... került egy rajzfilmbe a The Grinch Grinches the Cat in the Hatben. 2000-ben, RonHoward és Jim Carrey közreműködésével élő szereplős mesehősként tért vissza a vászonra, és bár a karakter ezzel az addi ...
... a korongon, és más a látottak alatt. A mozi esetében használt zenék legtöbbje csak nyomokban emlékeztet azon trackekre, amiket a kiadványon hallhatunk. Viszont egyértelműen jobb, hogy szvitekké alakította ...
... Park mellett tette le a voksát. Rajtuk kívül RonHoward is rövid időre befutónak számított, ő John Travoltát szerződtette volna. Azonban nemcsak a rendezők változtak, hanem a forgatókönyv is, hiszen ...
Éjszakai szolgálat, A nagy csobbanás, Selyemgubó, Willow: a nyolcvanas évek folyamán lényegében ezen alkotásoknak köszönhetően alapozta meg hírnevét RonHoward, aki pályafutásának következő évtizedét ...
Az amerikai író, Dan Brown szériája, melyet a jelképkutató professzor, Robert Langdon köré épített, immáron harmadik filmes állomásához érkezett. A Da Vinci-kód 2006-os sikere után a korábban íródott ...
... hiszen az egykoron szebb időket megélt Renny Harlin akciófilmje csúfos kudarcot vallott, elsősorban azzal, hogy nem próbált komolyan, tisztelettel hozzáállni a témához, csupán szükséges keretként használta ...
... filmes, RonHoward került, akinek tíz hónapja volt arra, hogy rendbe rakja a produkciót, vagyis újra leforgassa a mozit. Howard körülbelül nyolcvan százalékban cserélte le a Lord-Miller páros jeleneteit, ...
... nagyon kedvelt darabnak számítanak nálam: ilyen a klasszikusnak tekinthető Reszkessetek betörők!, az Igazából szerelem, a Holiday, továbbá a jelen albumhoz tartozó A Grincs is, melyet ugyan RonHoward ...
... a szíves házigazda volt elérhető, majd a RonHoward által rendezett A Grincs sikerét követően a mese eredetije Hogyan lopta el a Görcs a karácsonyt? címmel vált elérhetővé (később A Grincsként is a boltok ...
2015 decemberében került a mozikba RonHoward rendező nagyszabású hajós eposza, A tenger szívében. Nathaniel Philbrick regényének adaptációját nem ok nélkül nevezik egy új Moby Dick-mozinak, hiszen a ...
... A gépész óta ismerhetjük a nevét, hazáját viszonylag ritkán hagyja ott (legutóbb például RonHoward A tenger szívében című filmjéért tette, amelynél eleinte James Horner volt megjelölve zeneszerzőnek ...
James Horner ezen albumának megvásárlásával kapcsolatosan egykoron hónapokig hezitáltam: valahányszor betértem kedvenc – ám azóta már sajnos megszűnt – lemezboltomba, folyton kiemeltem a sorból, majd visszatettem. ...
... korong engedett betekintést, ám a kiadvány finoman szólva sem büszkélkedhet szerencsés koncepcióval, az instrumentális kíséretre ugyanis árnyék vetült a különféle dalok és dialógusok előtérbe kerülése ...
... arról szólnak milyen hangjegyeket vessek papírra.” Az egykoron visszahúzódó, interjúkat szórványosan adó művész a kétezres évektől kezdett nyitni rajongói felé, Hans Zimmer – Live on Tour című koncertsorozata ...
... így járulva hozzá az irányzat népszerűsítéséhez. Esetében olyan alkotások kíséretei eredményezték ezt, mint a Mel Gibson rendezésében és főszereplésével készült A rettenthetetlen, valamint James Cameron ...
... a Halál, a Maffia!, a Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron és a Hivatali patkányok is. A lendületes kezdést követően azonban jöttek a kétezres évek, s a horror- és thrillerzeneszerzőként történő ...
... Jazz Bandjéhez. Nem sokkal ezután besorozták, és bár a légierőnél elvégezte az alapkiképzést, katonaévei alatt zongorázott, trombitált, különféle toborzó és egyéb, haderővel kapcsolatos kisfilm zenei ...
... Kezdődik!, Sherlock Holmes, Eredet). Utóbbi azonban az évek múlásával társszerzőként is alkalmazta a History Channel minifolyama, A Biblia apropóján, a RonHoward által rendezett A dilemmánál, valamint ...
... – utóbbit egy koncertkörúttal is összekapcsolta.
Bíró Zsolt 2020.08.22.
Teljes filmográfia: Kapcsolódó anyagok A Múmia-filmek zenéi Moziszériák, tévésorozatok R ...
... előtt kezdett dalok írásába. Első száma, a „Golden Gridiron Boy” 18 éves korában jelent meg, ez viszont csúnyán megbukott, így életének következő éveit inkább további tanulással töltötte. A siker pedig ...
„Végső soron mindenki jól akarja csinálni a dolgokat. A tökéletesség hajszolása mindannyiunk sajátja. Azonban ha valami nem sikerül, akkor nagyot kell nyelni és dolgozni tovább. Ezek azok a dolgok, amik ...
... sikereket, melyekkel a nemzetközi porondon is letették névjegyüket. Baños a kilencvenes évek vége óta foglalkozik zeneszerzéssel, és bár számtalan elismerésben részesült már (a kritikusoktól éppúgy, ...
... sehogyan sem akartak összejönni. Az 1985-ös A fekete üst azonban animációs fronton úgy megtépázta a stúdió hírnevét, hogy az elkövetkező három évben csak a mozikat sokszor meg sem járó televíziós ...