Már a produkció előzetesére is igaz, hogy ilyet még sosem láttunk, ebben pedig tökéletes partner a zene, melynek elkövetői egy amerikai alternatív rockzenekar, a Manchester Orchestra tagjai, Andy Hull és Robert McDowell. Formabontó hangzású, lágy és meditatív score-t alkottak, melyet egy igen extrém alapra építettek fel: Dano és Radcliffe énekére és vokáljára. Majdnem az összes szerzeményben közreműködik a két színész, akikhez Hull is csatlakozik olykor. Szférikus, lassú, suttogásba hajló dalolászásuk érdekessége, hogy a legtöbbször a cappellába hajlók, azaz semmilyen instrumentum nem kíséri őket, vagy ha igen, akkor is csak néhány. Az őrületet fokozza, amikor efféle lecsupaszított és lassított formában csendül fel John Williams feledhetetlen sziget-témája a Jurassic Parkból, valamint a Rednex révén világhírűvé vált tradicionális dal, a "Cotton Eye Joe", de a "Montage" jeleneteket felidéző dalszövege sem hagyományos elmékből érkezett. A muzsika fenti pontszáma elsősorban eredetiségének és különlegességének szól, s egyfajta megelőlegezett bizalmam is van iránta, hiszen a tulajdonképpen Hank fejében szóló aláfestés igen erős lehet a képekkel együtt. A teljesség kedvéért azonban hozzá kell tenni, hogy ez a – legközelebb talán a Sigur Róshoz álló – stílus háromnegyed órában kissé fárasztó, ezért a hitelt érdemlő értékeléshez nélkülözhetetlennek tűnik a jelenetek ismerete. Bárhogy is legyen, tulajdonképpen kizárnám, hogy ennél furcsább filmzenével fogunk még idén találkozni.