... közé tartozik, tavaly pedig egy újabb név, az egyébként már legalább húsz éve a szakmában dolgozó Víctor Reyes bukkant fel. A nemzetközi debütálást jelentő Élve eltemetve című filmzenéje egy hosszú ...
VíctorReyes nevét a 2010-ben bemutatott Élve eltemetve kapcsán jegyeztem meg, s azóta is sikerült már jó pár alkalommal felhívnia magára a figyelmet, így azon európai komponisták közé sorolom, kiknek ...
... mutatvány élményével azért gazdagodtunk. VíctorReyesre a rendező előző munkája, az Élve eltemetve kapcsán lehetett felfigyelni, melynek aláfestését egy elég erős debütálásnak tarthatták sokan – mivel ...
... l feszültebb légkört tudott teremteni (mely elsősorban a környezeti zajok teljes hiányának, valamint VictorReyes aláfestésének köszönhető), ezt pedig inkább egy akcióba forduló thrillerként jellemezhetnén ...
... mondhatni, értelemszerűen VíctorReyest (Élve eltemetve, Hibátlan előadás) bízta meg, hisz a komponista nem csupán a származása révén, hanem a szűk terek muzsikával történő kiszélesítése miatt is hazai ...
... révén 2010-ben lépett be a rivaldafénybe, húsz évvel korábban is készíthetett már filmzenét Luis María Delgado utolsó rendezéséhez, a Ni se te ocurra... című komédiához. VíctorReyes számos pályatársához ...
VíctorReyes Spanyolországban nőtt fel, és a 2010-es Élve eltemetve zenéjével szerzett a filmzenerajongók körében szélesebb elismertséget. Jóllehet, nem ez volt az első munkája: hazájában hamar az ...
Egy különleges börtön vezetője az elítélteken kísérletezik (A pók feje). A földet megkerülő vitorlásverseny indulója túl későn bukkan rá potyautasára (Fordulópont). A világhírű csellista a legendás Maestro ...
VíctorReyes Spanyolországban nőtt fel, és a 2010-es Élve eltemetve zenéjével szerzett a filmzenerajongók körében szélesebb elismertséget. Jóllehet, nem ez volt az első munkája: hazájában hamar az ...
VíctorReyes grew up in Spain, and the 2010 spanish thriller film Buried put him on the path to wide recognition among film-music fans. However before 2010, Reyes wasn’t an unknown: after the Lisboa, ...
... szuggesztív marad, hogy ennek köszönhetően a hallgató képes átlendülni az egyhangúbb perceken is.
Fordulópont (2013) En solitaire zene: Patrice Renson, Víctor Reyes vezényel: Patrice ...
... fértek bele, de így is kedvelt hallgatnivalókról van szó, melyekre szeretném felhívni a figyelmet.
1. VictorReyes: A gyilkos médium
Akik az Eltemetve kapcsán kedvelték meg a szerzőt, azok számára ...
... rtinez lelket nyugtató pillanatainak nyomdokán. Nálam az év legtöbbet hallgatott albuma.
VictorReyes: Élve eltemetve
Annyira sosem fogom elkerülni a pályát, hogy a horrorzenékbe ne kó ...