és Grammy-díjkiosztók egyik főszereplőjévé váló Aladdin a legnépszerűbb Disney-produkciók egyike lett: a musicalek világa itt is remekül passzol a filmhez, a szóló dalok, a duettek és az énekkarra alapozott számok kellemes dallamúak, akár gyerekek által is dúdolható témával rendelkeznek. Az 1992-ben megjelent filmzenealbum a magyar mellett egyéb nyelveken (például németül, portugálul, franciául, norvégul) is napvilágot látott, legismertebb verziója azonban természetesen az eredeti angol, amely 2004-ben új köntösben, s két, a moziban végül fel nem használt demó tétellel (ezek a Howard Ashman és Alan Menken által előadott „Proud of Your Boy”, illetve a „High Adventure”) kibővítve jelent meg ismételten. A magam részéről az utóbbi verziót feleslegesnek tartom, ugyanakkor nem lenne ellenemre, ha a Walt Disney Records a tavaly a Macskarisztokraták korongjával lezárt The Legacy Collectiont újraélesztené, és az Aladdint is felkarolná.