... Nicolas Cage és Ed Harris főszereplésével leforgatott alkotásnak azonban nem igazán volt szüksége az ezt meglovagló hírverésre, az ugyanis már az előzetesből sejthető volt, hogy MichaelBay direktor sikeresen ...
MichaelBay neve hallatán ma már a legtöbben csak legyintenek, mondván: teljesen elvonult az egymásnak ugró óriásrobotok egyre kevesebbeket érdeklő világába, ám hogy ez mennyire nincs így, arra a Pain ...
Amióta MichaelBay letette a névjegyét Hollywoodban a Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk?-kal, nemcsak sikert sikerre halmozott, hanem új irányt is mutatott az akcióműfaj számára. 2007-re leforgatta a Hasbro-játékfigurákon ...
... milyen mértékben merített a Pearl Harbor – Égi háború akciózenéiből (főleg az utolsó összecsapás alatt, ahol az egyik részlet majdhogynem hangjegyről hangjegyre egyezik a MichaelBay által dirigált mozi ...
... poén jött be, a lelkizést pedig éppúgy túltolták, mint a nyugdíjazási szálat, és az új generáció nagypapizós/öregezős kóstolgatásait. A direktori széket nem MichaelBay, hanem a blockbusterek világába ...
... emlékezeteset alkotni. Ez a filmes ezúttal John Krasinski, akit A hivatal amerikai változatában ismertek meg a legtöbben, majd váratlanul akcióhőssé vált MichaelBay 13 óra: Bengázi titkos katonái című, ...
... a mozi koncepcióját Balfe-nak, úgy írta körül a Lego Batman – A filmet, mintha a Hugh Grant nevével fémjelzett Egy fiúrólt MichaelBay rendezte volna, ebből pedig a komponista - elmondása szerint – egyáltalán ...
... azonban már a tesztvetítésen leszerepelt, így a Disney elállt a projekttől. Simpsonékat viszont megragadta az alapötlet, így miután Michael Barrie, Doug Richardson és Jim Mullholland forgatókönyvírók ...
... Impacttel szállt ringbe, utóbbi pedig a MichaelBay dirigálta Armageddonnal, s bár ezt követően az ilyen jellegű alkotások eltűntek a vászonról, a tévés világ producerei azóta is futószalagszerűen pénzelik ...
Szégyenérzet nélkül merem bevallani, hogy két évvel ezelőtt a Transformers kilóra megvett, mert úgy érzem, a megalomán MichaelBayt figyelembe véve igenis jó kezekbe kerültek az óriásrobotok. A kiváló ...
... mellett már-már paródiává vált a robotok csatája. A mozibevételek azonban azt mutatják, hogy bármennyi pénzt is költ el MichaelBay (aki megalomániájával lassan utoléri az Álomgyár évtizedek óta ügyeletes ...
... vagy Elia Cmiralról, egyelőre az ifjú titánok (Michael Wandmacher, Frederik Wiedmann) sem brillíroznak, és ha ismertebb zeneszerzők tesznek kísérletet (John Murphy, David Julyan), az sem mindig jelentős ...
... sztreccsruhákban, a végletekig lebutított mozgású, Transformers-szerű robotok (ami alatt korántsem a mostani, MichaelBay-féléket kell érteni, hanem a nyolcvanas évek rajzfilmjeiben láthatóakat) közreműködésével ...
... a komponista. Ha a Csatahajó előzetesében feltüntetnénk, hogy MichaelBay filmje, illetőleg egy-két másodperc erejéig bevágnánk néhány Autobotot, valamint Álcát, akkor e mozi simán eladható lenne úgy, ...
... mint MichaelBay mozifilmjei esetében.
A széria muzsikájáról kezdetben a ParodiFairként ismert páros, Jeff Eden Fair és Starr Parodi gondoskodtak, akikről Kline (aki ezt megelőzően a G.I. Joe: ...
A rettegés háza egy következő lépcsőfoka MichaelBay felújító korszakának, melyet tavalyelőtt A texasi láncfűrészes mészárlás című klasszikus modernkori olvasatával indított. A kidolgozás körülményei ...
... produkciókban (íme) eltékozló Sean Beannel szemben. MichaelBay produceri ténykedésének számomra talán egyetlen értékelhető momentuma eddig a texasi mészárlás újrája volt, s azon elképzelése, hogy régi ...
... l az alkotógárda mögött (lásd MichaelBay A rettegés háza vagy Sam Raimi A texasi láncfűrészes mészárlás című moziját), a többi hasonló horrorfilmhez hasonlóan egyből a kölcsönzők polcain éli meg haz ...
... – nos, akkor inkább próbáljunk meg visszafeküdni, és szunyókálni még egy kicsit. Jobban járnánk, erre a szituációra ugyanis MichaelBay rendezőnek van egy sokkal kacifántosabb végkifejletű olvasata, melyből ...
... körben értesülne arról, milyen filmek kergették a hideget korábbi generációk hátán. MichaelBay, A szikla, az Armageddon és a Pearl Harbor rendezője úgy látta jónak, ha megismerteti a mai mozibajáróka ...
... a Remote Control Productions és MichaelBay) révén történhet meg az, hogy az évek óta ugyanazon megoldásokból merítő szerző a feltörekvő pályatársainak álmát éli azzal, hogy gyakorta jelentkezik hatalmas ...
... e témával ilyen részletességgel foglalkozik – bár 2001-ben MichaelBay ugyanezen történetbe vágta fejszéjét a Pearl Harbor: Égi háborúval, ám az nem akart többnek tűnni, és nem is lett több egy szimpla ...
... a Paramounttal, a Nickelodeonnal és MichaelBayjel a háta mögött a mai kor igényeit figyelembe véve igyekezett feltámasztani hőseinket: a Josh Appelbaum, André Nemec és Evan Daugherty által összerakott ...
... visszaköszöntek, nem csoda hát, hogy a filmipar is szerette volna a maga kis szeletét kihasítani a pizzájukból. Bár manapság mozis kalandjaik említésekor a MichaelBay által producerelt 2014-es változat, ...
MichaelBay tizenöt évvel az Armageddon premierje után bocsánatot kért a nézőktől azért, amiért filmje olyan lett, amilyen. Mentegetőzése első hallásra furának hatott, de kifejtette, hogy ez természetesen ...