Ha egy beszélgetés során a hétköznapi hősökre terelődik a szó, a tűzoltók jutnak elsőként legtöbbünk eszébe, akikről persze a filmipar sem feledkezett meg, és sok mozgókép választott magának főszereplőt az e nemes szakmát űzők közül. Ha azonban csak az olyanokat kellene felsorolni ezek halmazából, amelyekben a társadalmilag is komoly megbecsülésnek örvendő hivatás nem csupán díszletként funkcionál azzal, hogy mintegy mellékesen egy tűzoltó a főhős, hanem be is mutatja, mivel kell szembesülnie nap mint nap, akkor bizony meglepően kevés ilyet találunk. Elsőként a legtöbben bizonyára a Lánglovagok című akcióklasszikust említenék, a John Travolta és Joaquin Phoenix főszereplésével készült A tűzből nincs kiút viszont már kevesebbeknek jutna eszébe, és aztán mindenki meg is akadna a felsorolásban, inkább áttérve a sorozatokra, ahol a Ments meg! és a Lángoló Chicago merülhet fel, esetleg még a rendőrök és mentősök megpróbáltatásain is alapuló Harmadik műszak.


A 2017-ben bemutatott A bátrak című alkotás az imént felsoroltaktól nemcsak abban különbözik, hogy hősei nem nagyvárosban dolgoznak, hiszen a hírekben gyakran, főleg Kalifornia vonatkozásában szereplő erdőtüzek oltására szakosodott tűzoltók, hanem abban is, hogy valóban megtörtént eseményeken alapul, amelyek tragikus kimenetellel zárultak. Ahogy a film epilógusából megtudhatjuk, a 2008-ban megalakított, több ezer négyzetkilométernyi területet és számtalan életet megmentő Granite Mountain Hotshots volt hazájában az egyetlen nem állami tűzoltóraj, amely megkapta a "kiemelt elit" minősítést. Azonban egy szomorú tény is fűződik hozzájuk: a Yarnell-hegyen pusztító tűzvészben – ahol a csapat is oltott – veszett oda a legtöbb amerikai tűzoltó 2001. szeptember 11-e óta.

Joseph Kosinski rendező (Ken Nolan, A Sólyom végveszélyben, illetve az Oscar-díjas Eric Warren Singer, az Amerikai botrány forgatókönyvírójának szkriptjére támaszkodva) méltó emléket állított az elhunytaknak. Aki akciófilmre számít, csalódhat, mert A bátrak műfaja alapvetően dráma, ennek megfelelően nem csupán a villámgyorsan terjedő lángokkal felvett küzdelem krónikája. Bemutatja azt is, hogy a szereplők miként próbálják összeegyeztetni hivatásukat a magánélettel, hogyan kovácsolja össze őket a közös cél, melynek elérésekor végül elmondhatják: másodhegedűsökből a tudásukat megillető szintre helyezett lánglovagokká váltak. Mivel húsz emberről és a környezetükben lévőkről van szó, a csapat legtöbb tagja arctalan marad, elvégre megismerésükre két óra nem elegendő, azonban néhány tűzoltóval így is képet kaphat a néző azon gondokról, amelyek foglalkoztathatják e hivatás művelőit. Anyagi sikertörténet sajnos egyáltalán nem lett A bátrak, holott megérdemelte volna, ugyanakkor azt nem lehet elvitatni tőle, hogy elsöprő mértékben pozitív a megítélése mind a nézők, mind pedig a kritikusok részéről, ennek fényében pedig még az is kijelenthető, hogy 2017 egyik legkiválóbb produkciójáról van szó.


Kosinski érezhetően rendkívül nagy tisztelettel igyekezett emléket állítani az elhunytaknak, amiben a remek színészgárda is segítséget nyújtott neki. Jennifer Connelly, Jeff Bridges, Taylor Kitsch és Andie MacDowell ugyan alapvetően mind mellékszereplők, azonban nélkülük mégis valahogy kevesebb lett volna az alkotás, és a szinte csak a háttérben ácsorgó, de még így is jóságosságot árasztó MacDowellt leszámítva mindegyikük megkapja a maga nagy pillanatát. Fontos szerep hárul a karizmatikus Josh Brolinra az egység parancsnokaként, aki embereiért szó szerint tűzön-vízen átmenne. Az első nekifutásra itt is csak egy ellenszenves eminensnek ható Miles Teller a Whiplasht követően újra megmutathatta, hogy miért is generációja egyik legtehetségesebb színésze: kevésszer lehet ennyire hiteles karakterfejlődést látni, amit Teller ad át, ahogy karaktere füvezős léhűtőből felelősségteljes apává és önzetlen bajtárssá válik. A bátrak további nagy értéke, hogy hitelesnek tűnően, játékfilmben eddig még nem látott módon mutatja be laikusok számára, milyen erőfeszítésekkel is jár egy tomboló tűzvihar megfékezése, emellett káprázatos képekkel viszi el nézőjét a tűzgyűrűk közepébe – oda, ahonnan nem mindenki számára létezik kiút.

Az alkotás komponistája Joseph Trapanese lett, akinek első ismertebb munkája az eddig két részt megélt A rajtaütés volt, de szerzett zenét A beavatott-sorozat két epizódjához (A lázadó, A hűséges), a Robin Hoodhoz, a Sarkvidékhez, pályája eddigi legszínesebb pontját pedig A legnagyobb showman hangszerelői munkálatai jelenthetik. Kosinskival harmadjára dolgozott együtt, ám a helyzet annyiban új volt számára, hogy ezúttal önállóan jegyezhette a score-t, mivel a Tom Cruise-féle Feledésnél és a Tron: Örökségnél még csak társzeneszerző volt Anthony Gonzalez (azaz az M83), illetve a Daft Punk mellett.

    
Trapanese így vélekedett művéről: "Két filmmel és különleges zenéjükkel a hátunk mögött, Joseph Kosinskival tudtuk, hogy a harmadikhoz valami egyedit szeretnénk létrehozni. Amikor komponálni kezdtem, már tudtam, hogy a score-nak hihetetlenül emberinek és sebezhetőnek kell hatnia. Azt akartam éreztetni a zenével, hogy mintha csak a karakterek mellettünk állva mondanák el történetüket. Tudatosan adtunk főszerepet a tűzoltóraj témájának, amely aztán a szereplőkkel együtt változik és fejlődik a film során. Joe-val egy egyszerű és meghitt dallamot alkottunk, amellyel egyenesen a közönség szíve lett megcélozva, közvetlen kapcsolatot hozva létre köztük és a történetünk közt. Mivel nem használtunk szintetizátort, roppant találékonynak kellett lennem az akusztikus hangszerek hangjának rögzítése során. Gyakran nagyobb sebességgel készítettem el a felvételeket, így egy, két vagy akár három oktávval lejjebb is elenyésző minőségvesztéssel tudtuk visszajátszani a zenét. Ezen kívül sok instrumentum hangját úgy vettük fel, hogy a mikrofon távol volt a zenészektől."


A művész tehát akusztikus és ambientes megközelítés vegyítése mellett döntött, amelyben egy szomorkás, elsősorban különböző gitárokon hallható, néhány hangos motívummal jellemzi a csapatot. Ezt már rögtön az első trackben, a "Waking"-ben megismerhetjük, hogy aztán megvariált formában, más megszólalással, hangulattal vagy épp sebességgel bukkanjon fel például a "Training"-ben, a "Certification"-ben, a "Rim Fire"-ban, a "Yarnell"-ben, a "The Gym"-ben, a "Tribute"-ben és a "Hotshots"-ban. Akad még egy másik, a score-t szintén átszövő téma, amely a tűzoltóparancsnok (Brolin) és felesége (Connelly) szeretettel teli kapcsolatát jellemzi. A raj motívumához remekül illeszkedő dallamsort hallhatjuk feltűnni többek közt az "Amanda and Eric"-ben, a "Growing"-ban, de e rendkívül bensőséges stílus árad a "Fire Dream"-ből, az "On the Line"-ból vagy épp a "The Bear"-ből is.

A melankolikus muzsikát igénylő jelenetek mellett további két ponton is nagyon figyelemreméltóan teljesít a zene. Az egyik, amikor a szereplők egy tűztenger megállítása mellett, afféle rutinmunkaként egy nemzeti kincsként számon tartott óriási fát is megmentenek. Az ekkor hallható, lassan felvezetett, az elektromos gitáron pengetett főtémát dobolással kísérő lezárásba futó "Juniper Tree" az album egyik legritmikusabb szerzeménye, mely tökéletesen érezteti, hogy a csapat milyen precízen, rutinosan teszi a dolgát. A közel tízperces "Final Moments" tekinthető az album tetőpontjának, mely a lehető legtökéletesebb aláfestésnek bizonyul ahhoz az elérzékenyülés nélkül nehezen végignézhető jelenethez, ahol a tűzoltók a kilátástalansággal szembesülnek a földi pokolban. Az atmoszférikus szerzemények kiemelkedő darabja ez, melyben visszaidézhető dallam egyáltalán nincs jelen, viszont épp dallamnélküliségével éri el hatását. Halk, éteri vokállal, hosszan kitartott hangokkal, fémes csikorgásokkal, elektromos gitár megvariált hangjával, valamint távoli, ám egyre erősödő, ismétlődő robajokkal válik a nagybetűs hangulat képviselőjévé. Ezúttal viszont abszolút helytálló az, hogy akik nem látták a filmet, csak önmagában hallgatják meg e tracket, nem biztos, hogy képesek lesznek ráhangolódni, azonban akik már a jelenet ismeretében indítják el, azok számára biztos rögtön felidéződik a csapat utolsó megpróbáltatása. A zeneszerző szándéka a "Final Moments" hallgatásakor különösen jól érhető tetten: "Nem szerettem volna aprólékos figyelmet fordítani az egyes hangszerekre; inkább azt akartam, hogy a hallgatóság tagjai úgy érezzék: egy szent helyen vannak, ahol a zenészek mesélik el nekik ezt a gyönyörű, szívszaggató történetet."


Az elhangzó betétdalok egy-egy ZZ Top-, Metallica- és AC/DC-opusz kivételével egy másik kiadványon kaptak helyet, és szinte meglepőnek lehetne nevezni, hogy egyet leszámítva valóban mindegyik felvétel jelen van a filmben hosszabb-rövidebb ideig. E számokat az alternatív rock (Pearl Jam, The Raconteurs), illetve a country műfajában jeleskedő, de hazánkban nem igazán ismert előadók és zenekarok adják elő. A válogatásalbumról a mi szemszögünkből három szerzemény az igazán érdekes. A nyitó betétdal a tűzoltóraj témáján alapul, ami nem véletlen, hiszen részben Trapanese jegyzi, aki mellé két énekes-dalszerző is csatlakozott: Dierks Bentley countrysztár, valamint az indie folk területen mozgolódó S. Carey. A stáblista alatt hallható "Hold the Light" egy nagyszerű ballada Bentley markáns hangjával, Carey vokáljával, a film hangulatát jól visszaadó klipje pedig már rég túl van az egymilliós megtekintésen. Trapanese "Granite Mountain" című darabja zárja ezt a kiadványt, mely a "Hold the Light"-ot követi a stáblista alatt, és hasonlóképp a főtémán alapul, csak meghatározóbb dobbal. A keretként funkcionáló két szám között pedig megtalálunk egy igazi countryklasszikust, az eredetileg 1948-ban napvilágot látott, rekordgyanús számú feldolgozást megélő "Riders in the Sky (A Cowboy Legend)"-et, amelyet ezúttal a The Rusty Pistols mellé betársult Jeff Bridges ad elő – ahogy a filmben is.


Amikor először hallgattam meg az instrumentális lemezt, egyedül a "Juniper Tree" fogott meg róla, amelyet azonban olyannyira hatásosnak találtam, hogy a 2017-es filmzenei kínálat egyik legtöbbször meghallgatott darabjává vált nálam. A többi szerzemény, különösen a "Final Moments", csak azt követően került a helyére, amikor már tudtam mihez kötni őket. Tény, hogy sokszor hallhatjuk a csapat témáját (ugyanakkor ez a soundtracken valamivel feltűnőbb, mint a moziban), és az egész score-ra igaz az, hogy nem a nyakatekert megoldásokban rejlik az erőssége, ugyanakkor Joseph Trapanese kompozíciói A bátrak minden egyes jelenetében tökéletesen festik alá a filmet, plusz érzelmi töltettel látva el.