A Los Angeles-i székhelyű GNP Crescendo Records Co. azon, filmzenei viszonylatban kis kiadók sorába tartozik, melyek bár aláfestő muzsikákkal is foglalkoznak, ezek azonban egyfajta mellékágként vannak nyilvántartva az adott cég életében. Jelen társaság fő profiljába elsősorban a jazz, a rock, a blues, valamint a folk tartoznak, s fennállásuk óta közel ötszáz ilyen stílusú kiadvánnyal rukkoltak elő e műfajok rajongóinak legnagyobb örömére. Ettől függetlenül azonban mindenképpen érdemes szót ejteni róluk, hiszen nekik köszönhető számos olyan kultikus sci-fi tévésorozat aláfestésének megjelentetése, amilyen például a Star Trek is.
A céget 1954-ben alapította Gene Norman, aki aztán az elnöki széket foglalta el, társa, Walt Heebner pedig az igazgatói tisztséget tölthette be. Norman ekkoriban elsősorban a Crescendo nevű éjszakai szórakozóhely tulajdonosaként volt ismert, ám mikor a GNP Crescendo (mely mozaiknév a Gene Norman Presents Crescendóból ered) szekere beindult, 1963-ban gondolt egyet, s megvált mulatójától, amely nem mellesleg addig az élő zenei kiadványainak felvételi helyszínéül is szolgált. Norman amellett, hogy komolyabb figyelmet szentelt újabb vállalkozásának, mozgásterét is igyekezett szélesíteni, így a jazz mellett a bevezetőben említett stílusokon felül olyan további irányzatok is helyet kaptak, mint például a pszichedelikus zene és a country, s olyan legendás művészek albumainak megjelenéséhez járult hozzá, mint például Louis Armstrong, Lionel Hampton, Clifford Brown vagy Gerry Mulligan.
A kiadó ügyvezetője jelenleg Gene fia, Neil Norman, aki 1978-ban tűnt fel a színen először énekesként, és amellett, hogy saját albumait is ezen égisz alatt dobja piacra, egy általuk addig figyelmen kívül hagyott szegmenssel bővítette palettájukat: filmzenékkel. Neilt a műfaj iránti rajongása vitte ebbe az irányba, és bár korántsem fűzhető annyi score a nevükhöz, mint más korong, az olyan sorozatok muzsikáinak kiadása révén, mint a Quantum Leap – Az időutazó, a klasszikus Star Trek-széria, a Star Trek: Deep Space Nine, a Star Trek – Az új nemzedék, valamint a Star Trek: Voyager, sikerült ezen a téren is maradandó nyomot hagyniuk. Ezeken kívül természetesen számos egyéb tévés, illetve mozis sci-fi alkotások zenei kíséretének korongra kerüléséhez járultak hozzá az évek során: a Tiltott bolygó, a Godzilla, a Mission: Impossible, a Hegylakó 4.: A játszma vége, a Dűne és még sorolhatnánk. Ezen vonatkozásban fő jellemzőjük, hogy látókörük kizárólag a sci-fikre, illetve a misztikus thrillerekre koncentrálódik, az ezeken túli műfajokat képviselő alkotásokból nem veszik ki a részüket.
A GNP Crescendo eleinte viszonylag sok kiadványt jelentetett meg – igaz, ezek olykor adott szérián belüli folytatások voltak a sorozatokhoz szerzett muzsikából rendelkezésükre álló mennyiség okán –, manapság azonban már vissza vettek a tempóból, és leginkább a régebbi, általuk megjelentetett Star Trek-mozifilmek aláfestéseinek bővített változatai révén hallatnak magukról.
A GNP Crescendo Records Co.-ról bővebben a kiadó hivatalos honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
Kulics László
2013.08.23.
2013.08.23.