A grizzly birodalma (2015)
Into the Grizzly Maze
- zene: Marcus Trumpp
- vezényel: Allan Wilson
- kiadó: kiadatlan
Ahogy a mondás ide átértelmezett változata tartja: ha már medve, legyen kövér, így a Backcountry zenéjének elemzése után vessünk egy pillantást a másik medvés túlélőmozira is. Míg a Backcountry esetében már jó előre arra tehettük a nagyobb tétet, hogy valószínűleg a főhős turisták feje fogja díszíteni az erdő barna ura ebédlőjének falát, ezen mozi címszereplőjének bőrére annyian pályáznak, hogy a túlélésére fogadók egyszerűen nem találnának helyet, ahol megtehetnék tétjüket. A produkcióhoz meglepően sok közepesen ismert nevet sikerült összetrombitálni a másodvonalból (James Marsden, Thomas Jane, Billy Bob Thornton, Scott Glenn, Piper Perabo), holott már első pillantásra feltűnhetett a főcímben Grizzly, a DVD-borítón A grizzly birodalma címen futó, Németországban az értelmezhetetlen Red Machine-ként bemutatott, David Hackl (Fűrész 5.) rendezte műről, hogy esélye sem lesz a mozikba eljutni.
Egy fenevad szedi áldozatait a területére merészkedők körében, a tevékenységének köszönhetően az örök vadászmezőkre költözők közt vadorzók, rendőrök és favágók egyaránt akadnak. A nyomok egy hatalmas grizzlyre utalnak, amelynek útját a kiiktatására küldött megszállott vadász éppúgy keresztezi, mint egy másik csapat, akik egyikük – a veszélyről mit sem sejtő – feleségének keresésére indulnak. Ennyiből is látni, hogy a sztorin sok elmesélnivaló nincs, ám egy darabig a maga B kategóriás szintjén még elfogadhatóan teljesítő műről van szó. A helyszín a maga rideg kékeszöldjében is káprázatos, a szokványos történet élvezetéért cserébe már csak azt kell elnéznünk, hogy a szereplők minden irányba néznek, csak épp a lábuk elé nem, amiből aztán balesetek adódnak, így a grizzly üldözés helyett akár le is ülhetne unottan végignézni, ahogy üldözöttjei saját magukat teszik tönkre. Azonban a tulajdonképpen elnézéssel figyelhető jelenetek egy teljesen komolytalan lezárásba futnak ki. Ennek során a főbb szereplők életét látványosan kíméli a forgatókönyv, aminek köszönhetően például az a rettegett medve, amely addig egy pillanat alatt szétmarcangolta az embereket, a végén egy pankrációszerű küzdelem során – a realisztikusságot alulról mélyen súrolva – már csak kissé megtépi az egyik hős varázslatosan strapabíró pulóverét. Komikum forrása még, amikor Thomas Jane baseballsapkájáról kiderül, hogy Vujity Tvrtko márkájú lehet, hiszen minden viszontagság ellenére, még a víz alá merülés után is abban bukkan fel, illetve hogy a medvével birkózás alá akár a Benny Hill-show jól ismert szaxofonos témáját is oda lehetne illeszteni.
Az említett néhai komikus műsorának feledésbe merült komponistája helyett a score-t Marcus Trumpp jegyzi, aki önálló munkáival még nem, James Newton Howard vagy Marco Beltrami mellől azonban valamivel ismerősebb kiegészítő zeneszerzőként és hangszerelőként, sőt A fekete ruhás nő 2. – A halál angyala stáblistáján Beltrami mellett már egyenrangú félként lett feltüntetve. A Backcountryval ellentétben e produkció impozáns nagyzenekari aláfestést kapott, ami egyfelől a koncepció különbözősége miatt történt, mindazonáltal itt a büdzsé is lehetővé tette, hogy a The Slovak National Symphony Orchestra képében szimfonikusok működjenek közre. A "korrekt" jelzőt akkor dobálja az ember értékelésként, ha semmi bővebb nem jut eszébe valamiről, és itt is ez a helyzet: A grizzly birodalma score-ját nehéz lenne más szóval illetni, mint azzal, hogy korrekt. Mivel a sztori mindvégig fák között vagy közelében játszódik, a tónus jobbára lassú és fenyegető, mindössze akkor érzelmesebb, amikor főhősünk (Marsden) megérkezik a kisvárosba, hogy megkeresse egy nyomtalanul eltűnt barátját annak anyja kérésére, vagy amikor ellátogat a bátyjához, valamint csöndesebb pillanatok kísérik az elkóborló természetfotós feleség erdei túráját is. Néhány medvetámadást is látunk, a szerző ekkor főleg haragos rezeseket alkalmaz, melyek bevetését a vonósok vészjósló hangja előzi meg. Trumpp aláfestése CD-n valószínűleg sosem fog megjelenni, és eddig egy cégnek sem ért meg még digitális kiadást sem. Ez azonban nem minőségének köszönhető, hisz számos sokkal rosszabb darabot is kiadtak már, és amennyiben a szerző ismertebbé válik, talán akkor műve is megjelenik (a Backcountry hasonlóan ismeretlen komponistái viszont e szempontból jobban jártak). Aki tehát kíváncsi lenne rá, annak csupán a képsorok alatt van lehetősége megismerni, ízelítőnek viszont megteszi a teljes stáblista alatt szóló hatperces összefoglaló tétel, mely jól visszaadja az instrumentális anyag hangulatát.
Egy fenevad szedi áldozatait a területére merészkedők körében, a tevékenységének köszönhetően az örök vadászmezőkre költözők közt vadorzók, rendőrök és favágók egyaránt akadnak. A nyomok egy hatalmas grizzlyre utalnak, amelynek útját a kiiktatására küldött megszállott vadász éppúgy keresztezi, mint egy másik csapat, akik egyikük – a veszélyről mit sem sejtő – feleségének keresésére indulnak. Ennyiből is látni, hogy a sztorin sok elmesélnivaló nincs, ám egy darabig a maga B kategóriás szintjén még elfogadhatóan teljesítő műről van szó. A helyszín a maga rideg kékeszöldjében is káprázatos, a szokványos történet élvezetéért cserébe már csak azt kell elnéznünk, hogy a szereplők minden irányba néznek, csak épp a lábuk elé nem, amiből aztán balesetek adódnak, így a grizzly üldözés helyett akár le is ülhetne unottan végignézni, ahogy üldözöttjei saját magukat teszik tönkre. Azonban a tulajdonképpen elnézéssel figyelhető jelenetek egy teljesen komolytalan lezárásba futnak ki. Ennek során a főbb szereplők életét látványosan kíméli a forgatókönyv, aminek köszönhetően például az a rettegett medve, amely addig egy pillanat alatt szétmarcangolta az embereket, a végén egy pankrációszerű küzdelem során – a realisztikusságot alulról mélyen súrolva – már csak kissé megtépi az egyik hős varázslatosan strapabíró pulóverét. Komikum forrása még, amikor Thomas Jane baseballsapkájáról kiderül, hogy Vujity Tvrtko márkájú lehet, hiszen minden viszontagság ellenére, még a víz alá merülés után is abban bukkan fel, illetve hogy a medvével birkózás alá akár a Benny Hill-show jól ismert szaxofonos témáját is oda lehetne illeszteni.
Az említett néhai komikus műsorának feledésbe merült komponistája helyett a score-t Marcus Trumpp jegyzi, aki önálló munkáival még nem, James Newton Howard vagy Marco Beltrami mellől azonban valamivel ismerősebb kiegészítő zeneszerzőként és hangszerelőként, sőt A fekete ruhás nő 2. – A halál angyala stáblistáján Beltrami mellett már egyenrangú félként lett feltüntetve. A Backcountryval ellentétben e produkció impozáns nagyzenekari aláfestést kapott, ami egyfelől a koncepció különbözősége miatt történt, mindazonáltal itt a büdzsé is lehetővé tette, hogy a The Slovak National Symphony Orchestra képében szimfonikusok működjenek közre. A "korrekt" jelzőt akkor dobálja az ember értékelésként, ha semmi bővebb nem jut eszébe valamiről, és itt is ez a helyzet: A grizzly birodalma score-ját nehéz lenne más szóval illetni, mint azzal, hogy korrekt. Mivel a sztori mindvégig fák között vagy közelében játszódik, a tónus jobbára lassú és fenyegető, mindössze akkor érzelmesebb, amikor főhősünk (Marsden) megérkezik a kisvárosba, hogy megkeresse egy nyomtalanul eltűnt barátját annak anyja kérésére, vagy amikor ellátogat a bátyjához, valamint csöndesebb pillanatok kísérik az elkóborló természetfotós feleség erdei túráját is. Néhány medvetámadást is látunk, a szerző ekkor főleg haragos rezeseket alkalmaz, melyek bevetését a vonósok vészjósló hangja előzi meg. Trumpp aláfestése CD-n valószínűleg sosem fog megjelenni, és eddig egy cégnek sem ért meg még digitális kiadást sem. Ez azonban nem minőségének köszönhető, hisz számos sokkal rosszabb darabot is kiadtak már, és amennyiben a szerző ismertebbé válik, talán akkor műve is megjelenik (a Backcountry hasonlóan ismeretlen komponistái viszont e szempontból jobban jártak). Aki tehát kíváncsi lenne rá, annak csupán a képsorok alatt van lehetősége megismerni, ízelítőnek viszont megteszi a teljes stáblista alatt szóló hatperces összefoglaló tétel, mely jól visszaadja az instrumentális anyag hangulatát.
Bíró Zsolt
2015. 07. 18.
2015. 07. 18.
