Batman: Az elfajzott (2016)
Batman: Bad Blood
- zene: Frederik Wiedmann
- vezényel: Hyesu Yang
- kiadás éve: 2016
- kiadó: La-La Land Records
- játékidő: 43:53
A Warner Premiere, a Warner Bros. Animation, valamint a DC Comics 2007-ben láttak hozzá a DC Universe Animated Original Moviesra keresztelt szériájukhoz, melynek keretén belül a trió a DC-hősök kalandjainak egész estés, animációs változatait kezdte futószalagszerűen gyártani. Az eddig megvalósult két tucat alkotás közé sorolható a 2016 januárjában debütált Batman: Az elfajzott is, amely a Batman fia, valamint a Batman kontra Robin folytatásaként látta meg a napvilágot. Az első két részhez hasonlóan Az elfajzott is döntően a Denevérember személyére koncentrál, de természetesen e gerinc mellett a segítőinek éppúgy jut hely, mint az ellenlábasainak. Míg előbbi csoportba ezúttal Batwoman, Robin, Nightwing és Batwing tartoznak, utóbbiba Fireflyt, Talia al Ghult, Mad Hattert, Calculatort, Hereticet, Killer Mothot, valamint Electrocutionert találjuk, amely nevek inkább a képregény-univerzumban, illetőleg a DC-rajzfilmekben jártasak számára csengenek ismerősen, mintsem a mozifilmek rajongóinak.
A J.M. DeMatteis tollából származó történet a sötét lovag eltűnése köré épül. Hősünknek egy raktárépületben zajló összecsapást követően nyoma vész, s amíg e tényt Alfred és Lucius a Wayne vállalat felé igyekszik palástolni, addig Nightwing magára ölti a Batman-jelmezt, s társaival egyetemben Bruce Wayne nyomába ered. Az elfajzott – bár a játékidő felénél egy időre ellaposodik – kellemes kikapcsolódást nyújt, s látszik, hogy nem a kisgyerekeket célozza meg, mivel amellett, hogy a karakterek többségének nem éppen szívmelengető háttértörténetét is ismerteti, nem szűkölködik az erőszakban, és a hétköznapokban bennünket is körülölelő társadalmi problémákkal kapcsolatos moralizálásokban.
A filmet Jay Oliva (Batman kontra Robin) rendezte, a vezető producer pedig az a James Tucker, aki korábban jó néhány hasonló DC-alkotásnál volt a score-ért felelős Frederik Wiedmann megbízója, a gyártási folyamat során pedig a kreatív összekötője. "James hihetetlen producer. Pontosan tudja, mit szeretne, ugyanakkor azt is érzem, hogy kellő mértékben biztosít számomra teret ahhoz, hogy valami sajátosat hozzak létre. Ezzel remek munkakörnyezetet tud teremteni" – nyilatkozta a szerző, akire nemcsak az olyan produkciók komponistájaként tekinthetünk, mint például a Tükrök 2., a Motel 3., a Hellraiser: Revelations vagy a Nicolas Cage főszereplésével készült A fény halála, hanem napjaink animációs DC-alkotásainak meghatározó alakjaként is. Utóbbi titulus 2011 óta vonatkozik rá, ekkor csatlakozott ugyanis a céghez A zöld lámpás-sorozat apropójából, azóta pedig (a már említett Batman-epizódok mellett) olyan rajzfilmeken munkálkodhatott, mint a Beware the Batman-széria, vagy Az Igazság Ligájának A Villám-paradoxonra, az Időcsapdára, az Atlantisz trónjára, valamint az Istenek és szörnyekre keresztelt kalandjai.
"Tematikailag úgy kellett tekintenem erre, mint egy trilógia újabb részére. Ezzel párhuzamosan viszont elengedhetetlen volt Damien és Batman folyamatosan fejlődő kapcsolatának érzékeltetése is" – mesélte Wiedmann, aki 2015 októberében írt alá ehhez a projekthez. Tuckerék lehetőséget teremtettek számára ahhoz, hogy egy harmincfős zenekart is bevonjon a munkálatokba, ám ennek tagjait ő úgy válogatta össze, hogy kizárólag hegedűsök, brácsások, csellisták, illetve bőgősök tegyék ki, a többi szólamot pedig hangmintákra bízta. A technikát ugyanakkor ahhoz is segítségül hívta, hogy a hangzásvilágot dúsabbá, egységesebbé gyúrja: "Fontos volt ezek ily módon történő elegyítése ahhoz, hogy a végeredmény ne legyen egyhangú. Úgy vélem, ezáltal a kemény ütemeket éppúgy sikerült megvalósítanom, mint a karakteres szintetizátorelemeket, a remek témamegjelenéseket, illetőleg a hagyományos zenekari megközelítést" – foglalta össze.
Minthogy Az elfajzott korábbi filmekhez köthető, továbbá azok muzsikáit egyaránt Wiedmann jegyezte, Batman és Robin már ismert – és a Christopher Nolan-féle zenei világra utaló – témái olyan tételekben térnek vissza, mint a "Main Title", a "Nothing to Hide" vagy az "In One Piece". A szerző ugyanakkor nem minden esetben nyúlt vissza a gyökerekig, hiszen annak ellenére, hogy Robin civil alteregója, Damien a Batman fiában már rendelkezett saját motívummal, most új dallamsorral gazdagodott. Ennek oka abban rejlik, hogy Damient múltjának terhei mellett ezúttal a sötét lovag eltűnése, illetve édesanyjával, a rosszfiúk pártját fogó Talia al Ghullal kapcsolatos ismételt csalódása is sújtja. Az új dallamsor a "Profile on Batwoman"-ben csendül fel, komponistája pedig ily módon kommentálta az új megközelítést: "Az ő esetében szükség van egyfajta bizonytalanságra, lappangó sötétségre, de azt is meg kell mutatni, hogy jószívű". Természetesen az ellenfelek sem maradtak ki a szórásból, hiszen Thaliának éppúgy jutott muzsika ("A Cold Heart"), mint Hereticnek ("The Heretic").
A rajzfilm sok párbeszédet, továbbá háttérsztorit tartalmaz, ám ezek nem mennek az akció kárára: a valamivel több mint hetvenperces alkotásba kellő mennyiségű harcot és feszültségteljes pillanatot sikerült szorítaniuk az alkotóknak, akiknek szép számmal álltak rendelkezésükre az egymásnak ereszthető hősök, antihősök. Mindez a muzsikán is meglátszik, hiszen a "Profile on Batwoman", az "Aware of Absence", a "Reports of His Death", a "The Heretic", a "Part the Trauma", a "The Perfect Soldier", illetve az "A Cold Heart" című trackek kivételével Wiedmann kivétel nélkül igyekszik odacsapni. Utóbbi törekvésének kivitelezése pedig nemegyszer remekül sikerül, amit nemcsak a produkció mértékéhez viszonyítva vélek így, hanem ahhoz is, hogy a vonósok mellett bevetett szoftver-instrumentumok mennyire képesek helytállni. Azt már a "Nothing to Hide" is előrevetíti, hogy az alkalmazott elektronikus elemek, effektek, illetőleg gitárhangok az összkép mekkora szeletét követelik magukénak, s ezen felosztás a "No Secrets in This World"-ben, a "Batwing and Robin"-ban, a "Sisters of Perpetual Grace"-ben, a "This Is Not the Time"-ban, az "In One Piece"-ben, valamint az "A Man of Peace"-ben alkot igazán egységet. Az i-re a pontot a "United Again" második fele teszi fel azzal, hogy lassan, érzelmesen vezeti fel az ütősökre támaszkodó csapattémát, mely akár a szuperhősös mozifilmek alatt is helytállna.
Bevallom őszintén, ez a mű azért is okozott nekem kellemes meglepetést, mert a Denevéremberhez kapcsolódó rajzfilmmuzsikák közül eddig csupán a Shirley Walker által jegyzettekben merültem el – s míg az inkább Danny Elfman világához közelített, addig a Batman: Az elfajzottét a Hans Zimmer-James Newton Howard-féle irányzattal rokonítom. Frederick Wiedmann a projekt mértékéhez, illetve a büdzsé által állított korlátokhoz képest remek zenét szállított Az elfajzotthoz, amiről a DC-rajzfilmvilág elkötelezett hívének számító La-La Land Recordsnak köszönhetően a képsoroktól függetlenül is megbizonyosodhatunk. E score azonban nem önállóan, hanem egy vegyes album keretén belül látott napvilágot, melynek egyik lemezén ez, a másikon pedig a szintén Wiedmanntól származó, 2016 májusában bemutatott Az Igazság Ligája a Tini Titánok ellen kísérete lapul, mely éppúgy az élő zene, illetve az elektronikus elemek elegyítése révén született, ahogyan a Batman: Az elfajzotté.
A J.M. DeMatteis tollából származó történet a sötét lovag eltűnése köré épül. Hősünknek egy raktárépületben zajló összecsapást követően nyoma vész, s amíg e tényt Alfred és Lucius a Wayne vállalat felé igyekszik palástolni, addig Nightwing magára ölti a Batman-jelmezt, s társaival egyetemben Bruce Wayne nyomába ered. Az elfajzott – bár a játékidő felénél egy időre ellaposodik – kellemes kikapcsolódást nyújt, s látszik, hogy nem a kisgyerekeket célozza meg, mivel amellett, hogy a karakterek többségének nem éppen szívmelengető háttértörténetét is ismerteti, nem szűkölködik az erőszakban, és a hétköznapokban bennünket is körülölelő társadalmi problémákkal kapcsolatos moralizálásokban.
A filmet Jay Oliva (Batman kontra Robin) rendezte, a vezető producer pedig az a James Tucker, aki korábban jó néhány hasonló DC-alkotásnál volt a score-ért felelős Frederik Wiedmann megbízója, a gyártási folyamat során pedig a kreatív összekötője. "James hihetetlen producer. Pontosan tudja, mit szeretne, ugyanakkor azt is érzem, hogy kellő mértékben biztosít számomra teret ahhoz, hogy valami sajátosat hozzak létre. Ezzel remek munkakörnyezetet tud teremteni" – nyilatkozta a szerző, akire nemcsak az olyan produkciók komponistájaként tekinthetünk, mint például a Tükrök 2., a Motel 3., a Hellraiser: Revelations vagy a Nicolas Cage főszereplésével készült A fény halála, hanem napjaink animációs DC-alkotásainak meghatározó alakjaként is. Utóbbi titulus 2011 óta vonatkozik rá, ekkor csatlakozott ugyanis a céghez A zöld lámpás-sorozat apropójából, azóta pedig (a már említett Batman-epizódok mellett) olyan rajzfilmeken munkálkodhatott, mint a Beware the Batman-széria, vagy Az Igazság Ligájának A Villám-paradoxonra, az Időcsapdára, az Atlantisz trónjára, valamint az Istenek és szörnyekre keresztelt kalandjai.
"Tematikailag úgy kellett tekintenem erre, mint egy trilógia újabb részére. Ezzel párhuzamosan viszont elengedhetetlen volt Damien és Batman folyamatosan fejlődő kapcsolatának érzékeltetése is" – mesélte Wiedmann, aki 2015 októberében írt alá ehhez a projekthez. Tuckerék lehetőséget teremtettek számára ahhoz, hogy egy harmincfős zenekart is bevonjon a munkálatokba, ám ennek tagjait ő úgy válogatta össze, hogy kizárólag hegedűsök, brácsások, csellisták, illetve bőgősök tegyék ki, a többi szólamot pedig hangmintákra bízta. A technikát ugyanakkor ahhoz is segítségül hívta, hogy a hangzásvilágot dúsabbá, egységesebbé gyúrja: "Fontos volt ezek ily módon történő elegyítése ahhoz, hogy a végeredmény ne legyen egyhangú. Úgy vélem, ezáltal a kemény ütemeket éppúgy sikerült megvalósítanom, mint a karakteres szintetizátorelemeket, a remek témamegjelenéseket, illetőleg a hagyományos zenekari megközelítést" – foglalta össze.
Minthogy Az elfajzott korábbi filmekhez köthető, továbbá azok muzsikáit egyaránt Wiedmann jegyezte, Batman és Robin már ismert – és a Christopher Nolan-féle zenei világra utaló – témái olyan tételekben térnek vissza, mint a "Main Title", a "Nothing to Hide" vagy az "In One Piece". A szerző ugyanakkor nem minden esetben nyúlt vissza a gyökerekig, hiszen annak ellenére, hogy Robin civil alteregója, Damien a Batman fiában már rendelkezett saját motívummal, most új dallamsorral gazdagodott. Ennek oka abban rejlik, hogy Damient múltjának terhei mellett ezúttal a sötét lovag eltűnése, illetve édesanyjával, a rosszfiúk pártját fogó Talia al Ghullal kapcsolatos ismételt csalódása is sújtja. Az új dallamsor a "Profile on Batwoman"-ben csendül fel, komponistája pedig ily módon kommentálta az új megközelítést: "Az ő esetében szükség van egyfajta bizonytalanságra, lappangó sötétségre, de azt is meg kell mutatni, hogy jószívű". Természetesen az ellenfelek sem maradtak ki a szórásból, hiszen Thaliának éppúgy jutott muzsika ("A Cold Heart"), mint Hereticnek ("The Heretic").
A rajzfilm sok párbeszédet, továbbá háttérsztorit tartalmaz, ám ezek nem mennek az akció kárára: a valamivel több mint hetvenperces alkotásba kellő mennyiségű harcot és feszültségteljes pillanatot sikerült szorítaniuk az alkotóknak, akiknek szép számmal álltak rendelkezésükre az egymásnak ereszthető hősök, antihősök. Mindez a muzsikán is meglátszik, hiszen a "Profile on Batwoman", az "Aware of Absence", a "Reports of His Death", a "The Heretic", a "Part the Trauma", a "The Perfect Soldier", illetve az "A Cold Heart" című trackek kivételével Wiedmann kivétel nélkül igyekszik odacsapni. Utóbbi törekvésének kivitelezése pedig nemegyszer remekül sikerül, amit nemcsak a produkció mértékéhez viszonyítva vélek így, hanem ahhoz is, hogy a vonósok mellett bevetett szoftver-instrumentumok mennyire képesek helytállni. Azt már a "Nothing to Hide" is előrevetíti, hogy az alkalmazott elektronikus elemek, effektek, illetőleg gitárhangok az összkép mekkora szeletét követelik magukénak, s ezen felosztás a "No Secrets in This World"-ben, a "Batwing and Robin"-ban, a "Sisters of Perpetual Grace"-ben, a "This Is Not the Time"-ban, az "In One Piece"-ben, valamint az "A Man of Peace"-ben alkot igazán egységet. Az i-re a pontot a "United Again" második fele teszi fel azzal, hogy lassan, érzelmesen vezeti fel az ütősökre támaszkodó csapattémát, mely akár a szuperhősös mozifilmek alatt is helytállna.
Bevallom őszintén, ez a mű azért is okozott nekem kellemes meglepetést, mert a Denevéremberhez kapcsolódó rajzfilmmuzsikák közül eddig csupán a Shirley Walker által jegyzettekben merültem el – s míg az inkább Danny Elfman világához közelített, addig a Batman: Az elfajzottét a Hans Zimmer-James Newton Howard-féle irányzattal rokonítom. Frederick Wiedmann a projekt mértékéhez, illetve a büdzsé által állított korlátokhoz képest remek zenét szállított Az elfajzotthoz, amiről a DC-rajzfilmvilág elkötelezett hívének számító La-La Land Recordsnak köszönhetően a képsoroktól függetlenül is megbizonyosodhatunk. E score azonban nem önállóan, hanem egy vegyes album keretén belül látott napvilágot, melynek egyik lemezén ez, a másikon pedig a szintén Wiedmanntól származó, 2016 májusában bemutatott Az Igazság Ligája a Tini Titánok ellen kísérete lapul, mely éppúgy az élő zene, illetve az elektronikus elemek elegyítése révén született, ahogyan a Batman: Az elfajzotté.
Kulics László
2016. 08. 20.
2016. 08. 20.
Tracklista:
- Main Title (0:25)
- Nothing to Hide (2:56)
- Security System Down (0:47)
- Profile on Batwoman (2:06)
- No Secrets in This World (2:22)
- Aware of Absence (0:50)
- Pain Behind the Mask (2:26)
- Reports of His Death (1:41)
- Batwing and Robin (1:52)
- The Heretic (1:24)
- Bruce's Nightmare (1:14)
- Past the Trauma (1:26)
- Sisters of Perpetual Grace (1:50)
- The Perfect Soldier (2:26)
- A Cold Heart (1:43)
- This Is Not the Time (1:26)
- In One Piece (1:42)
- Daughter vs. Father (0:51)
- A Man of Peace (1:41)
- Programmed to Kill (1:58)
- Diving Below (1:42)
- League of Shadows (1:44)
- It's Just About Control (2:34)
- United Again (4:12)
- End Credits (0:46)
