Bár a hosszú évtizedek és megannyi közkedvelt történet eredményeként ikonikussá vált karaktereket megformáló színészek napjainkban már nyugdíjas éveiket tapossák, az álomgyár nem kíván lemondani a velük kapcsolatos kalandokról, ezért mindent elkövetnek azért, hogy új köntösbe bújtatva vigyék tovább a szálakat. 2015 végén a Star Wars: Az ébredő Erő, valamint a Creed – Apolló fia szolgáltak olyan csemegével, melyben a régi generáció és az – őket remények szerint hasonló üstökösként követő – ifjak vállvetve tűntek fel a vásznon. E két folyam ráadásul közismert aláfestésekkel is rendelkezik, a különbség mindössze annyi, hogy amíg John Williams saját nyomdokain haladva vette ki részét az űreposz irányváltásából, addig jelen írásom tárgya esetében Bill Contit, illetve Vince DiColát (utóbbi csupán a Rocky-széria negyedik felvonásához készíthetett score-t Conti témáinak felhasználása mellett) követően a svéd Ludwig Göransson kezébe került a stafétabot.


"Nem az számít, mekkorát tudsz ütni, hanem hogy milyen keményen állod az ütéseket, miközben csak mész előre" – hangzik el a Rocky Balboában. Ez akár a 2006-os mozi címszereplőjét megformáló Sylvester Stallone mottója is lehetne, aki a hetvenes évek derekán hívta fel magára a figyelmet, két évtizeddel később azonban csillaga leáldozóba került. Az olyan látványos mellényúlásokat követően, mint a Felpörgetve, a D-Tox, a Késő bosszú vagy a minden tekintetben mélypontnak számító Kémkölykök 3-D – Game Over, úgy döntött, ideje talpra állni, s megmutatni a világnak, hogy igenis képes moziba vonzani a közönséget. A kudarc elkerülése érdekében két legnépszerűbb karakteréhez nyúlt: először Rockyként lépett szorítóba, majd bokszkesztyűjét szögre akasztván, túlélőkését és fejpántját magához ragadva Rambóként lőtte halomra ellenfeleit. Utóbbi szerepéből nem vállal többet (szóvivője szerint már cameóra sem készül a hamarosan útjára induló Rambo: New Blood sorozatban), olasz csődörként történő visszatéréséről azonban nem mondott le, s 2013 óta dolgozott azon, hogy ismét szorító közelébe kerüljön, igaz, immáron nem bunyósként, hanem (a Rocky V-ben látottakhoz hasonlóan) edzőként. A spin-offnak szánt Creed – Apolló fiának hazai mozipremierjével kapcsolatban olyan hírek kezdtek keringeni, hogy elmarad, a tengerentúli siker azonban minden bizonnyal meglágyította a forgalmazó szívét, hiszen két hónapos csúszással mégis zöld utat kapott a magyar bemutató. A nézőktől és a kritikusoktól érkező pozitív visszajelzéseket olyan további elismerések szegélyezik, mint a Stallonénak a legjobb férfi mellékszereplőként odaítélt Golden Globe-díj, valamint Oscar-jelölés (a színészt e két elismerésre korábban az első Rocky-mozi kapcsán terjesztették fel, szobrot azonban akkor nem vehetett át), bevételi adatok tekintetében pedig messze lekörözte a szintén bokszon alapuló Mélyütést. A Creed – Apolló fiának varázsa nemcsak a hollywoodi ökölvívás veteránjának visszatérésében, illetve az egykori ellenfél gyermekének, Adonisnak (akit A megállóból, illetve az új A Fantasztikus Négyesből ismert Michael B. Jordan alakít) szárnya alá vételében rejlik, hanem abban is, hogy jól sikerült utalásokkal, párbeszédekkel érzékelteti a napjaink fiataljai és idősebbjei között lévő generációs különbségeket. Ezeket pedig Göransson is kihangsúlyozta, s kellő ügyességgel le is vetítette a zenére.

"Gyerekkoromban nem nézhettem meg ezeket a filmeket, mert édesanyám utálta az erőszakot. Emlékszem, egyszer sikerült elcsípnem a tévében a Rocky IV-et, de aztán bejött, és lekapcsolta" – mesélte a komponista, akire azóta már minden bizonnyal büszke az anyja, hiszen fia alig lépett túl harmincadik életévén, és máris egy kultikus széria legfrissebb felvonásához szerződtették. Neve filmzenés berkeken belül nem cseng annyira ismerősen, a direktori széket elfoglaló Ryan Coogler számára azonban igen, hiszen nemcsak a 2013-as A megálló köti őket össze, hanem számtalan tévésorozat, illetve rövidfilm is, mindezeken túl pedig egyszerre koptatták a University of Southern California padjait.


A Creed – Apolló fiának muzsikájával kapcsolatosan a betétdalokat tartalmazó Atlantic Records-album látott napvilágot először, melyen nemcsak a részben instrumentális "Lord Knows / Fighting Stronger [Explicit]" árulkodott Göransson munkájáról, hanem olyan dalok is, mint a "Breath", a "Shed You" vagy a "Grip". Ezeket a rendezővel, továbbá olyan hip-hop előadókkal közösen hozta tető alá, mint Sam Dew, Vince Staples és David Glover, előadójuknak pedig a moziban Adonis énekesnő szerelmeként látható Tessa Thompsont (Ismeretlen hívás) választották. "Tessa szerepe a filmben egybeér a zenékkel. Tisztában voltam azzal, hogy Ryan mit szeretne kihozni a karakterből, ezért a szereplőválogatást követően rögtön elvonulhattam vele a stúdióba" – nyilatkozta Göransson, aki tíz nap alatt kilenc dalt szállított le, Coogler pedig ezekből szemezgetett alkotásához.

Míg a Star Wars: Az ébredő Erő esetében Williams a klasszikus hangszerelés keretein belül maradva, régi és új motívumok ötvözésével kezdett utat mutatni a jövőbe, addig Göransson nemcsak a dallamokkal operált, hanem balanszot igyekezett kialakítani a vegyeskórussal kiegészülő százfős zenekar, valamint a minimalista elektronikus megoldások között, s rendkívül ügyesen ráérzett a különböző stílusok, témák közötti egyensúlyra. Mindez a szkript elolvasását követően körvonalazódott benne, ugyanakkor azt is célul tűzte ki, hogy a Conti dallamai által nyújtott vezérvonal mellé egy másik, hasonlóan ütős dolgot állítson fel. A bokszolással foglalkozó jelenetekkel kapcsolatban különféle edzések felvételeit nézve gyűjtött ihletet, majd több variációt is felvázolt Adonisszal kapcsolatban, melyek közül a rendező választhatott: "Adonis dallamsorát eredetileg a szerelmi témának szántam. Egy csomó ötletem volt már a filmhez, mire Ryan átjött beszélgetni róla. Megmutattam őket, és megkérdeztem tőle, melyik fogta meg leginkább. Azt válaszolta, hogy a szerelmi téma. Ezt követően csupán annyi dolgom maradt, hogy e motívumot hősies és epikus formában is feldolgozzam" – mesélte a komponista, aki e háromféle megközelítést először az "Adonis"-ra keresztelt trackben prezentálja. Rocky témái mellett ez szolgáltatja az aláfestés legfontosabb motorját, s remekül szövődik eggyé az érzelemmel túlfűtött "First Date" – "Rocky Is Sick" – "You Can See the Whole Town from Here" trióban, valamint a korong csúcspontjai közé tartozó "You're a Creed"-ben. Ezen tételek mutatják meg leginkább, hogy ha nem is lesz Contiéhoz hasonlóan közkedvelt a Göransson által kitalált dallamsor, a szerkezeti felépítés, a fokozás és a dallamosság vonatkozásában tagadhatatlanul magas színvonalat biztosít az új karakter számára. Erre a teljesítményre azonban szüksége is volt a komponistának ahhoz, hogy nyeregben maradhasson, hiszen Stallone az általa producerelt alkotások minden mozzanatára árgus szemekkel szokott ügyelni, s ez itt sem történt másként. "Minden az ő tudtával történt, kezében tartotta a dolgokat. Ryan a rendező, de tisztelettudó volt, és mindent megmutatott Stallonénak, tanácsokat, javaslatokat kért tőle" – kommentálta Göransson, aki egyébként a vásznon is feltűnik, mint a Thompson által alakított énekesnő, Bianca bandájának zenésze.

Amellett, hogy az érzelmesebb pillanatok tükrözése jól sikerült (az eddig említettek mellett ilyen még a "Moving in with Rocky" és a "Caught in the Shadow"), az edzéshez, meccsekhez készült kíséretek is igen karakteresek lettek. Conti elképzeléséhez hasonlóan a rezesszólamoknak ezúttal is hatalmas szerep jut, emellett a felerősödő vonósok és az igen határozott ütősjáték garantálja azt, hogy feszültéggel felvezetődő, diadalittas perceket élhessünk át. Ennek lehetünk fültanúi a "Conlan"-ben, a "Front Street Gym"-ben, a "The Sporino Fight"-ban, az "If I Fight, You Fight (Training Montage)"-ban, a "Conlan Fight"-ban, a "You're a Creed"-ben, illetőleg az "End Credits - Creed"-ben is. A napjaink muzsikáira jellemző elektronikus megoldások pedig eközben szinte mindenhol felütik a fejüket, kiemeltebb szerephez azonban csak a "Juvy"-ban, a "Meeting Rocky"-ban, a "Creed Suite"-ben, valamint a betétdalok alapjaként szolgáló "Grip"-ben, "Breath"-ben és "Shed You"-ban jutnak. Érdekes színezetet nyújt a hanganyagnak az is, hogy a WaterTower Music korongjának némely tétele Rocky és Adonis párbeszédeivel egészül ki, melyek sokkal inkább fokozzák a hangulatot, mintsem zavarnak, többségük ugyanis egy-két mondatnál nem hosszabb – a magam részéről ez sokat ad hozzá a "Front Street Gym" és az "If I Fight, You Fight (Training Montage)" élvezeti értékéhez.


A Creed – Apolló fia filmként a Jurassic Worldhöz, a 007 Spectre – A Fantom visszatérhez, illetve a már többször említett Star Wars: Az ébredő Erőhöz hasonlóan a 2015-ös évre tervezett nosztalgiafaktor-kiaknázás ékes, megannyi sikerrel fűszerezett példája. Ugyanezt gondolom a mozik aláfestéseiről is, s bár ez esetben a betétdalok biztos nem válnak olyan maradandó klasszikussá, mint a "Gonna Fly Now" vagy az "Eye of the Tiger", a Rocky-filmek kíséreteinek említésekor a Creed – Apolló fia score-jára a jövőben is kellemes meglepetésként fogok emlékezni – nem mellesleg pedig az én szememben lassacskán fellépdelt a dobogó harmadik fokára Bill Conti Rockyhoz és Rocky II-höz írt zenéje mellé.