A La-La Land Records története


A 2002-ben alakult La-La Land Records azzal a céllal jött létre, hogy olyan, ez idáig háttérbe szorult filmzenéket tegyen elérhetővé a rajongók számára, melyek ismert szerzőktől származnak, ám valamely oknál fogva (például mert kisköltségvetésű filmhez íródtak) kiadásukra nem került sor. A kezdeti törekvéseik a mai napig megmaradtak, s úgy tudnak életképesek maradni, illetve időről időre egy-egy valódi csemegének számító kiadvánnyal előrukkolni, hogy közben semminemű mogul-törekvésre utaló jeleket nem mutatnak.

A Michael V. Gerhard (a vele készült interjúnk itt olvasható) és Matt Verboys által létrehozott és üzemeltetett burbanki cég debütálására 2002 októberében került sor Jeff Danna Uncorkedjével, amit azóta közel száz másik album követett. A La-La Land munkatársai nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy vásárlóik valóban minőségi kiadványt tudhassanak magukénak: ha a megjelenésre szánt anyag hangminősége hagy némi kívánnivalót maga után, akkor annak hibáit igyekeznek utómunkálatokkal kiküszöbölni, emellett pedig mindig többoldalas borítót mellékelnek korongjukhoz, melyben albumtól függően találni néhány gondolatot a rendezőtől, a producertől vagy a komponistától. Szortimentjükben limitált kiadásokkal éppúgy találkozni, mint hétköznapi megjelenésekkel, s a szerzők, illetve filmek között sem válogatnak túlságosan, hiszen Elmer Bernstein Zulu Dawnja éppúgy megtalálható katalógusukban, mint Joseph LoDuca Boogeymanje. Az iméntiek mellett olyan score-okat köszönhetünk még nekik, mint például Mark Mancina Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk?-ja, továbbá a nagysikerű tévésorozat, a Csillagközi romboló, a Nagy zűr kis Kínában, a Breakheart-szoros, a Godzilla vagy a Tango és Cash zenei kísérete, valamint olyan "klasszikusokét", amilyen a Re-Animator is. Az évek múlásával a filmes, illetve tévés produkciókon túl egyre nagyobb figyelmet szenteltek a számítógépes játékok aláfestéseinek megjelentetésére is (Hitman, Headhunter), melyek manapság éppúgy képesek az önálló helytállásra, mint a filmeké.

Kiadványaikhoz többnyire csak a műfajspecifikus online üzleteken keresztül lehet hozzájutni, de természetesen saját weblapjukon is megrendelhetjük őket, amely esetben nemegyszer előfordult már, hogy az első rendeléseket leadók számára a zeneszerző által dedikált példányt postáztak. 

Amennyiben a La-La Land Records vezetői továbbra is ilyen színvonalat képviselnek, és olyan hozzáállást tanúsítanak, mint amilyet megalakulásuk óta megszokhattunk tőlük, úgy a jövőben is méltó hellyel rendelkeznek majd a kicsi, de ütőképes kiadók sorában. 

A La-La Land Recordsról bővebben a kiadó hivatalos honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. 

 
Kulics László
2009.05.28.

 
Címkék: #la-la land records
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató