... említést, amely először az "Airbase Jailbrake"-ben hallható (itt is vegyülve Koszkov és a betétdal dallamaival), de igazán gyönyörű, már-már MauriceJarre eposzi Arábiai Lawrence-zenéjét megidéző formában ...
... karrierjének helyes pályájára. Eastwood korábban sűrűn cserélgette a komponistáit. Akadt köztük népszerű szerző (John Williams, MauriceJarre, Lalo Schifrin, Michel Legrand), meg olyan is, aki később ...
... mint Weirt, továbbá a Filmakadémia a zenét komponáló MauriceJarre-t is érdemesnek vélte az elismerésre, még ha szobrot végül egyikük sem kapott. Ha a 2009-ben, 84 éves korában elhunyt Jarre lenyűgöző ...
... mint például az Egy házban az ellenséggel, a Jennifer 8 (melyhez A légy 2. hatására szerződették a producerek MauriceJarre helyére), a Halálos árnyék, A lény vagy a Rémségek könyve. Walas alkotásának ...
... emelkedik ki. A romantikus filmeposzok aranykorában a zsáner zenei jellemzői is lefektetésre kerültek. Ezt építgették és fejlesztették aztán tökélyre a hatvanas években az olyan szerzők, mint Maurice ...
... felkérésével vették kezdetüket, hanem egy másik veterán, a Zuckerrel már a Top Secret! esetében is együtt dolgozó MauriceJarre megkörnyékezésével. Az alkotók eredetileg közel három órásra tervezték ...
... ez a zene.
A korábbi Max-mozik komponistái, Brian May és MauriceJarre már nem élnek, így természetesen fel sem merülhetett egyikőjük sem a folytatásra, és mivel az elődök nem alkottak olyan ...
... más művésszel dolgozott. Választása ezúttal Jerry Goldsmithre esett, de Charles Fox (Our Winning Season) éppúgy szállított már neki muzsikát, mint MauriceJarre (Az álomküzdők), Brad Fiedel (Az igazság ...
... jusson: milyen furcsa, hogy hiába a filmes világ iránti érdeklődés, vagy az egyik legnagyobb filmzeneszerző, az édesapa Maurice inspiráló személye, fia mindössze három-négy mozgóképet jegyez komponistaként, ...
... filmakadémiai nominációt. A direktorral közös együttműködésük leginkább a David Lean-MauriceJarre duóéra hasonlított, hiszen Attenborough Leanhez hasonlóan több epikus drámát készített, melyekhez ...
... nem ért rá megjelenni. A film zenéjét MauriceJarre szerezte, aki ekkoriban épp a szintetizátoros korszakát élte, és az új kor kihívásainak megfelelően ráállt a kezdetben eredeti, majd egyre egyhangúbb ...
... Howard Shore, MauriceJarre vagy Georges Delerue. És noha Beck a munkái alapján ebbe az illusztris névsorba még nem tartozik bele, azonban hallva a Villámtolvaj score-ját, azt kell, hogy mondjam: jó úton ...
... a minden évben jelentkező direktorok közé, és alkotásai témái is jelentős mértékben különböztek egymástól, de a 2001-ben visszavonult, nyolc évvel később elhunyt MauriceJarre az egyik biztos pontot ...
... Ugyan sokat dolgozott Ira Newbornnal (Nagyon különleges ügyosztály, Csupasz pisztoly-mozik), ám őt leszámítva folyamatosan váltogatta a zeneszerzőket: Elmer Bernstein, MauriceJarre, Lee Holdridge, ...
... Herrmann, Nino Rota, Georges Delerue, MauriceJarre, illetve Jerry Goldsmith munkáit kedvelte. Pályája eleje igazi útkeresés volt. Eleinte dalszerzőként dolgozott, Charlotte Gainsbourg, Catherine Ringer, ...
... esett annak az amerikai sztereotípiának, miszerint a magas büdzsével ismertebb neveknek kell párosulnia, mint a Psycho 2. kapcsán – míg előbbihez MauriceJarre-t kérték fel helyette, utóbbinál a szerződésbontását ...
... volt, akiknek művei nagy hatást tettek rám, leginkább Bernard Herrmann, John Williams, James Horner, MauriceJarre vagy Jerry Goldsmith” – nyilatkozta Tyler, aki utóbbi példaképének többször is a nyomdokába ...
... kivenni a részét: ma már nehéz elképzelni, hogy csakúgy, mint MauriceJarre, ő is az elektronikus hangszerek filmzenébe történő bevezetésének egyik legjelentősebb alakja. Bátran nyúlt a szintetizátorhoz, ...
... magunknak a szabad komponálás örömét. Szviteket, nagyzenekari és kamaraműveket komponálok és vezényelek, balettekhez is írtam zenét. De lassan már én is fáradok.” MauriceJarre, az egyik legmeghatározóbb ...
MauriceJarre, az egyik legmeghatározóbb európai filmzeneszerző 1924-ben született Lyonban. Eredetileg mérnöknek tanult a Sorbonne-on, de ezen tanulmányait félbehagyva úgy döntött, a művészetek, ...
... s jó néhány további filmet. E négyesre azonban ez nem érvényes: ugyan az első két score-t jegyző Brian May, valamint a harmadikért felelős MauriceJarre munkáiról elismerően szoktak beszélni a kritikusok, ...
... mer (brit karmester, MauriceJarre állandó munkatársa) is tiszteletüket tették. Alex felesége, Anna és fia, Steven is meghallgatták a felvételt. Még a nagyszüleim is ott voltak. Olyan történelmi pillanat ...
... Jones című, 1963-as kalandvígjáték zenéjéért Oscar-díjat nyert Addison előtt MauriceJarre-t is megkeresték, de ő akkor mással foglalatoskodott, sőt a rendező korábbi zeneszerzője, Dimitri Tiomkin is bejelentkezett ...
... és Alfred Hitchcock, John Williams és Steven Spielberg, Danny Elfman és Tim Burton, valamint a MauriceJarre és David Lean duó. Bár az utóbbi kollaborációra mára már egyre kevesebben emlékeznek, hiszen ...