A film amellett, hogy egy szerelmi történetet mesél el, a cselekmény helyszínéről, Los Angelesről is szól, s maga a város legalább olyan fontos főszereplő, mint a két szerelmes főhős. A nagy kaliforniai metropolisszal ugyan gyakran találkozunk filmeken, de olyan módon, mint ahogyan Párizst, Londont vagy New Yorkot megéneklik a rendezők, Los Angelesszel nem szoktak foglalkozni. Ezt a hiányt is próbálta pótolni Chazelle, s minden olyat bevitt a Kaliforniai álomba, melyet Los Angeles jellemzőjének látott. Így a sokszor könnyekkel teli hollywoodi csillogást, az álmokat, a bukott, megfeneklett karriereket, a város varázslatos miliőjét, illetve a csillagos égboltot. Ebbe a környezetbe pedig tökéletesen simul bele a pultosként dolgozó, de színésznői álmokat kergető Mia (Emma Stone) és a tehetséges jazz-zongorista és dalszerző Sebastian (Ryan Gosling) véletlenül elinduló keserédes románca, melynek hullámvölgyein beutazzuk a város fizikai valóját, és ezen keresztül mindazt, ami a felszín mögött van. Így láthatjuk a tönkrement karriereket, a képmutatást, a meghasonlást, a felemelkedést és bukást, a kisember és a nagy sztár életét, s mindezt nagyon realistán, ám a zenés és táncos betéteknek köszönhetően kicsit stilizált, meseszerű formában. A mozi, nyugodtan kijelenthetjük, filmtörténelmi jelentőségű lett, mindezt jól bizonyítja, hogy a díjátadókon szinte mindent vitt. A Golden Globe-on rekordot ért el a megnyert hét szoborral, emellé öt BAFTA-díjat is besöpört, az Amerikai Filmakadémiánál pedig beállította a Mindent Éváról és a Titanic tizennégy Oscar-jelöléses rekordját.

Chazelle egyetemi évei alatt ismerkedett meg Justin Hurwitz komponistával, akivel azóta is töretlen barátságot ápol. Már első filmes próbálkozásaihoz is Hurwitzot kérte fel zenét komponálni, s első nagyobb volumenű mozija, a Whiplash esetében sem történt másként. A Kaliforniai álommal kapcsolatosan a legnagyobb rizikó a zenéje volt, ugyanis a direktor semennyit sem kívánt engedni abból, hogy a férfi főszereplő jazz-zenész legyen. Akadt stúdió, amely konkrétan halott műfajként jellemezte a jazzt, és ilyen zenével nem kívánta finanszírozni a produkciót, ám Chazelle koncepciója, a fél évszázados musicalek világának felelevenítése kizárta, hogy más stílust vessenek be, így ezen megkereséseket el sem fogadta. Végül a film egyik legfőbb kuriózuma lett a zseniális zenéje, mely megmutatta, hogy a jazzt temetni hatalmas botorság lenne. A legjobb visszaigazolás pedig talán az volt arra, hogy nem egy letűnt, hanem inkább egy széles közönséget érdeklő műfajról van szó, hogy a soundtrack album a Billboard listáján a második helyig jutott, Angliában pedig vezette is a slágerlistákat, s ezalatt nem a jazzt összesítő lajstromokat kell érteni, hanem a nagy mainstream előadók lemezeit is magukban foglalókat.