Kidobós: Sok flúg disznót győz, Rejtélyes nyár, Családi üzelmek, Központi hírszerzés – a Hollywood véráramában íróként, producerként és színészként egyaránt jelen lévő Rawson Marshall Thurber ezen komédiákat jegyzi direktorként, a könnyedebb műfajtól pedig első ízben a 2018 nyarára időzített Felhőkarcolóval igyekezett elszakadni, melynek nemcsak rendezője, hanem ötletgazdája, forgatókönyvírója, illetve producere is volt. A film alapszituációja okán éppúgy a "toronyház-zsánerbe" tartozik, mint a Pokoli torony vagy a Drágán add az életed!, ám mivel a végeredmény nem nőtt túl a szokványos popcornmozikon, az imént említett kultikus filmek helyett inkább a Dreddhez, A rajtaütéshez vagy a jóval lazább Hogyan lopjunk felhőkarcolóthoz hasonlítanám.


A produkciót nézve hamar fény derül arra, hogy Dwayne Johnson az egykoron FBI-os túszmentőként tevékenykedő Will Sawyerként családja védelme érdekében fél lábbal is képes bárkivel elbánni. Az alkotás finoman szólva sem mentes a túlzásoktól (pláne úgy, hogy hősünk a bal lábán térdtől lefelé protézist visel, s még emellett is ép testű társait meghazudtoló tetteket hajt végre), ami az előzetes ismeretében persze borítékolható volt. Számomra a túlzásokat nagyban kompenzálta a Szikla jelenléte, aki a szememben nem más, mint napjaink Steven Seagalja, Arnold Schwarzeneggere vagy Sylvester Stallonéja – és ezt most dicséretnek szántam. Az imént említett trió tagjaihoz hasonlóan ő sem színészi kvalitásaival, sokoldalúságával tudja moziba invitálni a nézőket, hanem puszta jelenlétével, abszurdabbnál abszurdabb szituációkból történő kikászálódásaival, amihez aktuális projektje, a Felhőkarcoló újfent kellő mérvű teret biztosított.

Thurber direktorként eddig főként Theodore Shapiróval, illetve az utóbbi két alkalommal hozzá csatlakozó Ludwig Göranssonnal dolgozott együtt, a Felhőkarcoló esetében azonban nemcsak a műfaj terén lépett új terepre, hanem az addigiaktól eltérő zenei világgal bővítette munkásságát Steve Jablonsky szerződtetésével. E lépésre pedig meglehetősen korán szánta el magát, a komponista ugyanis már másfél évvel a premier előtt kézhez kapta a szkriptet, a rendelkezésére álló időt pedig ki is használta, hiszen a Transformers: Az utolsó lovaggal párhuzamosan ezzel is foglalkozni kezdett. A helyenként Bryce Jacobs, Luke Richards és Christian Wibe komponisták által is kezelésbe vett score-t 2018 áprilisában rögzítették az Abbey Road Studiosban, mely helyszínnel a rendező régi álma vált valóra. "Rawson Thurber már akkor emlegette, hogy élete egyik vágya teljesülne azzal, ha az Abbey Roadba mehetne, amikor én még csak a Felhőkarcoló témáinak kidolgozásánál tartottam. Szerencsére aztán ez meg is valósult. Az Abbey Road számomra is kedves hely, és a muzsika szempontjából is ez volt a legjobb választás. A scoring session idejére Rawson is Londonba utazott, és teljesen le volt nyűgözve: az épület, a dolgozók, a zenészek, a hely történelme egyaránt páratlan" – mesélte Jablonsky.


Miután a főbb motívumok megszülettek, a szerző a mozi kronológiáját követve látott neki a score-nak, a projekt legszimpatikusabb részének pedig azt tartotta, hogy nem egy, a rosszfiúkat mindenáron móresre tanítani akaró hős tetteihez kellett zenét szállítania, hanem egy olyan emberéhez, akit szerettei biztonsága motivál. "A család témájával készültem el először. Ez egy egyszerű gitárriff, Rawsonnak azonban nagyon tetszett. Nem akartam olyan heroikus, vadászkürtökön alapuló témát, amilyeneket a Marvel-filmekben is hallani. Dwayne karakteréhez idomulva, földhözragadtabbnak kellett lennem" – nyilatkozta, később azonban a rendező javaslatára néhány ütőssel is kiegészítette a dallamsort. E megoldás a "Hostage, Pt. 1" felvezetésében még zongorán kerül bemutatásra, a "Will & Sarah"-ban azonban már az említett gitár, a dobok és az elektronikus elemek veszik át a szerepet. A család kötelékét jelentő megközelítés olyan tételekben tör még felszínre, mint a "Proper Motivation", a "Georgia & Henry", a "Lucky Man", néhány másodperc erejéig pedig a "Reboot"-ban is terítékre kerül, s ezek nemcsak az album hallgatásakor tűnnek ki a sorból, hanem a jeleneteket is kellő mértékben aláhúzzák. Hasonlóan jól idomul a képsorokhoz az épületről, illetve annak megálmodójáról szóló "Welcome to Heaven" – "The Pearl" páros is, mely bár kellemes hallgatnivaló, úgy vélem, elviselt volna néhány, a tájegységre jellemző zenei fordulatot – hiszen annak ellenére hogy a Felhőkarcoló Hongkongban játszódik, kísérete egyetlen hangjegynyi utalást sem tesz erre, bár ez az alkotók részéről tudatos volt.


Ugyan az alkotás elsősorban arról szól, hogy Sawyerék (akiket Johnson mellett Neve Campbell, McKenna Roberts, valamint Noah Cottrell testesítenek meg) miként menekülnek ki a tűz és terrorista sújtotta felhőkarcolóból, az ehhez vezető útból is kapunk ízelítőt. A világ legmagasabb, legmodernebb toronyházának elfoglalásához az épületet megálmodó vállalkozó, Zhao Long Ji (Chin Han) és a szabadúszó terrorista, Kores Botha (Roland Møller) közötti konfliktus vezet, ám mindez tényleg ízelítőként, a forgatókönyv egyfajta oldalágaként jelenítődik meg, ráadásul ahogyan Sawyer sem egy John McClane, úgy Botha sem hasonlítható Hans Gruberhez. És ezek a film legnagyobb hibái: a gonosz motivációja egyértelmű, ám nincs nyomatéka, ráadásul Bota és csapata nem vérbeli rosszfiúk, hanem időközönként felbukkanó statiszták, ami a zenében is megfigyelhető. Jablonsky a történetnek megfelelően fektetett hangsúlyt Sawyerékre és a feszültségkeltésre, az ellenfél szimbolizálását pedig meglehetősen egyszerű, az összképbe teljes mértékben belevesző módon oldotta meg: Botha színre lépéséhez tom-tom dobokat használt, melyek hangját elektronikusan torzította, majd hajókürtszerű rezesszólamokkal és vonóshangokkal vértezte fel, az összhatás ("Botha") azonban vérszegény lett.

Ahogyan a Botha-téma, úgy az akciót kísérő muzsikák sem tudtak megfogni, és a jelenetek alatt sem éreztem úgy, hogy emelnék azok fényét. A szerző nem a Transformers-széria dallamos kíséreteihez hasonlóakkal követi nyomon az eseményeket, hanem olyan, zenekarra és elektronikus elemekre egyenlő mértékben támaszkodó, jelenetfüggő megoldásokkal, amelyeket az albumnyitó "Hostage, Pt. 1" is előrevetít. Jablonsky egyik interjúja alkalmával kitért arra, hogy e vonalon belül a legnagyobb kihívást az a momentum jelentette, amikor a Sikoly-filmek kulcsembereként ismertté vált Campbell karaktere egy pallón áthaladva menti meg a kisfiát. "A feszültség és a veszély folyamatosan váltogatja egymást. Sarah attól fél, hogy leesik, de felül kell kerekednie ezen, mert a fia élete a tét. A feszültség egyre fokozódik, míg át nem érnek a deszkán. Az jelentette számomra a legnagyobb nehézséget ebben, hogy a zeném ne legyen zavaró, ne tűnjön keményebbnek a szereplőnél" – kommentálta a "Bridge Collapse" megszületését. Érdekességként emelte még ki az "Out on a Ledge"-et, mellyel kapcsolatban ő eleinte minimalista megközelítésben gondolkodott annak érdekében, hogy a turbinalapátok hangja, a szél és Will lélegzetvétele minél nagyobb teret kapjon, s ezáltal a néző jobban átélje, magáénak érezze a pillanatokat, Thurber azonban zenekart szeretett volna hallani, így végül Jablonsky az általa elképzelteket kezdte felvértezni további dallamokkal. Mindent összevetve az akciórészeket (legyen szó akár a "The Crane"-ről, a "Duct Tape"-ről, az "Out on a Ledge"-ről, a "Reflections"-ről vagy éppen a "Hostage, Pt. 2"-ról) hangulat szempontjából leginkább úgy tudnám jellemezni, mintha szerzőjük korábbi filmjei, a Gengszterosztag vagy a Mélytengeri pokol muzsikájának némiképp dallamosabb verzióját készítette volna el.


"Egy csodálatos, erőteljes score-t készítettél a filmünkhöz. A zene lelkünk rejtett tükre. Köszönöm, barátom" – írta Twitter-üzenetében a Szikla. Én nem teljesen osztom ezen véleményt, a család témáján, illetve a "The Pearl"-ön kívül ugyanis nem igazán találtam olyan tracket, amelyet többször is szívesen hallgatnék – egyedül a "The Crane"-t tudnám még kiemelni, amely jól illeszkedik Will darus jelenetéhez. Steve Jablonsky időnként igyekszik eltávolodni a Transformers-sorozat, A sziget, a Végjáték és hasonszőrű társaik általa jegyzett zenei világától, de ahogyan arról jelen példa is árulkodik, ez a legtöbbször félresikerül.