„Zeneszerzőként – reményeim szerint – azért kapom sorra a felkéréseket, mert sikerült néhány közkedveltté vált darabot leraknom az asztalra. Azon kompozícióimra gondolok, melyek együtt élnek a filmmel, így a látottakkal karöltve képesek emelni a mozi fényét.”


A brit származású komponistát (aki Ed Shearmurként is többször feltűnik a stáblistákon), bár eddigi pályafutása során megannyi műfajban képviseltette már magát, főként olyan művei kapcsán szokás emlegetni, mint A galamb szárnyai, a K-PAX: A belső bolygó, a Charlie angyalai-mozik vagy a Sky kapitány és a holnap világa score-jai. Munkássága azonban ennél lényegesen szerteágazóbb, s napjainkra elmondható róla, hogy gyakorlatilag minden filmzenei stílusban képes maradandót alkotni, legyen az pár alaphang a szintetizátoron, vagy nyolcvanfős nagyzenekart igénylő szerzemény.

Shearmur hétéves korában már egy fiúkórus tagjaként énekelt a Westminster-székesegyházban, zenei tanulmányait pedig olyan patinás intézményekben folytatta, mint a Royal College of Music, a Pembroke Collage, valamint a University of Cambridge. Az iskolapadból kikerülvén Michael Kamen szárnyai alá került, akinek többek között a Drágán add az életed!, A magányos ügynök, a Münchausen báró kalandjai és a Halálos fegyver aláfestéseinek elkészítésében segédkezett hangszerelőként, illetve asszisztensként, Az igazság malmainál pedig már kiegészítő komponistaként is lehetőséget kapott mellette. „Nagyon sokat tanultam tőle arról, hogyan kell bánni a rendezőkkel, mikre kell figyelni a forgatásokon tett látogatásokkor, hogyan bánjak a zenekarral, valamint a legfontosabbat: hogyan kell egy dallamot különféleképpen beépíteni a zenébe úgy, hogy az mindvégig érdekes és figyelemfelkeltő maradjon” – emlékezett vissza Shearmur, aki közel tíz évet töltött Kamen oldalán. Ezen idő alatt más komponistáknak is segítségére volt (leggyakrabban karmesterként), s az e beugró jellegű, illetve kiegészítő felkéréseket befutását követően sem utasította vissza: többek között David Arnold Négy tesóján, valamint Danny Elfman Farkasemberén is dolgozott. 

Önálló debütálására 1993-ban került sor, amit a Sylvia Hates Sam című rövidfilmnek, illetőleg Andrew Birkin drámájának, A cementkertnek köszönhetett, a szélesebb körű ismertség, illetve elismerés azonban az 1997-es A galamb szárnyai-ig váratott magára, melynek főtémája nemcsak a szakmabeliek figyelmét keltette fel, hanem az év legkedveltebb darabjainak egyikévé is vált. E projekt érdekessége, hogy eredetileg Gabriel Yared készített hozzá aláfestést, végül azonban Shearmurra váltották le azzal az indokkal, hogy Yared műve nem sikerült olyan érzelmesre, amilyet vártak tőle. Szintén helycsere eredményeként került bele később a Kegyetlen játékok stábjába is, ahol elődje, John Ottman a produceri viaskodások és bizalmatlanság eredményeként találta pályán kívül magát. A Shearmurra irányuló figyelem olyan, a kétezres évek küszöbén készült populárisabb mozik révén fokozódott tovább, mint a Charlie angyalai, a Beépített szépség (mindkettőért BMI-díjjal jutalmazták), valamint a K-PAX: A belső bolygó, mely mindmáig a legnépszerűbb munkája. 

„Bármilyen műfajú filmen is dolgozom, mindig igyekszem úgy megközelíteni, mintha témája személyesen érintene engem” – meséli a komponista, aki sajnálatos módon, eddigi sikerei ellenére, nincs úgy benne a mindennapi köztudatban, mint sztárolt pályatársai. A temp zenékkel és a direktorokkal való együttműködésekkel kapcsolatban egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy bár ő maga nem kedveli a tempeket, hasznosnak véli, ugyanis – ahogyan fogalmazott – „a rendezők többnyire semmit sem tudnak a zenéről, csak azt, hogy szükségük van egy vidám akkordra vagy egy sötét tónusra, amit megpróbálnak valahogy megértetni velünk”. Véleménye szerint ilyenkor jönnek jól a demózenék, hiszen a tempóval és a stílussal kapcsolatos elképzeléseket így tudják egymásnak a legkönnyebben demonstrálni.

Shearmur amellett, hogy elkötelezett képviselője a filmzenéknek, a rock 'n' roll szerelmese is, mely irányzat felé éppúgy fiatal kora óta mutat érdeklődést, mint a komolyzene iránt. Bár napjainkban a score-ok jelentik számára a fő csapásvonalat, a rock műfaján belül billentyűsként és zenei rendezőként is gyakorta feltűnik, s idáig olyan neves előadókkal működhetett már együtt, mint Eric Clapton, Annie Lennox vagy Bryan Adams, akikkel éppúgy örömmel és elhivatottsággal dolgozik, mint Hollywood képviselőivel. 

Edward Shearmur saját munkái közül a Monte Cristo grófjához, a K-PAX: A belső bolygóhoz, valamint A galamb szárnyaihoz íródott szerzeményeire a legbüszkébb, illetve arra, hogy nem szimpatizál az aláfestések manapság divatos stílusmegközelítésével, amiből ugyanakkor az is ered, hogy a populáris, illetve blockbusteres felkérések ritkán találják meg. „Könnyű úgy filmzenét írni, hogy egyszerű harmóniákra és a zenei nyelvezet redukálására építkezünk. Ez azonban számomra nem elegendő. Szeretem, ha műveim kifinomultabbak, összetettebbek ezeknél. Ebből adódóan kicsit olyan, mintha az előző komponistageneráció tagja lennék, manapság ugyanis a filmzenék esetében az a trend, hogy egyszerű, már-már gyerekes. Én ezt mindig igyekszem elkerülni” – összegezte álláspontját. 
 

Kulics László
2015.02.14.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A lény-filmek zenéje
Moziszériák, tévésorozatok

Beszámolónk a Varése Sarabande 30. születésnapi rendezvényéről
Beszámolók