A M3GAN az aprópénzből forgatott, ennek következtében még apró bukásra is szinte képtelen horrorok stúdiója, a Blumhouse első 2023-as sikerfilmje Allison Williams és Violet McGraw főszereplésével. Az igazi főszereplő persze a mesterséges intelligenciával felszerelt, címbeli játékbaba, akit/amit egy árvává vált kislány kap ajándékba játékgyártó cégnél dolgozó, a gyámjává lett nagynénjétől. A Chuckytól Annabelle-en át Brahmsig (A fiú) sorolható gyilkos babákkal hódító produkciók legutóbbi darabja marketingjével részben a TikTok-generáció figyelmét próbálta megragadni. Hogy számukra is ideális legyen a korhatár-besorolás, Gerard Johnstone rendező (Házi őrizet) igyekezett inkább sejtetni a vérengzéseket, mintsem élesben mutatni. Azon nézők, akiket nem riasztott el egy szinte vérmentes horrorfilm eshetősége, egy sok meglepetéssel nem szolgáló, ám vasárnap délutáni időtöltésre tökéletesen alkalmas produkcióval találkozhattak – aznap estére pedig akár kereshettek egy vérbeli horrort is.
Egy efféle filmnél általában két út nyílik a komponisták előtt. Vagy a csörömpölős irányba mennek el, amelyik mellett például Joseph Bishara, két Annabelle-rész zajfelelőse köteleződött el, vagy pedig az intelligensebbet választják, amikor nem az lesz az első gondolatunk, hogy a vonósok közelharcba bocsátkoztak egymással. Alapvetően nem a zeneszerzők kénye-kedve, hanem az adott film megközelítése a döntő tényező a score stílusának kialakításában, mindazonáltal Anthony Willis, a M3GAN komponistája az értékes horrorzenéket gyarapította művével, mely a Tűnj el!, az Idő és a Nyerd meg az életed aláfestésének feljátszásában egyaránt közreműködő The Budapest Scoring Symphony Orchestra előadásában kelt életre. A szakma fortélyait John Powell mellett tanult feltörekvő szerző az Ígéretes fiatal nő aláfestésével hívta fel magára Johnstone figyelmét. A direktor egyik kérése az volt, hogy a művész írjon egy olyan Disney-stílusú dalt, mint amilyet James Horner is megalkotott az Egérmeséhez „Somewhere Out There” címmel, csak épp Willisnek úgy kellett megálmodnia, mintha egy mesterséges intelligencia műve lenne: a „Tell Me Your Dreams”-t M3GAN dalolja el védencének. Született egy másik dal is, mégpedig Sia és David Guetta népszerű „Titanium”-jának feldolgozása – mindkét, Jenna Davis által elénekelt szerzemény csupán egyperces, mégis hatásos.
A score elegánsan fokozza a feszültséget, emellett nyitányként – egyben kakukktojásként – felbukkan benne a babát gyártó vállalat ellazulós szimfonikus motívuma is. A nagyzenekar kezdetben andalító, melankolikus motívumokat játszik, melyekben Willis elgondolásának megfelelően találunk egy kis kortárs Alice Csodaországban-hangulatot (ez alatt magát az eredeti történetet, nem pedig az Alice-filmeket értve), ugyanakkor mélyen bennük ott lapul egy leheletnyi fenyegetés is, felkészítés az erőszakosabb mozzanatokra. A vonósok, vibrafon, szintetizátor, hárfa és zongora mellett fontos szerep jutott Holly Sedillos vokáljának is, jóvoltából misztikus és baljós színezetet kapott a muzsika.
Amikor az emberi álarcát fokozatosan levedlő M3GAN erőszakossá válik, Willis a szimfonikus zenébe ugyanolyan erőszakosan hozza be az elektronikát, s bár a szándék teljesen érthető, a megvalósítás módja már problémásabb. Az idegőrlő vonósjáték mellett megjelenik egy jellegzetes fémes, ipari zenés zajkeltés, amelyhez hasonlót Benjamin Wallfisch (Annabelle: Teremtés) is előszeretettel alkalmaz, mint tette például A láthatatlan embernél. Horrorzenéket a filmtől elkülönítve elemezni mindig problémás, ha az ember igazságos szeretne lenni, ettől függetlenül Willis az ilyen szegmensekhez a szokásos kakofonikus, ijesztgetős megoldásokat vetette be. Ezeket sokszor nem nagyon van értelme különválasztani a filmtől, így most sincs, mert e téren emlékezetes megoldással nem találkozunk, igaz, a jelenetekben megvan a maguk szerepe. A nyugodtabb pillanatokhoz született kompozíciók ellenben kifejezetten emlékezetesek, és ezekből szerencsére akad annyi, hogy össze tudjunk állítani magunknak egy hatásos, sötét melankóliájú albumot, valamint a továbbiakban odafigyeljünk Anthony Willis munkáira.
Kiemelkedő trackek: Funki Headquarters, A Message from Oregon, Those Aren’t Toys, Reluctant Guardian / Meeting Bruce, The Perfect Algorithm, Tell Me Your Dreams, Titanium, True Guardian, Life & Death (Suite from M3GAN), Bruce’s Dream (Bonus Track)
* előadja: Jenna Davis