... de nem tisztázott, hogy hány százalékban hallottuk az ő és hány százalékban a mellé utólag bevont NathanBarr szerzeményeit. A kilátás nem mondható túl rózsásnak: mindössze a Lánglovagok folytatása várható ...
... mint hogy az építész Kelseyből itt sebész lett.
Roth pályája elején még NathanBarrt kérte fel komponistának, így a Motel első két részénél és a Kabinláznál is őt láthatjuk a stáblistán, ám a direktor ...
... később azonban kapott egy alkotótársat NathanBarr személyében. A szituáció ezúttal viszont más volt, mint Michael Mann Az utolsó mohikánjánál, amikor is Edelmant a problémás utómunkálatok következtében ...
... utóbbiak játéka a hajdani Bernard Herrmann-féle zenéket juttatják a hallgató eszébe (nemrégiben NathanBarr színesítette művét ehhez hasonló részekkel a Motel című produkció kedvéért). Ez az elborult, ...
... hogy segítsen neki. Az ehhez vezető út kiindulópontja pedig hasonló volt ahhoz, mint aminek eredményeként korábban Randy Edelman és NathanBarris összeállt A szomszéd fiú erejéig: szintén egy rendezvény ...
... Christopher Lennertz (Vámpíros film, Hupikék törpikék: A Törpösvölgy legendája), Lorne Balfe (Lovagok háborúja – Harc a végsőkig), NathanBarr (A nagy nap), Ilan Eshkeri (Áss csodát!) és Jeff Toyne ...
„Egy filmzeneszerző karrierje igen nehezen indul. Türelmesnek, alázatosnak, találékonynak, határozottnak kell lenned, persze kell egy adag szerencse is, és fel kell készülnöd minden váratlan szituációra.” ...
... generációját invitálták meg. Dedikált Tyler Bates (Holtak hajnala, Az 1000 halott háza 2. – A sátán bosszúja, Slither – Féltél már nevetve?), NathanBarr (Kabinláz, Motel), John Harrison (Holtak napja, ...
... l közösen valósította meg, mint a CW3 Public Relations, az ASCAP és a Costa Communications. Ezen összefogás eredményeként Mark Isham (Egyszer volt, hol nem volt), Blake Neely (A mentalista), Nathan Ba ...
Elsőre bizonyára a legtöbb ember felvonja szemöldökét NathanBarr nevének olvasása közben: ki lehet ez a fickó, és milyen munkák fűződnek a nevéhez? A harmincas éveinek elején járó komponista viszonylagos ...
Elsőre bizonyára a legtöbb ember felvonja szemöldökét NathanBarr nevének olvasása közben: ki lehet ez a fickó, és milyen munkák fűződnek a nevéhez? A harmincas éveinek elején járó komponista viszonylagos ...
When the Hungarian reader's eyes come across the name NathanBarr a question arises: Who is this guy in his 30s? What are his works? The reason behind the relative anonymity of this composer is that he ...
... t együtt Schraderrel, A szexfüggő című mozin. 2002-ben a Kabinláz című mozi esetében zenéjét néhol NathanBarr aláfestésére cserélték, de a főtéma a rá jellemző tipikus jegyeit őrzi. Különleges és átlag ...
... mit nem hallani.
John Swihart: First Girl I Loved
A különös szerelmi történet score-ja egy csodálatos, álomszerű zenei utazás nagyjából azon a vonalon, amiért imádom Jonathan Elias ...
... k tagja a Looper zenéjét jegyző Nathan Johnson) és Elena Tonra közös munkáját dicséri.
9. Dario Marianelli: Everest
Van egy olyan jellemhibám, hogy minimális sajnálatot sem vagyok képes érez ...
... vonalából Nathan Whitehead A bűn éjszakájához vagy Michael Wandmacher a 13 Sinshez írt zenéje olyan trackhosszokkal bír, ami a teljes anyagnak jóval több mint a felét ingyen elérhetővé teszi, és egy ...
... építeni, bár azzal sok sikert még nem aratott. A vásznon 1961-ben debütált az X-15 című fantasztikus filmmel, melynek zenéjét Nathan Scott szerezte. 1968-ban Sammy Davis Jr. főszereplésével, limitált ...
... mi sem illik jobban, mint Clinton Shorter érdekes elektronikával megspékelt lüktető akciózása. Társdarabja a "Stashing the Goods".
11. Nathan Furst: "SWCC Boats" ...
... a nézőt. A Clooney mellett Renée Zellweger, John Krasinski és Jonathan Pryce főszereplésével készült alkotás viszonylag hűvös fogadtatásban részesült, mivel a nézők nem voltak túlságosan kíváncsiak ...
... l közösen valósította meg, mint a CW3 Public Relations, az ASCAP és a Costa Communications. Ezen összefogás eredményeként Mark Isham (Egyszer volt, hol nem volt), Blake Neely (A mentalista), Nathan Ba ...
... e szórakoztatóbb, mint ami Zimmer neve alatt kijött ugyanebben az évben az aktuális Karib-kalandhoz.
8. Nathan Allen Pinard: Gemini Rue
Borongós, misztikus szerzeményekből á ...
... iránti rajongásom késztetett a megvételére, noha az eredeti változat bőven lefedi a zenei ötleteket (melyek cseppet sem térnek el a többi Carpenter-műtől).
Jonathan Elias: Vámpír sztripperek (1 ...
... generációját invitálták meg. Dedikált Tyler Bates (Holtak hajnala, Az 1000 halott háza 2. – A sátán bosszúja, Slither – Féltél már nevetve?), NathanBarr (Kabinláz, Motel), John Harrison (Holtak napja, ...