... követi az eseményeket. A SamNeillt leszámítva errefelé kevésbé ismert színészek összeválogatása tökéletes lett, az abszolút hihetően viselkedő karaktereket (kiemelendő a szétszórt biztonsági őr, ak ...
... című rajzfilm. Ezt követően a történet jobbára átköltözött a tévéképernyőkre az olyan sorozatokkal, mint a SamNeill főszereplésével készült Merlin című miniszéria, vagy a BBC One-on futó, öt évadot ...
... és tudást, ami miatt a XX. század végének kiemelkedő komponistájaként tekintünk rá. Damien Thorn tehát felnőtt (SamNeill egyik első filmes alakítása, melyet talán azóta sem tudott túlszárnyalni), ...
... dr. Alan Grant (SamNeill), illetve dr. Ellie Satler (Laura Dern) visszatérése sem segített. A Joe Johnston rendező (Jumanji) által vászonra vitt történetben Grant a magát kalandornak kiadó Paul Kirby ...
... elveszett világ – Jurassic Park 2.-ben tértek vissza, addig Laura Dern, valamint SamNeill a hanyagolható élményt biztosító Jurassic Park 3.-ban álltak újfent kamera elé. A Jurassic World kapcsán azonban ...
... eléggé illusztris, hiszen Ethan Hawke, Willem Dafoe és SamNeill alakítják a főbb szerepeket, és a látványra sem lehet panasz, mivel a technika orientált, futurisztikus vámpírvilág elég hihető megjelenéssel ...
... asszony (Frances O'Connor), akit egy helybéli férfi (SamNeill) támogat, hiszen a nő szinte már nem is emlékszik rá, mikor látta utoljára férjét: a helyi favágók körében hírhedt természetvédőnek ugyanis ...
... követően egészen addig nem kanyarodtam vissza, amíg meg nem néztem a filmet. Bármennyire is bírtam az előző felvonás kíséretét, ezúttal szükségem volt arra, hogy lássam a Világuralmat, mivel Giacchin ...
... a Laura Dern, SamNeill, Jeff Goldblum és Richard Attenborough közötti kémiára, az őslényeket életre keltő Stan Winstonra és Phil Tippettre, valamint a számítógépes trükkökért felelős Industrial Light ...
... Revell a filmipar felé fordult, és az Escape: World Safari III dokumentumfilmet követően megkapta első egész estés projektjét, a Halálos nyugalom című thrillert, melyben Nicole Kidman, SamNeill és Billy ...
... és SamNeill főszereplésével forgatott Semmit a szemnek, illetve a Menekülés Los Angelesből követett (mindkettőt John Carpenter rendezte, aki utóbbinál a zene elkészítésébe is belefolyt), továbbá megemlíthető ...
... a Jeff Goldblum által alakított Ian Malcolmtól származik, mellyel az alábbi pesszimista reakciót váltja ki SamNeill karakteréből, Dr. Grantből: "A dinoszaurusz megeszi az embert." S bár ez csak egy filmes ...
... James Frain (Cromwell), SamNeill (Wolsey bíboros), Peter O'Toole (III. Pál pápa), Max von Sydow (Von Waldburg bíboros), illetve Nick Dunning (Thomas Boleyn) emelhetők ki. Az évadokon keresztülvonuló ...
...
Egy rendkívül erős esztendő: 1981
Egy alkalommal azt kérdezték a komponistától, honnan jött az ihlet az ördög, azaz Damien Thorn (akit ezúttal SamNeill testesített meg) harmadik színrelépésének ...
... szokták megnevezni, hogy ebben tűnt fel utoljára a vásznon Audrey Hepburn. Furcsamód a gyengébbecske mozi a zenére is rányomta a bélyegét, így a Spielberg-Williams kollaboráció leggyengébb pontja ez ...
... a Jeff Goldblum által alakított Ian Malcolmtól származik, mellyel az alábbi pesszimista reakciót váltja ki SamNeill karakteréből, Dr. Grantből: "A dinoszaurusz megeszi az embert." S bár ez csak egy filmes ...
... – A Fantom visszatér
Sam Mendes újabb James Bond-filmjéhez természetesen nem komponálhatott más, mint Newman, aki még a korábbi epizódhoz készítettnél is erősebb művet alkotott. Biztos akadnak, akik ...
... James Frain (Cromwell), SamNeill (Wolsey bíboros), Peter O'Toole (III. Pál pápa), Max von Sydow (Von Waldburg bíboros), illetve Nick Dunning (Thomas Boleyn) emelhetők ki. Az évadokon keresztülvonuló ...
... hallgassam, de a főtéma emlékezetes lett. Úgy egy évtizede még senki nem gondolta volna, hogy az akkoriban horrorok területére beskatulyázott Beltrami ilyesmit is képes komponálni.
...
...
Egy rendkívül erős esztendő: 1981
Egy alkalommal azt kérdezték a komponistától, honnan jött az ihlet az ördög, azaz Damien Thorn (akit ezúttal SamNeill testesített meg) harmadik színrelépésének ...
... azonban egy pályatársamat követtem, így nem a kezdetektől építettem fel a zenémet, hanem a már meglévőket tekintettem kiindulási pontnak. Ez másfajta gondolkodási módot igényelt, mint az általam addi ...
... rző stílusa között jelentős hasonlóság mutatkozott). Sam Raimiről elsősorban a horrorfilmek és a Pókember-trilógia jut eszébe az embernek, ami nem is csoda, hiszen bár a direktor több külön ...
... score-ja nemcsak energikussá, hanem egzotikussá is vált. Ebben segítségére volt a térség ismert dobosa és zeneszerzője, Hossam Ramzay is, akivel kapcsolatban Arnold így nyilatkozott: "Megtanultam, ...
... llenére minden ilyen zenéjében van egy-egy olyan pillanat, amelyért valahogy mindig megbocsájtok neki, mielőtt végérvényesen az átlagos komponisták széles halmazába hullajtsam. Ebben a teljesen tipikus, elek ...