Venus, Serena és a diadalmenetet biztosító apa (Richard király). Az ember legjobb barátja létezése értelmét reinkarnálódva keresi (Egy kutya négy élete). A bajba jutott bányászok egyetlen reménye a végeláthatatlan jégmezőn át érkező kamionosokban van (Jeges pokol). A pénzszállítócsapat egy titokzatos múltú, veszélyes kollégát kap (Egy igazán dühös ember). A parancs ellenére a gettóba bemerészkedő dán zsaruk életük legkeményebb napját élik át (Csapdában).

Richard király (2021)
King Richard



zene: Kris Bowers 
vezényel: Fabrizio Mancinelli
kiadás éve: 2021
kiadó: WaterTower Music
játékidő: 44:20


Kris Bowers várhatóan olyan villámgyorsan fog előretörni, mint például Daniel Pemberton (Arthur király: A kard legendája) vagy Nicholas Britell (Szörnyella, Ne nézz fel!), és ez teljesen érthető is lesz. Az elsősorban a Bridgerton család című sikerszéria alkotócsapatából ismerős komponista Will Smith filmjéhez egy kétpólusú nagyzenekari muzsikát komponált, a munkára pedig Venus és Serena Williams mérkőzéseinek nézésével készült fel. Művében egyfelől hallhatunk csendes és meditatív, úgynevezett preparált zongorát is felvonultató pillanatokat (utóbbi esetben az instrumentum húrjaira helyezett tárgyakkal módosul a hangzás), melyek intimitást adnak a jelenetekhez, a családot szemléltetve. A soundtracken ugyanakkor az izgatott, lüktető, néhol szinte barokkosan kavargó vonósjáték dominál, a művész ezzel igyekezett a tenisz lendületét lefordítani a zene nyelvére. Egyes megoldásokból úgy tűnik, hogy Bowers meglehetősen izgalmas választásnak bizonyulna egy akciófilm zeneszerzőjeként, amit például a rövidke „Hitting” támaszt alá, ha pedig egyetlen tracket emelhetnék csak ki, akkor az a „Court Day” lenne. A score nyolc pontjában egy plusz pontnyi megelőlegezett bizalom is benne rejlik, mert ugyan nem láttam a mozit, de szeretem, amikor már önmagában hallgatva is ennyire érezteti egy filmzene, hogy a jelenetekhez bizonyára sokat hozzátesz. A kiadványt Beyoncé kifejezetten e mozihoz megszületett, feledhető soulja zárja.





Egy kutya négy élete (2017)
A Dog’s Purpose



zene: Rachel Portman
vezényel: Jeff Atmajian
kiadás éve: 2017
kiadó: Back Lot Music
játékidő: 46:37


Az Árvák hercegét és a Csokoládét követően Lasse Hallström rendező harmadjára dolgozott együtt az az 1996-os Emma muzsikájáért Oscar-díjat nyert zeneszerzővel, akinek nevét a legtöbbször drámák stáblistáján láthatjuk feltűnni. Kétségtelen, hogy remekül érzi a műfajt, dallamai sokszor meghatóak, ugyanakkor a könnyebb műfajok, például a romantikus vígjátékok sem állnak távol tőle – a Csokoládé mediterrán hangulattal fűszerezett score-ja például sokak kedvence. Az Egy kutya négy élete soundtrackje mindent felvonultat, amiben a komponista jó: könnyen megjegyezhető főtémát, szívhez szóló melankóliát, s a darabok önmagukban is megállják helyüket. A szimfonikus zenekar eszköztárából a zongora lett a főszereplő, de hallunk akusztikus gitárt és mandolint is felcsendülni. Az összkép igencsak megnyerő, negatívumként pedig csupán annyit lehet megemlíteni, hogy a mű pontosan olyan, mint amit egy ilyen jellegű kutyás családi filmtől és Portmantől elvárhatunk – több nem, de szerencsére kevesebb sem. A film nézése közben is azt éreztem, hogy ez a szerzőtől csak egy csuklógyakorlat, annak viszont igen szimpatikus, meghallgatása kellemes háromnegyed órát biztosít, ezért bárki számára ajánlható.





Jeges pokol (2021)
The Ice Road



zene: Max Aruj 
vezényel: Gottfried Rabl
kiadás éve: 2021
kiadó: Music.Film Recordings
játékidő: 50:23


Liam Neeson aktuális rendrakása egy minden ízében kiszámítható, érdekes módon mégis élvezhető B kategóriás mozi, melyhez a Lorne Balfe (Fekete Özvegy) mellől önállósodó, a krokodilos Préda zenéjét is jegyző Aruj a jelenetek alatt egészen működőképes score-t komponált. Az efféle akciózenéknek valaha Trevor Rabin (Armageddon) volt az egyik legnevesebb képviselője, de Arujnál a nagyzenekari hangzás szerencsére nem változott át vérszegénnyé, mint ami egy időben Rabint jellemezte. A többször is felcsendülő főtéma (mely teljes pompájában a hetedik tételben hallható) akár egy Roland Emmerich-katasztrófafilm nyitányaként is helytállna: fülbemászó és méltóságteljes, remekül szimbolizálja a hatalmas jégmezőt átszelő széles utat, s a főhős motívumaként is társunkul szegődik. A The Slovak National Symhony Orchestra segítségével életre kelő zenének a főtémán túli részei viszont már nem annyira erősek, hogy – annyi közkedvelt akciómuzsikával ellentétben – soundrackként hallgatva is jól működjenek, így ez némileg szürkíti az összképet. A művész 2021-ből még a Lansky című Harvey Keitel-drámát is jegyzi: ennek soundtrackjéről az első szerzemény nemcsak egy Vangelis előtti elegáns főhajtás, de utalás arra is, hogy alkotója még okozhat a filmzenerajongóknak kellemes meglepetéseket. A Jeges pokolhoz kapcsolódik még egy countrykedvelők számára ajánlható válogatásalbum is: ezen a jelenetek alatt valóban elhangzó dalok kiegészültek további hat másikkal.




Egy igazán dühös ember (2021)
Wrath of Man



zene: Chris Benstead
vezényel: Tom Kilworth
kiadás éve: 2021
kiadó: Sony Classical
játékidő: 77:55


Amióta Guy Ritchie felfedezte, hogy nem feltétlenül kell az összes mozijában a betétdalokat előtérbe tolnia a score rovására, olyan komponistákkal volt dolga, mint Alan Menken, Hans Zimmer és Daniel Pemberton. Bár a Ritchie-vel először az Úriembereknél együtt dolgozó Chris Benstead komponistaként újoncnak számít, valójában igen komoly múltra tekint vissza, hiszen zenei szerkesztőként olyan alkotásoknál dolgozott, mint a Fekete hattyú és a Gravitáció – utóbbiért ráadásul Oscar- és BAFTA-díjat is kapott. Az Úriembereknél nagyon tetszett, hogy a csellista művész úgy alkotott egy morózus score-t, hogy műve egyben valamiképp laza is volt. Az Egy igazán dühös ember zenéjével azért vagyok bajban, mert bár a filmben kétségtelenül hatásos és – a címhez hűen – dühös, de már ott is feltűnt, ami az albumon bő egy órában kiváltképp, azaz hogy mennyire egysíkú ez a csellót és nagybőgőt előtérbe helyező, baljóslatú ütemekkel, indusztriális zajokkal felszerelt mű. Tehát hiába nyilváníthatunk több tracket is erősnek, ám túl hosszú soundtrackként könnyen rá lehet unni. Valószínűleg a komponista harmadik filmzenéje választ fog adni arra, hogy kitart-e majd ezen megközelítés mellett, vagy pedig kifejezetten Ritchie-nek tartja fent, és más direktoroknak képes lesz ezt a kétségtelenül egyéni, bizonyos részei alapján akár egy slasher alatt is elképzelhető megközelítést továbbfejleszteni, még érdekesebbé tenni.




Csapdában (2020)
Shorta



zene: Martin Dirkov 
kiadás éve: 2020
kiadó: Toolbox
játékidő: 69:35



A hollywoodi sablonokat hanyagoló, realista dán zsaruthrillerhez a Koppenhágában élő Martin Dirkov komponált aláfestést, aki nemcsak zeneszerző, hanem hangdizájner is. Eddig megjelent három soundtrackjén ez alaposan nyomot is hagy, hiszen nem tűnik kifejezetten a dallamok megszállottjának, így az biztos, hogy aki őt kéri fel, annak határozott elképzelése van arról, mit szeretne hallani. A Csapdában muzsikája a Budapest Art Orchestra tolmácsolásában szólal meg, amelynek tagjai eddig több mint félszáz film zenéjében működtek közre; ezek közt megtaláljuk például a Shadow and Bone – Árnyék és csontot és a Sicario – A bérgyilkost is. A Csapdában aláfestése a másodikéhoz áll közelebb, a hatáskeltés itt is főleg dobütemekkel, lassú cselló- és hegedűjátékkal, effektekkel, fenyegetést érzékeltető megoldásokkal történik. Bár a jelenetek alatt nem éreztem kiugróan hatásosnak a jéghideg aláfestést, szerencsére ez a kiadvány segítségünkre van abban, hogy felfedezzük értékeit. Ilyen többek közt a szívdobbanás-imitációt bevető „Going Home”, ahol a vonósok érzelmes játékára női vokál teszi fel a koronát, míg a hangulatos „End Credits”-et fafúvós színesíti. Akiket ezek meghódítanak, azoknak ajánlható a művésztől a Nar stovet har lagt sig című tévésorozat albuma is, amelyen a hangdizájnos elektronika érzelmes köntösbe bújik.


 

Bíró Zsolt
2022.01.12.