Fekete István Vuk című regényének rajzfilmváltozata Wolf Péternek köszönhetően az alkotással összeforrt, örök érvényű muzsikával gazdagodott, a filmen pedig több generáció is felnőtt. Szerkesztőségünknek lehetősége nyílott interjút készíteni a zeneszerzővel, aki a...
Rendszeresen megkeresünk zeneszerzőket, hogy egy-egy készülő írásunk minél több információval bővülhessen. Az ausztrál The Dish című vígjáték (mely hazánkban a nem túl kellemes csengésű Műholdvevő a birkák közt címet kapta, az egyszerűség kedvéért tehát a...
Szerkesztőségünk ezúttal Tina Guóval készített interjút. A több önálló albummal is rendelkező csellista sok szimfonikus zenekarral dolgozott már együtt, és olyan komponistákkal, mint Hans Zimmer, John Powell vagy John Debney, pályája során pedig számtalan film (többek...
Anthony Lledo Dániában született, magától tanult zenélni, dolgozott Harry Gregson-Williamsszel is, nem utolsósorban pedig score-t készített többek között a Zúzmaráshoz, a Darkroomhoz, a Gettysburg című polgárháborús dokumentumfilmhez és számos Lego-alkotáshoz – utóbbiak...
A Lakeshore Entertainment több részlegből áll, melyek között ott találjuk a filmzenék megjelentetésével foglalkozó Lakeshore Recordsot is. A cég vezetője, Brian McNelis adott nekünk interjút többek között arról, milyen út vezet a film alatt felcsendülő zenétől a korongig,...