Moziszériák, tévésorozatok

2013. október 28.
A tévésorozatok az elmúlt évtized során nemcsak a kivitelezés tekintetében fejlődtek rendkívüli mértékben, hanem abban is, hogy nemcsak addig ismeretlen, vagy kisebb alakításokban látott színészeket szerződtettek le a főbb szerepekre, hanem olyanokat is, akik addig döntően a...

2017. október 18.
A múmia, illetve folytatásai nemcsak zenei szempontból figyelemre méltóak, hanem azon aspektusból is (függetlenül attól, hogy a második, illetve a harmadik rész mennyire osztotta meg a közönséget és a kritikusokat), miszerint képesek voltak visszahozni a vászonra a fáraókkal,...

2013. szeptember 08.
Stephenie Meyer 2005-ben megjelent Alkonyat című könyvének romantikus, gimis, vámpíros sztorija tinilányok millióit varázsolta el, ám a később négyrészes sorozattá bővült Twilight-sagának legalább annyi ellenzője akadt, mint ahány kedvelője. Az első regény sikerességét...

2013. augusztus 11.
A Végső állomás-széria egyike a kétezres évek legsikeresebb horrorsorozatainak, mely öt részből áll. A 2000-ben bemutatott Végső állomás Jeffrey Reddick szkriptjére épül, amivel az író először egy X-akták-epizódot kívánt megtölteni, ám mivel Chris Carteréket nem...

2018. június 28.
"Isten megteremté a dinoszauruszt. Isten elpusztítá a dinoszauruszt. Isten megteremté az embert. Az ember elpusztítá Istent. Az ember megteremté a dinoszauruszt". Ezen idézet a Jurassic Park egyik szereplőjétől, a Jeff Goldblum által alakított Ian Malcolmtól származik,...
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató