A 2012-es Oscar-díj jelöltjeinek listáján két olyan alkotást is találunk, melyek a régi időket idézik meg azzal, hogy cselekményeik mindössze zenei kísérettel rendelkeznek. A filmtörténelem kezdeti időszakát megidéző produkciók közül az egyik A némafilmes, a másik pedig egy animációs rövidfilm, a The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore, mely a MoonBot Studios égisze alatt készült William Joyce rendezésében. A Katrina hurrikán, Buster Keaton, az Óz, a nagy varázsló, valamint a könyvek iránti szeretet ihlette alkotás aláfestéséről John Hunter gondoskodott, akivel lehetőségünk nyílt interjút készíteni azzal kapcsolatban, hogyan is született meg a legjobb animációs rövidfilm kategória jelöltjévé vált alkotás ötvenfős zenekarral felvett muzsikája.




Hogyan kezdődött a munkakapcsolata William Joyce rendezővel? Miért Önt kérték fel ehhez a rövid némafilmhez? 

A társrendező, Brandon Oldenburg 1977-ben a Reel FX nevű cégnek dolgozott. Ott készítették el az Ember a Holdon című kisfilmet. Engem kértek fel az aláfestő zene megírására, és azóta is együtt dolgozunk.
 
2010 nyarán Bill és Brandon létrehozták a saját animációs stúdiójukat, Moonbot néven. Felhívtak, és azt kérdezték, hogy megkomponálnám-e a zenéjét az első munkájuknak, melynek a Morris Lessmore úr varázslatos repülő könyvei címet adták. A Breednél a munkatársaimtól kaptam egy kis szabadságot, és máris munkához láthattam.


Milyen kép állt össze a fejében a zenéről, amikor először megtekintette a filmet? Hogyan alakította ki a hangszerelést és a hangulatot? 

Miután megnéztük, ami akkor még csak ceruzarajzokból és forgatókönyvvázlatból állt, megkérdeztem őket, hogy mennyi párbeszéd lesz a műben. "Semennyi" – válaszolták. "Akkor feliratokkal oldjátok meg?" – faggatóztam tovább. Erre is egy "nem" volt az egybehangzó válasz. Pár másodperc szünet után Brandon szólalt meg: "Csak a zene lesz, barátom!" Egy pillanatra megijedtem. Ez óriási teher a zeneszerző számára. Mert ha nem jönnek át eléggé az érzelmek a filmből, akkor nyilván a komponista lesz a hibás. Ezeket a gondolatokat inkább megtartottam magamnak, és elhatároztam, hogy nem tehernek, hanem egy csodálatos lehetőségnek fogom fel azt, hogy a zeném lesz az egyik fő alkotóeleme a filmnek. A zeneszerzők úgyis állandóan nyavalyognak amiatt, hogy elveszik a zenéjük a párbeszédek és a hangeffektek alatt. Nekem emiatt most nem kellett aggódnom.
 
A Moonbot stúdió Shreveportban, Louisina államban található, alig két és fél órányi autóútra Dallastól, ahol én lakom, ezért megegyeztünk Billel és Brandonnal, hogy a legjobb lesz, ha hozzájuk költözöm, és végig ott leszek a mű alkotásánál. A srácok nagyvonalúan csináltak helyet a hangszereimnek és nekem, így a következő két hónapot náluk töltöttem. Megmutattak egy nyers vázlatot, amihez zenét írtam. Ezek után ők elkészítették az animációt, figyelembe véve a zenémet időzítés és tempó szempontjából, ha pedig nem stimmelt teljesen, akkor kicsit átírtam a score-t. Brandon és Bill mindig szakítottak időt arra, hogy meghallgassanak részeket az elkészült zenéből. Ezt nevezem igazi csapatmunkának. Nagyon jó volt így dolgozni. Nem a manapság bevett formula, de igencsak eredményes. 


A score tartalmazza a "Pop Goes the Weasel" című népdalt, melyet az alkotók kérésére foglalt bele. Milyen módszerrel sikerült beilleszteni? Megváltoztatta ez a dal az elképzelését arról, ahogyan szerette volna, hogy a mű megszólaljon? 

Brandon és Bill azt szerették volna, hogyha ez a népdal fejezi ki Morris személyiségét. Viszont nem akarták, hogy az aláfestés túl lágy és csöpögős legyen. Tehát az volt a feladatom, hogy a "Pop Goes the Weasel" hogyan legyen kevésbé érzelmes. Leültem a zongora elé, és elkezdtem pötyögni. Eljátszottam a dallamot, áthangoltam az akkordokat. Utána kipóbáltam a dallam átfordítását, pár hangjegy kihagyását, illetve eljátszottam visszafelé is. Mindent megcsináltam, mire végül megszületett a végeredmény: a "Pop Goes the Wheasel" egy sokkal vagányabb, de mégis érzelmekkel teli hangzásvilággal. 


Melyik volt a kedvenc pillanata a munka során?

Talán amikor megpillantottam Bill és Brandon arcát az első vetítést követően. Nagyra becsülöm őket. Igen sok rendező nem veszi komolyan a filmzene jelentőségét, azt, hogy mennyi érzelmi töltetet tud hozzáadni az alkotáshoz. Úgy gondolom, hogy a zeneszerzőnek is igen komoly munkát kell letennie az asztalra. Bill és Brandon támogattak ebben. Sohasem kérdőjelezték meg a munkámat, és folyamatosan arra biztattak, hogy más perspektívából, más megközelítésből nézzem a dolgokat. Rengeteg ötletet gyártottunk, és csak a legjobbakat tartottuk meg. Ők is így végezték a munkájukat, és minden más közreműködő is. 
Biztos vagyok benne, hogy ennek köszönhető az Oscar-jelölésük is. 

Külön köszönet Alex Maynek a közreműködésért.
2012. február 18.