Magánbeszélgetés (1974)
The Conversation
- zene: David Shire
- vezényel: David Shire
- kiadás éve: 2001
- kiadó: Intrada
- játékidő: 36:38
Francis Ford Coppola 1974-ben, A keresztapa első és második részének forgatása között készítette el ezt az igazán hatásos thrillert, melynek főhőse igen különleges módon keresi kenyerét. Harry Caul (Gene Hackman) professzionális lehallgató, aki pénzért bármit megtud a kiszemelt célpontokról, természetesen csakis a legdiszkrétebb eszközökkel. Kollégáival ellentétben azonban Caul szabadidejében is hódol a megfigyelés művészetének, és a munkájából eredő apró paranoia miatt más programja úgysem nagyon akad. Legújabb megbízatása során újabb kételyek merülnek fel benne, mivel úgy tűnik, őt legalább annyira figyelik, mint ahogy azt ő teszi célpontjaival, aktuális küldetése pedig valószínűleg csak egy bűncselekmény előjátéka. A Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálmát nyert alkotás bebizonyította, hogy Coppola nemcsak rendezőként, hanem forgatókönyvíróként is megállja helyét, ráadásul a Corleone család történetének folytatása előtt afféle kikapcsolódást is jelentett számára a munka.
A film zenéjét David Shire szerezte, aki egyike a hetvenes évek méltatlanul háttérbe szorult zeneszerzőinek. Ismeretlenségének legfőbb oka, hogy akkor és ott zenéi semmilyen formában nem jelentek meg. Bár Shire számos lemezt és egy válogatáspromót is kibocsátott az évek során, újrafelfedezése a Magánbeszélgetés zenéjének 2001-es, Intrada-féle kiadásához köthető, mely egyszerre képviselte a szerző tradicionális és kísérletező oldalát egy nagyon jól sikerült válogatásban. Talán szokatlan, hogy egy dialógusközpontú kamaradarabhoz, melynek lételeme a csend, ilyen színvonalú score készült, de az Intrada telitalálata után a Shire életmű más darabjai is felbukkantak a piacon.
A score maga is szokatlan módon keletkezett: általában a zeneszerző a forgatás vége felé csatlakozik a csapathoz, hogy az elkészült jelenetekhez írjon zenét, de a Magánbeszélgetés esetében fordítva történt. Shire munkájának nagy része teljesen kész volt, mielőtt elkezdődött a film forgatása, sőt a témák már a forgatókönyvírás fázisában ki lettek dolgozva. Coppola rögtönzött jeleneteket mondott a zeneszerzőnek, melyeket sosem akart beleírni a végleges változatba, de az ilyen kitalált példatörténetekkel akarta illusztrálni a főszereplő magányosságát, ami a filmzene központi témájául szolgált. Az így készült anyagot még a forgatás előtt felvették, Shire-nak már csak minimális szerepe jutott az utómunkálatokban. A kényelmes tempóban megírt muzsikán is érződik a nyugodtság – napjaink komponistái talán ölni is tudnának egy olyan munkáért, ahol több hónapjuk jutna a score kidolgozására.
A Magánbeszélgetés aláfestésének központi témája Harry Caul motívuma, egy egyszerű zongoraszóló, amelyet maga a szerző ad elő. Ez a téma kíséri végig a professzionális lehallgatót, miközben dolgozik, vagy amikor csak hobbiból leselkedik. Az aláfestés szerepe szerint valamilyen szinten mindig ott mozog Harry fejében, és néha a főhős reagál is a semmiből felbukkanó zenére, ami általában megzavarja a munkában. A téma nagyjából a tételek felében felbukkan, néhol a háttérbe szorulva, de legtöbbször teljes formájában és valamilyen variációban végigjátszva. A film másik főbb témája az "Amy's Theme", mely szintén több kompozícióban felcsendül. Túl nagy eredetiséget ne várjunk tőle, ez is a főtéma mutációja, de éppen annyi csavar van a kompozícióban, hogy új oldaláról ismerjük meg a régi motívumot. A karaktertanulmányként dolgozó zene a főtéma minden ismétlésével és variációjával egyre jobban segít megérteni a profi lehallgató szakember megtört személyiségét, és a zene a film nélkül is majdnem teljes képet ad a főhősről – erre pedig nagyon kevés darab képes.
A hallgatót két dolog zökkentheti ki a melankolikus hangulatból. A zongoradarabok között frissítően hat néhány jazzfelvétel, melyek nemcsak a hallgatót, hanem Harry Cault is feldobják ("Blues for Harry (Combo)" és "Harry Carried"). Különösen üdítő, hogy ezek a darabok teljesen szabad improvizációk, és nincs közük a mozi egyetlen főtémájához sem. Egyes zeneszerzők jópofa ötletnek találják, ha a score bizonyos motívumai a történeten belül is felbukkannak, de pár kivételtől eltekintve ezek inkább zavaró poénok, a Magánbeszélgetés esetében pedig kifejezetten furcsa lett volna, ha a Harry fejében élő melódiát valahol máshol is eljátszották volna.
Az album további fura darabjai a kísérleti jellegű elektronikus effektek, zörejek és morajlások. A film vége felé ezekből egyre több bukkan fel, a lemezen pedig kifejezetten kizökkentik a hallgatót ("Dream Sequence"), rosszabb esetben apróbb depressziós hullámot is okozhatnak. Igaz, hogy a jó öreg főtéma sosincs pár percnél messzebb, ám egy-egy morajló tracket igencsak nehéz tekerés nélkül végigvárni. De megéri...
A lemez a teljes score-t tartalmazza. A kétórás mozihoz alig félórányi anyag íródott, de már ez is soknak tűnik egy olyan alkotás esetében, amelyben a csendnek legalább akkora szerepe van, mint a zenének. A szerzemények sorrendjét egy kicsit megkeverték, mivel a film első felére a zongorára írt motívum felbukkanása, míg a másodikra inkább az atonális hangzavar jellemző. A teljes score-t ebben az átrendezett formában érdemes igazán hallgatni, mivel egy-egy nyomasztó tétel után mindig érkezik felüdülés valamilyen formában. A CD-t egy, a filmben nem szereplő kompozíció zárja: a főtéma kamarazenekarra átírt változata garantálja, hogy az album végighallgatása után legalább még egyszer a lemez elejére ugorjunk, és meghallgassuk a főtémát. Vigyázat, ez tipikusan az a zene, amelyet napokkal később sem tudunk kiverni a fejünkből!
A film zenéjét David Shire szerezte, aki egyike a hetvenes évek méltatlanul háttérbe szorult zeneszerzőinek. Ismeretlenségének legfőbb oka, hogy akkor és ott zenéi semmilyen formában nem jelentek meg. Bár Shire számos lemezt és egy válogatáspromót is kibocsátott az évek során, újrafelfedezése a Magánbeszélgetés zenéjének 2001-es, Intrada-féle kiadásához köthető, mely egyszerre képviselte a szerző tradicionális és kísérletező oldalát egy nagyon jól sikerült válogatásban. Talán szokatlan, hogy egy dialógusközpontú kamaradarabhoz, melynek lételeme a csend, ilyen színvonalú score készült, de az Intrada telitalálata után a Shire életmű más darabjai is felbukkantak a piacon.
A score maga is szokatlan módon keletkezett: általában a zeneszerző a forgatás vége felé csatlakozik a csapathoz, hogy az elkészült jelenetekhez írjon zenét, de a Magánbeszélgetés esetében fordítva történt. Shire munkájának nagy része teljesen kész volt, mielőtt elkezdődött a film forgatása, sőt a témák már a forgatókönyvírás fázisában ki lettek dolgozva. Coppola rögtönzött jeleneteket mondott a zeneszerzőnek, melyeket sosem akart beleírni a végleges változatba, de az ilyen kitalált példatörténetekkel akarta illusztrálni a főszereplő magányosságát, ami a filmzene központi témájául szolgált. Az így készült anyagot még a forgatás előtt felvették, Shire-nak már csak minimális szerepe jutott az utómunkálatokban. A kényelmes tempóban megírt muzsikán is érződik a nyugodtság – napjaink komponistái talán ölni is tudnának egy olyan munkáért, ahol több hónapjuk jutna a score kidolgozására.
A Magánbeszélgetés aláfestésének központi témája Harry Caul motívuma, egy egyszerű zongoraszóló, amelyet maga a szerző ad elő. Ez a téma kíséri végig a professzionális lehallgatót, miközben dolgozik, vagy amikor csak hobbiból leselkedik. Az aláfestés szerepe szerint valamilyen szinten mindig ott mozog Harry fejében, és néha a főhős reagál is a semmiből felbukkanó zenére, ami általában megzavarja a munkában. A téma nagyjából a tételek felében felbukkan, néhol a háttérbe szorulva, de legtöbbször teljes formájában és valamilyen variációban végigjátszva. A film másik főbb témája az "Amy's Theme", mely szintén több kompozícióban felcsendül. Túl nagy eredetiséget ne várjunk tőle, ez is a főtéma mutációja, de éppen annyi csavar van a kompozícióban, hogy új oldaláról ismerjük meg a régi motívumot. A karaktertanulmányként dolgozó zene a főtéma minden ismétlésével és variációjával egyre jobban segít megérteni a profi lehallgató szakember megtört személyiségét, és a zene a film nélkül is majdnem teljes képet ad a főhősről – erre pedig nagyon kevés darab képes.
A hallgatót két dolog zökkentheti ki a melankolikus hangulatból. A zongoradarabok között frissítően hat néhány jazzfelvétel, melyek nemcsak a hallgatót, hanem Harry Cault is feldobják ("Blues for Harry (Combo)" és "Harry Carried"). Különösen üdítő, hogy ezek a darabok teljesen szabad improvizációk, és nincs közük a mozi egyetlen főtémájához sem. Egyes zeneszerzők jópofa ötletnek találják, ha a score bizonyos motívumai a történeten belül is felbukkannak, de pár kivételtől eltekintve ezek inkább zavaró poénok, a Magánbeszélgetés esetében pedig kifejezetten furcsa lett volna, ha a Harry fejében élő melódiát valahol máshol is eljátszották volna.
Az album további fura darabjai a kísérleti jellegű elektronikus effektek, zörejek és morajlások. A film vége felé ezekből egyre több bukkan fel, a lemezen pedig kifejezetten kizökkentik a hallgatót ("Dream Sequence"), rosszabb esetben apróbb depressziós hullámot is okozhatnak. Igaz, hogy a jó öreg főtéma sosincs pár percnél messzebb, ám egy-egy morajló tracket igencsak nehéz tekerés nélkül végigvárni. De megéri...
A lemez a teljes score-t tartalmazza. A kétórás mozihoz alig félórányi anyag íródott, de már ez is soknak tűnik egy olyan alkotás esetében, amelyben a csendnek legalább akkora szerepe van, mint a zenének. A szerzemények sorrendjét egy kicsit megkeverték, mivel a film első felére a zongorára írt motívum felbukkanása, míg a másodikra inkább az atonális hangzavar jellemző. A teljes score-t ebben az átrendezett formában érdemes igazán hallgatni, mivel egy-egy nyomasztó tétel után mindig érkezik felüdülés valamilyen formában. A CD-t egy, a filmben nem szereplő kompozíció zárja: a főtéma kamarazenekarra átírt változata garantálja, hogy az album végighallgatása után legalább még egyszer a lemez elejére ugorjunk, és meghallgassuk a főtémát. Vigyázat, ez tipikusan az a zene, amelyet napokkal később sem tudunk kiverni a fejünkből!
Hubai Gergely
2006. 07. 18.
2006. 07. 18.
Tracklista:
- Theme from "The Conversation" (3:30)
- The End of the Day (1:36)
- No More Questions / Phoning the Director (2:16)
- Blues for Harry (Combo) (2:38)
- To the Office / The Elevator (2:37)
- Whatever was Arranged (2:06)
- The Confessional (2:18)
- Amy's Theme (2:48)
- Dream Sequence (2:32)
- Plumbing Problem (2:51)
- Harry Carried (2:44)
- The Girl in the Limo (2:23)
- Finale and End Credits (3:52)
- Theme from "The Conversation" (Ensemble) (2:27)
