... írt zenéket –, programfelelősként azonban már jó pár nagyobb hollywoodi produkcióból kivette a részét, s PatrickDoyle-lal éppúgy dolgozott már együtt, mint Harry Gregson-Williamsszel, Javier Navarretével ...
... dramaturgjához hasonló csavarral kedveskedik két további track erejéig. A "Phony Message" PatrickDoyle lendületes darabjait idéző tétel, a lemezt záró "Case Closed" pedig a főtémát ismétli meg, némileg ...
... Napjainkban számos komponista alkalmazza ezt a zenei környezet, azonban míg Zimmernél sokszor elektronikus formában ölt testet, addig Howard Shore (az Alkonyat: Napfogyatkozásban), PatrickDoyle (a Thorban) ...
... ezen az intelligens mozin. Ehhez a hamisítatlan angol történethez egy hamisítatlan brit zeneszerző szükségeltetett. PatrickDoyle Kenneth Branagh filmjeihez írt zenéivel bizonyította, hogy jól elboldogul ...
... ik felében harsan fel először, ez a fajta, kis hangközöket ismétlődően játszó vonós hullámzás általában PatrickDoyle műveire jellemző. Ezt aztán többször is megismétli, előbb a méhésztelepen tört ...
... ez, hiszen tavaly a Thor esetében például PatrickDoyle-nak kellett alaposabban megismerkednie az RC-univerzummal. Azonban ahogyan Doyle, úgy Navarrete is megmutatta, hogy ha egy tehetséges zeneszerző ...
... történet alapjait éppúgy nem kell bemutatni, ahogyan az alatta felcsendülő dallamokat megvalósító PatrickDoyle-t sem, aki olyan párost alkot Branagh-val, mint Steven Spielberg John Williamsszel, Rober ...
... mint Tim Burtoné Danny Elfmannel, David Lynché Angelo Badalamentivel, Alfred Hitchcocké Bernard Hermann-nel, David Cronenbergé Howard Shore-ral, Kenneth Branagh-é PatrickDoyle-lal vagy Sergio Leonéé Ennio ...
... felkéréseket, mások mellett Zimmer és PatrickDoyle oldalán is dolgozhatott egy-egy mozin (Fehér Agyar, Irány a nyugat, Sok hűhó semmiért), aminek eredményeként a nagybetűs filmgyártás világába is belekóstolhatott. ...
... szólóalbumokat (Impressions of America, The Music of PatrickDoyle: Solo Piano) is megjelentetett már.
Hubai Gergely 2020.08.31.
Teljes filmográfia: Kapcsolódó anyagok ...
... z alkalmazott kórus bevonásának köszönhető, az izmosabb főhőstéma pedig a keményebb gitárkíséretből ered, melyről Tom Morello gondoskodott.
Thor (2011)
zene: PatrickDoyle ...
... of Fire
zene: PatrickDoyle
Az újabb tanév direktori székét Mike Newell foglalhatta el, a zeneszerzői posztra pedig Patrick Doyle került, akivel a rendező ezt megelőzően olyan produkciók ...
... (amit az akkori számítógépes technológiának köszönhetően tíz floppyra mentett le) keltette életre John Patrick Ryant, amelyet további tizenegy kalandja követett, ám nem minden esetben lineárisan, így ...
... egyéb komponisták kezdték felváltani, ám a Pixar zenei szempontból így is egy zártkörű klub maradt, hiszen csak Thomas Newmannek és Michael Giacchinónak, valamint egy muzsika erejéig PatrickDoyle-nak ...
... Is You (Love Actually) – Mariah Carey
Back to the Future – Alan Silvestri
Much Ado About Nothing – PatrickDoyle
ráadás:
Beethoven V. szimfónia
The Imperial March (Star Wars) – ...
... ellopta előle Sean Penn, aki egyik legjobb alakítását nyújtotta a filmben. A zeneszerzői posztra a hollywoodi mozik tájékán akkoriban feltűnő skót komponistát, PatrickDoyle-t szemelte ki a rendező. Doyle ...
Kenneth Branagh színész-rendező és PatrickDoyle komponista kollaborációja több mint két évtizedre tekint vissza, és napjainkra az egyik legismertebb közösen dolgozó direktor és zeneszerző páros ...
... t köszönnek csak vissza. Ami miatt mégis maradandó élményként szolgál a produkció, az PatrickDoyle monumentális szerzeménye: a Shakespeare-feldolgozásokról híres Kenneth Branagh házi zeneszerzőjeké ...
Kenneth Branagh színész-rendező és PatrickDoyle komponista kollaborációja több mint két évtizedre tekint vissza, és napjainkra az egyik legismertebb közösen dolgozó direktor és zeneszerző páros ...
... szokott magával hozni, gondoljunk csak PatrickDoyle bármelyik Kenneth Branagh-val közös Shakespeare-adaptációjára. A fenti pontszám az értelmetlen hangoskönyv jelleget is tükrözi, a zene – amikor ...
... z alkalmazott kórus bevonásának köszönhető, az izmosabb főhőstéma pedig a keményebb gitárkíséretből ered, melyről Tom Morello gondoskodott.
Thor (2011)
zene: PatrickDoyle ...
... Háború
Az újraindított széria első részéhez még PatrickDoyle komponált, akit Giacchino követett, és neki jutott a lehetőség a lezárásra is. Már az első két score is igen jól sikerült, de a harmadikat ...
... y különleges színfolttá téve a score-t a szerző remekművekkel teli pályáján.
3. PatrickDoyle: Hamupipőke
Hamupipőke történeténél kevés ismertebb van, ezért őszintén szólva nagyon meglepődte ...
... James Gandolfini, illetve Patrick Wilson alakítják majd, Columbus a direktori széket producerire cserélte. Ezt követően pedig a rendezői szerepkört évről évre másra osztották, amivel párhuzamosan a forgatókönyve ...