Mark Snow neve legtöbbünknek egyet jelent Chris Carter világsikert aratott sorozatával, az X-aktákkal, illetve a későbbi Millenniummal. Annak ellenére, hogy a komponista előtte és utána is több tucat filmhez (Fedőneve: Főnix, Tűzforró Alabama), valamint sorozathoz (Starsky és Hutch) készített aláfestést, a kilencvenes évektől kezdve a paranormális tevékenységekkel foglalkozó szériák váltak karrierjének kulcspontjaivá. Az ezáltal némileg skatulyába került Snow legújabb munkája egy európai drámához, a Szívekhez (nemzetközi címén: Private Fears in Public Places) kapcsolódik, mely az ősszel megrendezett Velencei Filmfesztiválon aratott nagy sikert.

A francia származású veterán rendező, Alain Resnais (Szerelmem, Hirosima) az emberi lélek, illetve kapcsolatok útvesztőinek egyik ismert és elismert filmes alakja. Legújabb alkotásának, a Szíveknek középpontjában a magány áll, története pedig Alan Ayckburn azonos című színdarabján alapul. Resnais egyedi és formabontó stílusa ezúttal is megmutatkozik, amit mi sem támaszt alá jobban, minthogy a nemrégiben megrendezésre került 63. Velencei Filmfesztiválon a vetítés első húsz percét a közönség nehezebben fogadta be, majd csöndben végigülte a filmet. Ez a fajta fogadtatás nem érte váratlanul a rendezőt, ugyanis 1961-ben, a Tavaly Marienbadban premierjén is hasonlóan viselkedtek a nézők. Resnais akkor az Arany Oroszlánt nyerte meg, idén pedig a legjobb rendezésért járó Ezüst Oroszlánt vihette haza.
 

S hogy hogyan került közös projektbe Rasnais és Snow? A válasz (nem meglepő módon) ismét a sci-fi szériákban rejlik. "Alain Resnais a forgatás kezdete előtt fél évvel hívott fel. Kiderült, hogy nagy rajongóm volt még az X-akták és a Millenium franciaországi bemutatása idején" – meséli a komponista, aki korábban nemigen ismerte a különc filmes munkásságát, s ez a szerződés megkötésével sem változott. "Úgy gondolom – és szerintem a rendezők is egyetértenének ezzel –, hogy valahányszor nekiállnak egy újabb filmnek, gyakorlatilag üres lappal indulnak. Vannak producerek és rendezők, akik ragaszkodnak egy zeneszerzőhöz – mint például Spielberg –, mások viszont filmenként váltogatják őket, ami szintén érthető – nyilatkozta, majd hozzátette – A rendező és a zeneszerző között gyakran nagyon hamar kialakulhat a kreatív kapcsolat. A legjobb direktorok, akikkel eddig dolgozhattam, mindig ugyanazt mondták: nem értenek a zenéhez, de vannak érzéseik. Az érzelmeket és a drámát pedig nekem kell zenei formába öntenem".

A rendező egy lassú és szentimentális aláfestést képzelt el filmjéhez, s hogy azon belül Snow milyen irányba induljon el, azt az X-aktákból származó, hasonló jellegű tételek temp score-ként történő felhasználásával jelölték ki. Az eredmény egy olyan, zongoraszólamokon alapuló főtémával rendelkező, nagyzenekari hangszereléssel bíró, lassú folyású aláfestés lett, mely önmagában is kellemes hallgatnivalónak bizonyult. Minthogy Snow eddig főként a hollywoodi filmekhez szerzett aláfestést, joggal merülhet fel a kérdés, hogy milyen különbséget lát az amerikai és európai munkamódszerek között? "Pár dolog más volt a franciáknál: nem tudom, hogy a világ többi részén ez mennyire jellemző, de úgy tűnik, ők szeretik a rövidebb témákat, és zenei vágót is ritkán használnak. A zenedarabokat pedig szabadon mozgatják a filmben, megrövidítik, vagy meghosszabbítják őket, hogy működjenek. Amerikában ilyen nagyon ritkán történik" – mesélte a komponista.
 

Mark Snow Szívekje (a hozzánk eljuttatott hanganyag alapján) azon drámazenék sorát gyarapítja, amik önmagukban talán nyomaszthatják hallgatóikat. Ám kellemes meglepetést is okozhat azok számára, akik a szerző ezen oldalát még nem ismerték, hiszen a misztikus körítésű melankolikus zongoratémák hatásosra sikerültek, és a kiegészítésként alkalmazott elektronikus effektek is inkább okosan alkalmazottnak mondhatóak, mintsem túlságosan előtérbe tolakodónak. Ugyan néhány részlet emlékeztet az X-akták muzsikájára (mint például a jellegzetes szintifúvós, vagy a hárfadallam), ám egészében teljesen más értéket képvisel. Bár a film a nemzetközi porondon már bemutatásra került, zenéjének kiadásáról még nincs információ – s ebből következően úgy tűnik, már nem is fogják megjelentetni –, ami azért sajnálatos, mert a komponista rajongói így nem lehetnek tanúi kedvencük újabb helytállásának. 

 

Külön köszönet Tom Kiddnek a közreműködésért.