„Úgy érzem, mintha most Los Angeles lenne az, mint amit a 19. és a 20. században Bécs jelentett. A város, ahol a leggyorsabb a fejlődés, ahol a legnagyobb tehetségek szárnyalnak egyre magasabbra.”


Jeff Beal elsősorban a 2013-ban útjára bocsájtott politikai drámafolyam, a Kártyavár révén vált szélesebb körben ismertté, e szériának viszont nemcsak hírnevet, hanem négy Primetime Emmy-jelölést is köszönhet, melyek közül a 2015-ös nominációját díjra válthatta. A szerző munkásságának sokszínűségéről azonban nemcsak filmes megbízásai árulkodnak, hanem balettzenéi, koncertdarabjai, valamint kamarazenéi is.

Beal zenész felmenőkkel rendelkezik, ráadásul nagyanyja, Irene Beal nemcsak zongoraművészként ténykedett, hanem némafilmes kísérőzenészként is. A komponista általános iskolás korában kezdett trombitálni, hangszerválasztása pedig döntően annak volt köszönhető, hogy rajongott a jazztörténelem emblematikus alakjának számító Miles Davisért. Első, nagyobb lélegzetvételű művét a Castro Valley High Schoolban folytatott tanulmányai során készítette el, melynek premierjére az Oakland Youth Symphony Orchestra közreműködésével kerülhetett sor. Iskolaéveit az Eastman School of Musicban zárta le, ahol nemcsak diplomáját szerezte meg (zeneszerzőként és előadóművészként), hanem megismerkedett a szintén oda járó szoprán énekesnővel, Joan Sapiróval, akivel ma már férj és feleség, időnként pedig úgy jön ki a lépés, hogy együtt tudnak dolgozni (a Carnivale – A vándorcirkusz, a Jesse Stone-filmek, a Kártyavár, valamint a The Dovekeepers egyes jeleneteinek kíséretei az ő kollaborációjuk eredménye).

Tanulmányaik végeztével a pár New Yorkba költözött, ahol Beal a jazz világában vetette meg a lábát: Liberation címmel megjelent első szólóalbuma, melyet különböző felkérések, illetve saját, főként improvizációs fellépések követtek, majd megszületett az Alternate Route korong, amely széles körű elismerést és ismertséget hozott számára. A kilencvenes évek közepén úgy döntöttek, hogy székhelyüket Los Angelesbe teszik át, ahol a jazz mellé elkezdtek beszivárogni a filmes felkérések. A kezdeti időszakban kisebb tévés, illetve mozis megbízások (mint például a Matt LeBlanc főszereplésével forgatott Vérbosszú olasz módra, a Szerelem és semmi más vagy A végtelen szerelmesei – Az Apolló-program) váltogatták egymást, az áttörést pedig a 2000-es év hozta meg számára, amellett ugyanis, hogy a Családjogi esetek című folyamhoz kapcsolódó munkáját BMI-díjjal jutalmazták, a kritikusok elismerő szavakkal illették az Ed Harris-féle Pollock kíséretét. Harrisszel direktorként emellett az Appaloosa - A törvényen kívüli város kapcsán nyílt alkalma együtt dolgozni, aki mellett olyan további, időnként a rendezői széket is elfoglaló művészekkel működött együtt, mint Al Pacino (Wilde Salomé) és Rob Reiner (Shock and Awe). „Egy színész-rendezővel való közös munka mindig nagyon könnyed és vidám hangulatú. Úgy tűnik, sokkal jobban értik ezt a kreatív világot, annak minden rejtélyét, és mernek kockázatot vállalni, hogy új területeket fedezzenek fel, az anyagban rejlő apró kincsek után kutatva” – mondta az ilyesfajta megkeresésekkel kapcsolatban. Filmzeneszerzői munkásságának soron következő fontos állomásaivá az olyan tévésorozatok váltak, mint a 2002-es Monk - Flúgos nyomozó, vagy a rá következő évben útjára indított Carnivale – A vándorcirkusz, melyeket aztán többek között a Róma, a Ki ez a lány?, A cég – A CIA regénye minisorozat, a Kártyavár követtek, de olyan folyamoknál is megfordult rövidebb ideig, mint A médium, a Híradósok vagy a Befutó. Tévés vonatkozásban szintén emlékezetesek még a Robert B. Parker kötetein alapuló Jesse Stone-filmek, melyek főszereplőjét Tom Selleck alakítja.

Jeff Beal napjaink legfoglalkoztatottabb művészei közé tartozik, de idejének nagy részét a dokumentumfilmek, az egész estés tévéfilmek, illetőleg a sorozatok teszik ki. A művésznél 2007-ben sclerosis multiplexet diagnosztizáltak, munkatempója azonban folyamatos és töretlen. Ráadásul saját karrierjének építése mellett a feltörekvő generációra is igyekszik figyelmet szentelni: „Igen fontos dolognak tartom, részben ezért is adományoztunk a feleségemmel annak idején az Eastman Schoolnak ösztöndíjat, mert hiszek abban, hogy a jövő zeneszerzője olyan ember, aki a legmagasabb szinten képes változatos művek komponálására, és ennek egyik részét kell, hogy képezze a filmekhez és egyéb médiamegjelenésekhez való zeneszerzés is. Nagyon szeretek tanítani, megosztani a gondolataimat prezentációk és mesterkurzusok révén” – nyilatkozta a művész. 
 

Kulics László
2017.07.10.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


Apró kincsek - Interjú Jeff Beallel
Interjú

Beszámolónk a The Evolution of Film & TV Music Panel rendezvényről
Beszámolók