„Nem csupán saját örömünkre vagy pénzkeresés céljából komponálunk aláfestéseket, hanem arra is törekszünk, hogy hozzájáruljunk ahhoz a művészeti és kulturális univerzumhoz, amelybe születtünk.”


Vladimir Cosma Romániában látta meg a napvilágot, majd huszonhárom évesen elkerült Párizsba, ahol rövid időn belül a francia filmgyártás forgatagában találta magát, és olyan, mára már klasszikusnak számító mozikhoz szállított aláfestést, mint például a Szárnyát vagy combját?, a Magas szőke férfi felemás cipőben, a Jákob rabbi kalandjai, a Házibuli vagy a közkedvelt francia képregényeken alapuló Asterix – Cézár ajándéka és Asterix Britanniában. A szerző nevét ugyanakkor nem szokás olyan sűrűn emlegetni, mint európai pályatársaiét, holott a filmográfiájában található közel kétszázötven alkotás nemcsak mennyiségét, hanem minőségét tekintve is rendkívül gazdag, nem véletlen tehát, hogy a francia filmipar ikonikus alakjainak egyike.

Cosma vérbeli zenészcsaládból származik: míg apja karmesterként és zongoristaként volt jelen a muzsikusok világában, addig nagyanyja zongoristaként, anyja és nagybátyja pedig komponistaként vette ki abból a részét. „Semmi kétségem afelől, hogy én muzsikusnak születtem erre a világra, ez az egyetlen olyan dolog, amit gyerekkorom óta jól csinálok” – nyilatkozta a komponista, aki a Bucharest Conservatoire of Musicban kezdte meg tanulmányait, ahol hegedűleckéket vett, illetve beleásta magát a zeneszerzés rejtelmeibe. 1963-ban egy párizsi iskolában folytatta tovább képzését, ahol érdeklődési köre is kitágult: „Konzervatóriumi éveim elején úgy tűnt, a tisztán klasszikus zene lesz a végzetem, idővel azonban rájöttem, hogy ezen kívül nemcsak a folklórok vannak, hanem léteznek másfajta dalok is, van jazz és egyéb irányzatok. Ezek egyre jobban kezdtek érdekelni, valamiféle varázzsal bírt ez a század. Nagyon inspirálóan hatottak rám a különféle ritmusok, hangszerelések és megoldások” – mesélte a szerző, kinek széles körű ismereteit munkássága is jól tükrözi: szimfóniát (Troismouvementsd'été), gordonkára és hegedűkre írt versenyművet (Oblique), katonazenéket, színházi és balettdarabokat (például: Volpone), illetőleg operákat (Marius et Fanny) egyaránt jegyez. A legnagyobb mozgásteret azonban a filmes szakma biztosította számára, mely világba 1968-ban csöppent bele az Yves Robert által készített Boldog Alexandre révén. Bár a komponistának számos direktorral volt hosszú távú és gyümölcsöző munkakapcsolata (többek között Claude Pinoteauval, Gérard Ouryval és Francis Veberrel), pályájának legmeghatározóbb alakja Robert maradt, akivel 1994-ig tizennyolc alkotásnál működött együtt (például: Az iker, A szórakozott, az Anyám kastélya, és persze a Magas szőke férfi felemás cipőben, valamint annak folytatása, A magas szőke férfi visszatér). A rendezők gyakran hagyták érvényesülni, akadtak azonban olyan esetek, melyek során konkrét kívánalmaknak kellett megfelelnie. Utóbbiak közül a Titkolt titkosügynök (mely kiindulópontja volt később James Cameron True Lies – Két tűz közöttjének), illetőleg A kockázat ára maradt a legemlékezetesebb: „A direktorok elég gyakran szolgáltatnak zenei modelleket, temp muzsikákat. Ebben a két esetben azonban konkrét Bernard Herrmann-darabokat mutattak meg, és kérték, hogy ebben a stílusban készítsem el a score-t. Ez elég frusztráló dolog, mert a temp gyakran messze áll attól, amit az ember elképzel, és ha túlzottan hasonlóak hozzá a hangok, akkor az egész szolgamunkának tűnik” – kommentálta Cosma.

Időnként a művész a filmzenéiből koncertátiratokat is készít, melyeket előszeretettel mutat be közönségének: „Miután egy filmzene egésze vagy annak egy része sikert aratott, többen is megkértek arra, hogy írjak belőle concertót, amit örömmel megtettem” – mesélte. Eddig huszonnyolc score-hoz köthető ilyen változat, melyek között A bál muzsikája éppúgy megtalálható, mint a hazánkban is sikeresen futott tévésorozat, a Megperzselt szívek, A Jaguár (Jean Reno és Patrick Bruel mozija) vagy a Pierre Richard, valamint Gérard Depardieu főszereplésével készült Négybalkezes. A tévés és a filmes vonalon nyújtott kimagasló teljesítményét megannyi más elismerés mellett két César-díj (a már említett, 1983-as A bálért, valamint a két évvel korábbi a Díváért), illetőleg számos aranylemez támasztja alá. Előbbi projektjéhez azonban az elismerés mellett egy igen érdekes történet is kapcsolódik. Ettore Scola alkotásához a rendező régi barátja, Armando Trovaioli szállította le a muzsikát úgy, hogy az még a film elkészítése előtt rögzítésre került, a véglegesnek hitt produktum azonban nem nyerte el a forgalmazók tetszését, kifogásolták a kíséretet. Emiatt új szerző után kellett nézniük, aki Philippe Sarde lett, az ő score-ja viszont Scoláéknak nem tetszett, ezért A bál aláfestésével Cosmát is megkeresték, akinek a direktor bevallotta, hogy nem igazán szeretne Trovaioli megközelítésén változtatni. Az arany középutat úgy találták meg, hogy Cosma az eredeti változaton aszerint eszközölt változtatásokat, hogy az alkotók és a forgalmazók tetszését egyaránt elnyerje: „Úgy tettünk valamit, hogy közben nem csináltunk semmit” – foglalta össze a történteket ironikusan a szerző. 

„Az olasz munkatársam meghívott néhány napra a Hotel Danielibe, amely egy csodálatos szálló a velencei lagúnában. Egyik reggel, mikor kinyitottam az ablakot, hallottam, hogy a földszinten zenészek a Házibuli fanfárját játszák. Az előadók nem tudták, hogy ott vagyok, a véletlen műve volt az egész...” – idézte fel egy interjú alkalmával szívmelengető élményeinek egyikét Vladimir Cosma, aki napjainkban is számtalan felkérésnek tesz eleget. A komponista pályafutásának terméseit nemcsak önálló albumok formájában, hanem különféle gyűjteményeknek köszönhetően is megismerhetjük, mely utóbbiak közül a Larghetto Music kiadványa (Vladimir Cosma: 40 Films, 40 Bandes Originales) számít a legátfogóbbnak, a cég ugyanis tizenhét lemezen gyűjtötte össze a legemlékezetesebb Cosma-darabokat, melyet egy százötven oldalas füzettel fűszerezett meg.
   

Kulics László
2014.12.28.
 

Teljes filmográfia: