... katarzisig, ám finálénak nem kifejezetten alkalmas. A megkapó koncertdarab a szerző hatvanadik születésnapja alkalmából került kiadásra. RobertTownson, a Varése Sarabande vezetője évek óta jó kapcsolatot ...
... A smaragd románca és a Vissza a jövőbe mozifilmek. E lehetőséget is ezek egyikének, Robert Zemeckis projektjének köszönhette: „A Vissza a jövőbe utómunkálatai során találkoztam először Joellel, ak ...
... ű kivitelezésű, és a félóra körüli játékidő is tipikus, amire akkoriban – kezdő filmzenerajongóként – nem igazán bírtam magyarázatot találni. Bár az ok azóta kiderült a Varése Sarabande vezetőjével, Robe ...
... az Egyedül a ringben miatt, így a kreatív elrendezés egyedül RobertTownson, a Varése Sarabande producerének érdeme. A hosszabb „The Ascent” című tétel a csúcsra vezető utat mutatja be. Legels ...
... Marco Beltrami akkoriban egymás után gyártott Sikoly-zenéinek kimaradt (vagy épp felhasznált) tételeiből ollózták össze sebtiben a zenei aláfestést. Szerencsére azonban RobertTownson, a Varése Sarabande ...
... állt már az első produkcióval is, ő Robert Thorn szerepét utasította vissza korábban (Gregory Peck játszotta végül Damien mostohaapját), mondván: nem szívesen szerepel ördöggel kapcsolatos produkcióban. ...
... idején a templomban, ahol Robert Thorn épp fogadott fiát készült leszúrni az oltáron. A hiányérzet valószínűleg hatványozottan lenne jelen, ha Jerry Goldsmith nem komponált volna a látványtól és ...
... nőtte ki magát. A történet szerint Robert Thorn római nagykövet nem meri elárulni feleségének, Katherine-nek, hogy világra hozott gyermeke halva született, ezért egy pap ajánlatára örökbe fogad ...
... valamint a díjkiosztókon elért eredmények (Emmyre például tizenhét kategóriában jelölték a drámát, amiből hatot díjra válthatott) hatására döntött úgy RobertTownson, hogy a Varése Sarabande lehetővé ...
... Csajozós film. Viszont hogy ebben a darabban miért érzett kiadási kényszert RobertTownson, a Varése vezetője, azt csak ő tudná megmondani.
Hét felvételen szerepelnek a rejtettarcú dalnokok, s ...
... szabályok lehetővé teszik a 45 perc hosszúságot. Persze előfordulhat, hogy lesznek rövidebb lemezek is, de most már ebben a hosszban tudunk gondolkodni" – nyilatkozta annak idején a cég vezetője, Robert ...
... a Varése Sarabande régi CD Club sorozatának nyolcadik darabjaként. A szerző maga felügyelte a megjelenést, és ő javasolta RobertTownson producernek ezt a limitált kiadást. Egyrészt nagyon szerette ezt ...
... megugrott volna, ha mindkét felvételből szemezgetnek, így a Varése producerének, RobertTownsonnak el kellett döntenie, hogy melyik anyagból állítják össze kiadványukat. A New Yorkban felvettekre esett ...
... RobertTownson a Shadows of the Empire kapcsán, majd kifejtette, hogy ez mennyire nem ördögtől való, hisz a klasszikus zenék között is megannyi, szövegkönyv ihlette művet találni (ehhez hasonló módo ...
RobertTownson neve az elmúlt másfél évtized során szorosan összefonódott a filmzenepiac egyik legismertebb kiadójával, a Varése Sarabandéval. Honlapunknak sikerült interjút készítenie a neves cég ...
... Lisbeth Scott (Narnia krónikái, München), John Ottman (Közönséges bűnözők, Gothika), John Frizzell (Feltámad a Halál, Dante pokla), Bruno Coulais (Vándormadarak, Bíbor folyók), RobertTownson, Ray ...
... Trevor Rabin, Matthew Joseph Peak, Michael Giacchino, Mark Isham, Lalo Schifrin, Jan A.P. Kaczmarek, Marc Shaiman, Christopher Young, Richard Sherman, valamint Edward Shearmur), a kiadó producere, Robert ...
RobertTownson neve az elmúlt másfél évtized során szorosan összefonódott a filmzenepiac egyik legismertebb kiadójával, a Varése Sarabandéval. Honlapunknak sikerült interjút készítenie a neves cég ...
The name of RobertTownson has firmly attached to the most respected publisher of soundtracks, Varése Sarabande. Our website managed to interview the producer of this famous company and due to this we ...
... létre, amelyben nincsenek bonyolult megoldások, de pont szimplaságával, minden túldíszítéstől mentességével fogott meg.
16. Andy Hull, Robert McDowell: Az ember, aki mindent tudott
Az egy szigeten ...
... a The Golden State Pops Orchestra közreműködésével. Az est házigazdája a Varése Sarabande filmzenei részlegének vezetője, RobertTownson volt – aki egyébiránt a cég harmincötödik évfordulója alkalmából ...
... Desplat-nak ilyen eszébe sem jutott.
5. Robert Folk: There Be Dragons
Hogy honnan szedték össze az alkotók a mára teljesen elfeledett, sokak számára elsősorban a vígjátékok területéről ...
... Julie Taymor direktor (akinek mind a négy rendezéséhez férje készítette az aláfestést), a Varése Sarabande első embere, RobertTownson, a Costa Communications ügyvezetője, Ray Costa, a The Hollywood Reporter ...
... Trevor Rabin, Matthew Joseph Peak, Michael Giacchino, Mark Isham, Lalo Schifrin, Jan A.P. Kaczmarek, Marc Shaiman, Christopher Young, Richard Sherman, valamint Edward Shearmur), a kiadó producere, Robert ...