"Michaellel valami különlegeset szerettünk volna a zenébe vinni, így én előálltam azzal a javaslattal, miszerint a nagyzenekar játékát valódi afrikai hangzásokkal kellene kiegészíteni" – meséli John Frizzell, aki tavaly nyáron a Stay Alive – Ezt éld túl! című horror dermesztő hangulatát egy újfajta zeneszerzési és hangfelvételi módszer segítségével teremtette meg. Legújabb filmjében, a szintén ebbe a kategóriába sorolható Húsevőben a szimfonikusokat ötvözte a fekete kontinens zenei kultúrájával. Az eddig főként tévés produkciókkal ismertséget szerző Michael Katleman rendező (aki többek között az X-akták, a Vészhelyzet és a Smallville egyes epizódjainak felvételeit is irányította már) vérfagyasztó alkotása a dél-afrikai Burundiában pár évvel ezelőtt felfedezett – a maga hat méter hosszával és közel egy tonnájával rekordméretűnek számító – sósvízi krokodilon, illetve a hozzá fűződő mondákon alapszik. 

Frizzell már eddig is több különböző műfajban bizonyíthatta be tehetségét, mikor azonban barátja, Katleman (akivel a kilencvenes évek elején, a VR 5 című sorozat kapcsán ismerték meg egymást) felkereste őt a Húsevő forgatókönyvével, és beszélgetni kezdtek a projektről, egy újabb, számára eddig ismeretlen stílussal került szembe: az afrikai zenével. Ám ez a kihívás nem tántorította el a megbízástól: a szerződéskötést követően rögtön megkezdte a szükséges ismeretanyagok gyűjtését. Míg az esetek többségében a komponisták ilyenkor az adott tájegységről származó zenészek, valamint előadóművészek segítségét kérik, addig Frizzell némi előtanulmányt követően Fokvárosba utazott, hogy saját maga gyűjtse össze a hangmintákat.
 

Utazását különféle kutatómunkák előzték meg. Egyrészt azért, hogy jobban képbe kerüljön ezzel az igen sajátos és színes zenei kultúrával kapcsolatosan, másrészt hogy tudja, mit is keressen a fekete kontinensen. Előtanulmányait többek között olyan filmzenealbumok meghallgatásával kezdte meg, melyek Afrikában játszódó, vagy ahhoz kapcsolódó alkotásokhoz készültek. Ezt követően felkereste régi ismerősét, Gilbert Bloundot – aki az USC népzenetudományi karának professzora –, hogy az imitációk mellett a tradicionális zenékkel is megismerkedjen. "Gilbert a birtokában lévő ritka videofelvételek mellett több remek CD-t is kölcsönadott nekem. Közel húszórányi anyagot hallgattam meg így, amikből egy harmincperces válogatást készítettem magamnak azon hangzásokból, valamint előadásmódokból, amelyeket a legjobbaknak véltem a filmhez" – számolt be az előkészületekről Frizzell. "Emellett különleges felvételeket is megnéztem, amelyek az 1930-as, illetve '40-es évekből származtak. Ezek különféle tradicionális hangszereket, illetve azok megszólaltatásának technikáit mutatták be" – tette hozzá. Ekkor figyelt fel a fenyegetettség szimbolizálásának tökéletesen megfelelő inanga chochotee-ra, a burundiai zeneművészet egyik legfélelmetesebb hangjára (ez az elbeszélési technikáknak az a fajtája, amikor a szólista a hárfán lassú, mély hangokat játszik, miközben szinte fenyegetésszerűen suttog). "Ezek a kutatások győztek meg engem igazán arról, hogy a tájegységre utaló szólókat Afrikában kell felvennem" – nyilatkozta a szerző. 

Miután az összegyűjtött anyagból nagyjából körvonalazódott, mit szeretne és abból mi valósítható meg, a komponista tehát Fokvárosba repült, ahol különböző zenészekkel készített felvételeket. A tíznapos kiküldetés során Frizzell először Henry Gene-nel dolgozott együtt: a külváros egyik iskolájában zenetanárként dolgozó művész az említett inangáért volt felelős, amely végül a score-ban a krokodil témájának egyik kulcsfontosságú adalékává vált. Egy másik zenész, Gavin Coppenhill walesi származása miatt ugyan kissé kilógott a dél-afrikaiak táborából, ám minthogy egész életét az afrikai zenék tanulmányozásának szentelte, kellő tudásanyaggal rendelkezett. Mivel Gavin a brit szigetországból települt át, a különféle hangszerek kiválasztásán, továbbá megszólaltatásán kívül abban is segítségére tudott lenni a szerzőnek, hogy az európai és afrikai zenei kultúrák a lehető legjobb egységet képezzék. 

Ha egy komponista afrikai témához kötődő score-ra szerződik le, két dologra feltétlenül szüksége van: a kontinensre oly jellemző motívumokat visszaadó ütősökre, valamint egy kórusra. A Húsevő esetében ezen ritmikus hangszerek megszólaltatásáért a Cape Town Burundian Drummers nevű formáció volt a felelős. Ez a nyolcfős csapat a zenei felvételek helyszínéül szolgáló Elbow Room stúdióban egy este alatt feljátszotta az ütősszekció rájuk eső részeit. Miután Frizzell elkészült az első, a nyugati kultúra által ontott utánzatok miatt némileg már akár szokványosnak is tűnhető résszel, a második feladatra kellett összpontosítania, ugyanis míg a többi zenészt már kiutazása előtt felkereste, addig a projekt kívánalmainak megfelelő énekeseket még nem találta meg. "Elszántan kerestem egy kórust. Korábban több demót is meghallgattam, de azok túl nyugatiasnak tűntek a számomra. Egyik este vacsorázni indultam Fokvárosban, és a vízesés előtt megálltam egy énekescsoport, a Khayelitsha United Mambazo előtt. Nagyon klasszak voltak" – emlékezik vissza a szerző, aki végül ezzel a színes és erőteljes előadásmódú, tizenkétfős együttessel vette fel a kórusrészeket. A hangszerek támogatása nélkül előadott isicathamiyát (mely a dél-afrikai zuluktól indult ki) éneklő formációval egyébként bárki összefuthat Fokvárosban, ugyanis hetente egyszer mindig fellépnek a vízesés előtt.
 

Frizzellnek további két hírességet is sikerült megnyernie a munkálatokhoz. Az egyik ilyen Madosini Manqina volt, kinek sokoldalúságát mutatja, hogy nemcsak zenész és dalszövegíró, hanem hangszerkészítő is. "Bár az egymás közti kommunikáció néha nagy kihívás volt (lévén a hölgy nem beszél angolul), rengeteg kiváló ötletet valósítottunk meg együtt. De még valami hiányzott nekem, ezért megkértem, hogy másnap is jöjjön el, és zenéljen együtt egy másik, világszerte elismert művésszel, Dizu Plaatjiesszel" – mesélte Frizzell. Dizu több különleges hangszeren (köztük a kora nevű húros hangszeren) előadott dallammal járult hozzá a végleges score-hoz, melynek afrikai hangzásához szükséges gyűjtőmunka-fázisa ezzel be is fejeződött.

A hat különböző előadó, illetve együttes segítségével összeállított anyaggal Frizzell június elején ért vissza a stúdióba: "Több mint nyolcórányi zenét vettem fel ekkorra, de a filmnek még egyetlen jelenetét sem láttam" – avat be minket a szerző, akinek ezután azzal a nem éppen könnyű feladattal kellett megbirkóznia, hogy a már meglévő tradicionális elemeket – amelyeken utólag már nem igazán lehetett változtatni – miként fésülje össze a hagyományos felépítésű nagyzenekar játékával. Ebben volt segítségére pártfogoltja, Frederick Wiedmann, aki akárcsak a Stay Alive – Ezt éld túl! esetében, ezúttal is sikeresen megoldotta a feladatot: ő vágta meg, és illesztette a megfelelő helyre a fokvárosi felvételeket. 
 

Miután adottak voltak a hangminták, a technikai háttér és a filmanyag is, Frizell nekiült, hogy score-jában egyesítse a két világ zenéjét: két hét alatt tizenöt olyan témát vázolt fel, melyek a nagyzenekar játékát ötvözték az afrikai hangokkal. Végül ezen alaptémák egyes részleteire, illetve egészére épülve született meg ez a nem éppen hétköznapi élményt nyújtó aláfestés.

John Frizzellt többnyire horrorokhoz szerződtetik, emiatt rajongói is inkább az ilyen jellegű aláfestései miatt kedvelhetik, azonban legutóbbi zenéinek példái is azt mutatják, hogy igyekszik mindig valami új ötlettel előállni. Így történt ezúttal is, hiszen a kutatómunka eredményét, és a helyi stúdió nyújtotta lehetőségeket a produkció által kívántaknak megfelelően igyekezett a lehető legjobban kihasználni, ezzel új színt adva a Húsevő score-jának.

 

Külön köszönet Tom Kiddnek a közreműködésért.