A majmok bolygója: Háború (2017)
War for the Planet of the Apes
- zene: Michael Giacchino
- vezényel: Tim Simonec, Marshall Bowen
- kiadás éve: 2017
- kiadó: Sony Masterworks
- játékidő: 75:11
A majmok bolygója: Háborúnak köszönhetően 2017 nyarán újfent lehetőségünk nyílt betekinteni a majmok és az emberek konfliktusoktól finoman szólva sem mentes életének újabb szeletébe. E mozi a Pierre Boulle regényéből született, a hatvanas évek vége felé útjára bocsájtott A majmok bolygója-széria előzménytrilógiájának utolsó felvonása, amely a 2014-es Forradalmat is jegyző Matt Reeves irányításával valósult meg. A kellően igényesen összerakott Háború nemcsak folyamatában számít harmadik darabnak, hanem stílusát tekintve is egy harmadik fejezetről beszélhetünk, ráadásul címével ellentétben nem ez lett a trió legdinamikusabb eleme, éppen ellenkezőleg: bár vannak benne összecsapások, meglehetősen lassú tempóval bír. Ennek oka, hogy a karakterek érzelmei, motivációi sokkal nagyobb szerephez jutottak, azonban a színészi játék és az igényes trükkök, a majmok megjelenítése gond nélkül átvezetik a nézőt a drámaibb, melankolikusabb részeken. Ráadásul már csak azért is érdemes megtekinteni az alkotást, mert A majmok bolygója-mozik mindig is egyfajta tükröt tartottak az emberiség elé, amit az alkotók epizódtól függően hol jobban, hol kevésbé igyekeztek kiaknázni, de most Reeves és csapata a Forradalommal és folytatásával tökélyre fejlesztették ezt a vonalat.
A score-t ezúttal is Michael Giacchino jegyzi, aki annak idején számítógépes játékok zenéinek írásával kezdte megvetni a lábát az iparban, mára pedig büszkén mondhatja el magáról, hogy korosztályának olyan művésze, akit a legtöbb klasszikus tévésorozatból mozivá érő vagy rögtön egész estés alkotásként hódító folyamhoz szerződtettek. Mission: Impossible-filmeken éppúgy dolgozott már, mint a Star Wars, a Star Trek, a Jurassic Park vagy éppen A majmok bolygója valamely felvonásán. A komponista és a direktor munkakapcsolata a Forradalom című epizódon jóval túlmutat, hiszen korábban olyan sikeres alkotásoknál dolgoztak együtt, mint a 2008-as Cloverfield vagy az Engedj be! amerikai változata. A majmos kalanddal kapcsolatos felkérésnek anno Giacchino nemcsak amiatt örült, mert újra együtt dolgozhatott a rendezővel, hanem azért is, mert alkalma nyílott a nosztalgiázásra: "A majmok bolygója gyermekkorom első mániáinak egyike. A Mego-féle A majmok bolygója-figurák, melyekkel annak idején sokat játszottam, ma a dolgozószobám polcain találhatók" – mesélte a szerző.
"Michael A majmok bolygója-filmek ihlette zenéi gyönyörűek, cselesek, epikusak, mindezeken felül pedig mély érzelmeket közvetítenek. Tudom, hogy elfogult vagyok, de a Háborúhoz szerzett muzsikája munkásságának egyik legjobbja. Mesterien mesél a zenével" – nyilatkozta Reeves Giacchino művéről, amely tavasszal kelt életre a Fox Newman Scoring Stage falai között. A felvételek legérdekesebb pontjaként az emelhető ki, hogy a majd kilencvenfős Hollywood Studio Symphony tagjai között ezúttal is ott ült Emil Richards, aki ütőhangszeresként az 1968-as A majmok bolygója óta a széria minden egyes epizódjának kíséretéből kivette a részét. A muzsika másik különlegessége, hogy az album- és egyúttal filmindító "Apes' Past is Prologue"-ot a szerző tizenkét éves kisfia, Griffith jegyzi (hogy pontosan milyen mértékben, arról nincs információ), aki zeneszerzőként a Forradalom "Ain't That a Stinger" című tételével lépett első ízben színre.
A magam részéről egyetértek Reevesszel abban, hogy a Háború score-ja Giacchino pályafutásának egyik legékesebb darabja. Ugyanakkor, amikor először kezdtem hallgatni az albumot, az "Apes' Past is Prologue"-ot, valamint az "Assault of the Earth"-öt követően azt éreztem, hogy ha ez így halad tovább, akkor nem fogja tudni megközelíteni az előző rész aláfestésének színvonalát. Bár tetszettek az itt hallott ötletek, és rokonszenveztem azzal, hogy előzményfilmes kíséret lévén újfent megfigyelhető némi párhuzam a Jerry Goldsmith által készített 1968-as mozi kíséretével, mégis hiányoltam egy olyan dallamsort, megoldást, amely úgy magával ragadna, mint anno a Forradalom akciózenéi. Aztán következett az "Exodus Wounds", melyet, miután lepörgött, jó néhányszor visszaléptettem. Ez az aláfestés egyik vezérfonalaként a majmok vezéréhez, Caesarhoz köthető, a későbbiekben pedig hol ehhez hasonló, szívbemarkoló módon köszön vissza (például a "Don't Luca Now" zárásaként és a "More Red Than Alive"-ban), hol harciasan, hol bosszúszomjasan, hol pedig vágyakozóan (a "Planet of the Escapes" közepén) bukkan fel. Ez az idő előrehaladtával, a tempó és a hangszerelés módosítgatásaival színessé váló, tizenkét hangjegyű dallamsor remekül idomul Caesarhoz, aki e trilógia kezdetén még kismajomként lépett elénk a vásznon, ezúttal viszont már egy olyan vezetőként láthatjuk, aki az őt ért események következtében elveszítette hitét azzal kapcsolatban, hogy az emberek és a majmok képesek lesznek egymás mellett, békében élni.
A másik, hasonlóan emblematikus dallamsort a majmok új hazájának keresése, illetőleg Caesar bosszúhadjárata ihlette, s először az "Exodus Wounds" lezárásaként csendül fel, majd olyan további trackekben hallható ismét, mint a "The Posse Polonaise", a "The Bad Ape Bagatelle", a "Don't Luca Now", illetőleg az összes fontosabb momentumot magában foglaló "End Credits". Ez az akár kalandtémának is betudható megközelítés abból a szempontból számít különlegesnek A majmok bolygója-széria életében, hogy Giacchino ezt a vonalat nem előre kiszámítható stílusú és felépítésű témával támasztotta alá, hanem egy keringőszerűvel, melyet erőteljesen felharsanó férfikórus tesz határozottá, eltökéltté. Az énekkar már ezeknél is kitesz magáért, ám a komponista nem itt hangolta a lehető legprecízebben össze őket a zenekarral, hanem a "The Ecstasy of the Bold" – "Planet of the Escapes" kettősben (elképesztő és egyúttal fület gyönyörködtető, amit ezekben, illetőleg a már említett "Exodus Wounds"-ban művel a szerző).
Caesar változatos ábrázolásával ellentétben a Woody Harrelson által hihetetlenül profin alakított, könyörtelen McCullough ezredes lényegesen egyszerűbben, ám annál egyértelműbben, fenyegetőbben jelenik meg a score-ban. "Egyedülálló karakterét a sok személyesen elszenvedett fájdalom táplálja. Bizonyos értelemben véve ő sokkal inkább állat, mint Caesar" – fejtette ki véleményét Giacchino, aki határozott timpaniszólamokkal jelenítette meg zenéjében az Alfa-Omega csapatot vezető katonát.
A szerző amellett, hogy a Forradalomnál megismert zenei világot bontogatta tovább (a "Paradise Found"-ban például visszaköszön a Forradalomban a majmok nyugodt életének szimbólumaként megismert téma), azt sem hagyta figyelmen kívül, hogy az általa nagyra tartott legelső rész aláfestésére is tegyen némi utalást. Ezt úgy oldotta meg, hogy a hagyományos nagyzenekari hangszerelést olyan kosszarvval, illetve hangtálakkal toldotta meg, amilyeneket annak idején Jerry Goldsmith is bevetett. Mindezek mellett természetesen – az előzőhöz hasonlóan – Giacchino alkalmazta a taiko dobokat, valamint a zongora húrjaihoz erősített, s ezáltal a megszokottól eltérő hangzást biztosító csavarokat is. Ezek hadrendbe állítása olyan különleges momentumokba torkollik, amilyeneket az "Apes' Past is Prologue"-ban, az "Apes Together Strong" második felében, a hangulat szempontjából igen széles skálán mozgó "A Tide in the Affairs of Apes"-ben, valamint az "A Man Named Suicide"-ban is hallhatunk.
Michael Giacchino korosztályának egyik legkiemelkedőbb művésze, amit A majmok bolygója: Háború ihlette műve ismételten megerősít. Cseppet sem unatkozik (hiszen 2017-ben a The Book of Henry és a Pókember: Hazatérés révén egyaránt hallatott már magáról, s az ő kíséretével kerül novemberben mozikba a Coco című animációs alkotás is), folyamatos elfoglaltsága azonban szerencsére nem nyomja rá bélyegét a teljesítményére. Nyugodt szívvel merem állítani, hogy a Sony Masterworks égisze alatt napvilágot látott korong az idei esztendő egyik legjobb és legösszetettebb muzsikáját rejti, melyet bátran merek ajánlani minden filmzenebarát figyelmébe.
A score-t ezúttal is Michael Giacchino jegyzi, aki annak idején számítógépes játékok zenéinek írásával kezdte megvetni a lábát az iparban, mára pedig büszkén mondhatja el magáról, hogy korosztályának olyan művésze, akit a legtöbb klasszikus tévésorozatból mozivá érő vagy rögtön egész estés alkotásként hódító folyamhoz szerződtettek. Mission: Impossible-filmeken éppúgy dolgozott már, mint a Star Wars, a Star Trek, a Jurassic Park vagy éppen A majmok bolygója valamely felvonásán. A komponista és a direktor munkakapcsolata a Forradalom című epizódon jóval túlmutat, hiszen korábban olyan sikeres alkotásoknál dolgoztak együtt, mint a 2008-as Cloverfield vagy az Engedj be! amerikai változata. A majmos kalanddal kapcsolatos felkérésnek anno Giacchino nemcsak amiatt örült, mert újra együtt dolgozhatott a rendezővel, hanem azért is, mert alkalma nyílott a nosztalgiázásra: "A majmok bolygója gyermekkorom első mániáinak egyike. A Mego-féle A majmok bolygója-figurák, melyekkel annak idején sokat játszottam, ma a dolgozószobám polcain találhatók" – mesélte a szerző.
"Michael A majmok bolygója-filmek ihlette zenéi gyönyörűek, cselesek, epikusak, mindezeken felül pedig mély érzelmeket közvetítenek. Tudom, hogy elfogult vagyok, de a Háborúhoz szerzett muzsikája munkásságának egyik legjobbja. Mesterien mesél a zenével" – nyilatkozta Reeves Giacchino művéről, amely tavasszal kelt életre a Fox Newman Scoring Stage falai között. A felvételek legérdekesebb pontjaként az emelhető ki, hogy a majd kilencvenfős Hollywood Studio Symphony tagjai között ezúttal is ott ült Emil Richards, aki ütőhangszeresként az 1968-as A majmok bolygója óta a széria minden egyes epizódjának kíséretéből kivette a részét. A muzsika másik különlegessége, hogy az album- és egyúttal filmindító "Apes' Past is Prologue"-ot a szerző tizenkét éves kisfia, Griffith jegyzi (hogy pontosan milyen mértékben, arról nincs információ), aki zeneszerzőként a Forradalom "Ain't That a Stinger" című tételével lépett első ízben színre.
A magam részéről egyetértek Reevesszel abban, hogy a Háború score-ja Giacchino pályafutásának egyik legékesebb darabja. Ugyanakkor, amikor először kezdtem hallgatni az albumot, az "Apes' Past is Prologue"-ot, valamint az "Assault of the Earth"-öt követően azt éreztem, hogy ha ez így halad tovább, akkor nem fogja tudni megközelíteni az előző rész aláfestésének színvonalát. Bár tetszettek az itt hallott ötletek, és rokonszenveztem azzal, hogy előzményfilmes kíséret lévén újfent megfigyelhető némi párhuzam a Jerry Goldsmith által készített 1968-as mozi kíséretével, mégis hiányoltam egy olyan dallamsort, megoldást, amely úgy magával ragadna, mint anno a Forradalom akciózenéi. Aztán következett az "Exodus Wounds", melyet, miután lepörgött, jó néhányszor visszaléptettem. Ez az aláfestés egyik vezérfonalaként a majmok vezéréhez, Caesarhoz köthető, a későbbiekben pedig hol ehhez hasonló, szívbemarkoló módon köszön vissza (például a "Don't Luca Now" zárásaként és a "More Red Than Alive"-ban), hol harciasan, hol bosszúszomjasan, hol pedig vágyakozóan (a "Planet of the Escapes" közepén) bukkan fel. Ez az idő előrehaladtával, a tempó és a hangszerelés módosítgatásaival színessé váló, tizenkét hangjegyű dallamsor remekül idomul Caesarhoz, aki e trilógia kezdetén még kismajomként lépett elénk a vásznon, ezúttal viszont már egy olyan vezetőként láthatjuk, aki az őt ért események következtében elveszítette hitét azzal kapcsolatban, hogy az emberek és a majmok képesek lesznek egymás mellett, békében élni.
A másik, hasonlóan emblematikus dallamsort a majmok új hazájának keresése, illetőleg Caesar bosszúhadjárata ihlette, s először az "Exodus Wounds" lezárásaként csendül fel, majd olyan további trackekben hallható ismét, mint a "The Posse Polonaise", a "The Bad Ape Bagatelle", a "Don't Luca Now", illetőleg az összes fontosabb momentumot magában foglaló "End Credits". Ez az akár kalandtémának is betudható megközelítés abból a szempontból számít különlegesnek A majmok bolygója-széria életében, hogy Giacchino ezt a vonalat nem előre kiszámítható stílusú és felépítésű témával támasztotta alá, hanem egy keringőszerűvel, melyet erőteljesen felharsanó férfikórus tesz határozottá, eltökéltté. Az énekkar már ezeknél is kitesz magáért, ám a komponista nem itt hangolta a lehető legprecízebben össze őket a zenekarral, hanem a "The Ecstasy of the Bold" – "Planet of the Escapes" kettősben (elképesztő és egyúttal fület gyönyörködtető, amit ezekben, illetőleg a már említett "Exodus Wounds"-ban művel a szerző).
Caesar változatos ábrázolásával ellentétben a Woody Harrelson által hihetetlenül profin alakított, könyörtelen McCullough ezredes lényegesen egyszerűbben, ám annál egyértelműbben, fenyegetőbben jelenik meg a score-ban. "Egyedülálló karakterét a sok személyesen elszenvedett fájdalom táplálja. Bizonyos értelemben véve ő sokkal inkább állat, mint Caesar" – fejtette ki véleményét Giacchino, aki határozott timpaniszólamokkal jelenítette meg zenéjében az Alfa-Omega csapatot vezető katonát.
A szerző amellett, hogy a Forradalomnál megismert zenei világot bontogatta tovább (a "Paradise Found"-ban például visszaköszön a Forradalomban a majmok nyugodt életének szimbólumaként megismert téma), azt sem hagyta figyelmen kívül, hogy az általa nagyra tartott legelső rész aláfestésére is tegyen némi utalást. Ezt úgy oldotta meg, hogy a hagyományos nagyzenekari hangszerelést olyan kosszarvval, illetve hangtálakkal toldotta meg, amilyeneket annak idején Jerry Goldsmith is bevetett. Mindezek mellett természetesen – az előzőhöz hasonlóan – Giacchino alkalmazta a taiko dobokat, valamint a zongora húrjaihoz erősített, s ezáltal a megszokottól eltérő hangzást biztosító csavarokat is. Ezek hadrendbe állítása olyan különleges momentumokba torkollik, amilyeneket az "Apes' Past is Prologue"-ban, az "Apes Together Strong" második felében, a hangulat szempontjából igen széles skálán mozgó "A Tide in the Affairs of Apes"-ben, valamint az "A Man Named Suicide"-ban is hallhatunk.
Michael Giacchino korosztályának egyik legkiemelkedőbb művésze, amit A majmok bolygója: Háború ihlette műve ismételten megerősít. Cseppet sem unatkozik (hiszen 2017-ben a The Book of Henry és a Pókember: Hazatérés révén egyaránt hallatott már magáról, s az ő kíséretével kerül novemberben mozikba a Coco című animációs alkotás is), folyamatos elfoglaltsága azonban szerencsére nem nyomja rá bélyegét a teljesítményére. Nyugodt szívvel merem állítani, hogy a Sony Masterworks égisze alatt napvilágot látott korong az idei esztendő egyik legjobb és legösszetettebb muzsikáját rejti, melyet bátran merek ajánlani minden filmzenebarát figyelmébe.
Kulics László
2017. 09. 17.
2017. 09. 17.
Tracklista:
- Apes' Past is Prologue (10:53) *
- Assault of the Earth (5:29)
- Exodus Wounds (4:23)
- The Posse Polonaise (1:23)
- The Bad Ape Bagatelle (1:13)
- Don't Luca Now (3:53)
- Koba Dependent (2:54)
- The Ecstasy of the Bold (1:57)
- Apes Together Strong (7:12)
- A Tide in the Affairs of Apes (5:31)
- Planet of the Escapes (2:42)
- The Hating Game (2:04)
- A Man Named Suicide (5:32)
- More Red Than Alive (2:41)
- Migration (2:03)
- Paradise Found (5:35)
- End Credits (9:30)
* zene: Griffith Giacchino
Az album a Spotify-on:
